Bartók Béla neve és zenéje még a távoli, nyugati műveltség számára is mond valamit, miközben - ahogy Ligetit is - hazánkban ismerjük a legkevésbé: ezért is dícséretes vállakozás a Bartók-összes, és persze a születésnap megünneplése, amely alkalomra szép számú közönség gyűlt össze a Művészetek Palotájában.



Az MR Gyermekkórusa ragyogóan énekelte Bartók hét egynemű karát, legfeljebb egy kissé nagyobb szuflát hiányolhattunk, s némi – gyermekektől egyébként szokatlan – profizmust. A Nemzeti Énekkar különben is ellensúlyozta ezt rögtön utánuk, Bartók tót népdalaival. Jómagam kevéssé beszélem ezt a nyelvet, ezért csak annyit tudok róla mondani, hogy számomra jó tótsággal.

Az utánuk fellépő Ránki Dezsőről viszont azt éreztem, hogy „hazafelé” siet Bartók I. zongoraversenyében, a zenekarral mindenesetre nem volt teljesen egy tempóban. Nagyjából ezzel végződött a koncert első fele. A szünet pedig beszélgetéssel és kikapcsolódással telt.

A Nemzeti Énekkar ezúttal is jól szerepelt Bartók magyar népdalaival, ám ezután kissé fura volt újra hallani a nyitó hét egynemű kart a Gyermekkórustól, ezúttal zenekari kísérettel. Egyébként semmi baj nem volt az előadással, csak valahogy ekkor kezdett derengeni bennem, hogy mitől is berzenkedek.

Mert igazából mindenki jól játszott, és apró hibák leszámítolásával az egész megfelelő volt, csupán a szándék, az elképzelés, a koncepció hiányzott, amitől az előadás egységessé válik. Mindenki jól végezte a dolgát, és ettől az összkép is megfelelő volt, ám semmi több, én pedig ezt a többletet hiányoltam.

Az előadás végül Kodály Psalmus Hungaricus-ával zárult, s a hálás magyar közönség ezt követő tapsával, amely a zenészek hajlongását kísérte. Siker volt, ám ha a Bartók-válogatás egyébként megfelelőnek is minősül, a Kodály-zárás ezt alapból tönkretette.

Nehogy bárki is félreértsen: nem Kodály és Bartók kapcsolatáról (különösen nem nemzetiségi-), és nem is kvalitás-kérdésekről beszélek. Csupán arról, hogy Bartók születésnapján Bartók zenéje szóljon. (Legalább a sarkalatos pontokon.) Kodály művét legjobb esetben is politikai üzenetnek éreztem a választások előtt („Könyörgés hamis atyafiak ellen. Vigasztalódás Istenben”).



A szünetben Kocsis Zoltán teljesítményéről beszélgettünk, és megjegyeztem, hogy az utóbbi időkben mintha kissé magát keresné. Nem képességeit illetve tehetségét vitatom, egyszerűen azt érzem, hogy egyre több nem teljesen átgondolt, átdolgozott előadást kerül ki a kezei közül. Persze az is igaz, hogy rengeteg elfoglaltságot vállal, óriási munkát végez: a mennyiség azonban nem mindig csap át minőségbe. Bartók születésnapja pedig alaposabb munkát, igényesebb kidolgozást igényelt volna tőle.

A műsoron:

Bartók: Hét egynemű kar – a cappella verzió, BB 111a
Ne hagyj itt!
Legénycsúfoló
Bolyongás
Huszárnóta
Resteknek nótája
Ne menj el!
Cipósütés

Bartók: Négy tót népdal, vegyeskarra, zongorakísérettel, BB 78
1.Andante (Lányát az anya férjhez úgy adta)
2.2. Andante (Havasi legelőn)
3.Allegro (Enni, inni van csak kedved)
4.Allegro moderato (Szóljon a duda már)

Bartók: I. zongoraverseny, BB 91
I. Allegro, II. Andante, III. Allegro

szünet

Bartók: Magyar népdalok vegyeskarra – a cappella, BB 99
1.A rab
2.A bujdosó
3.Az eladó lány
4.Dal

Bartók: Hét egynemű kar – zenekari kísérettel, BB 111b
Ne hagyj itt!
Legénycsúfoló
Bolyongás
Huszárnóta
Resteknek nótája
Ne menj el!
Cipósütés

Kodály: Psalmus Hungaricus, op. 13

Vezényel: Kocsis Zoltán

Közreműködik:
Ránki Dezső – zongora
Brickner Szabolcs – ének
Nemzeti Filharmonikusok
Nemzeti Énekkar karigazgató – Antal Mátyás
MR Gyermekkórus, karigazgató – Thész Gabriella

Bartók Béla: Hét egynemű kar – a cappella verzió, BB 111a; Hét egynemű kar – zenekari kísérettel, BB 111b

„A magyar gyermek még nem tudja, hogy életére kiható ajándékot kapott 1936 karácsonyán. De tudják mindazok, akik a magyar gyermeket olyan világba akarnák vezetni, ahol tisztább a levegő, kékebb az ég, melegebb a nap.” Így jellemezte Kodály Zoltán Bartók (1881-1945) gyermekkarait.

Bartók 1935-ben kezdte gyermekkórusainak komponálását, a szövegeket többnyire 19. századi népköltészeti gyűjteményekből válogatta. 27 darabot komponált, melyekből először ötöt, majd később újabb kettőt kiszenekari kísérettel is ellátott.

Bartók Béla: Négy tót népdal vegyeskarra zongorakísérettel, BB 78; Magyar népdalok vegyeskarra – a cappella, BB 99

A Négy tót népdal című kórusciklust 1917-ben a Budapesti Kar- és Zenekaregyesület élén Lichtenberg Emil mutatta be. Az a cappella Magyar Népdalok 1930-ban keletkezett. 1936-ban a Kecskeméti Dalárdával (A rab című tétel kivételével) Vásárhelyi Zoltán mutatta be.

Bartók Béla: I. zongoraverseny, BB 91

„Zongoraversenyt kell komponálnom. Ez nagyon hiányzik. Legközelebbi művem ez lesz.” - nyilatkozta Bartók 1925 novemberében. A zongoraművész Bartók ugyanis – friss versenyműve nem lévén – még mindig két évtizeddel korábban komponált Rapszódiáját játszotta koncertjein. Szólórepertoárját is fel kellett frissítenie. Ez a külső körülmény is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1926-os esztendő egy sor zongorára komponált művet termett.

Ugyanebben az időben számos európai zeneszerző fordult inspirációért a barokk muzsikához, köztük a legjelentősebb és Bartókot leginkább inspiráló pályatárs, Igor Stravinsky is. Bartók zongorapedagógusként és közreadóként is érdeklődéssel tanulmányozta ekkoriban a francia és olasz barokk szerzők billentyűs hangszerekre írt darabjait.

Ám „nem Stravinskyhoz hasonló, meghökkentő stílusfordulatot hozott a barokk példák felelevenítése Bartóknál, ő ugyanis nem távolította el zenéjét a népzenei kiindulástól, mint Stravinsky, hanem éppen ellenkezőleg, hatása szervesen egybeépült Bartók legmélyebb, legsajátossabb hagyományának, a népzenének ösztönzésével. Az I. zongoraverseny gyors tételeinek barok hajtású, egyenletesen zakatoló allegróiban nemcsak a barokk mesterség Stravinsky-felfedezte zenei gépezete lüktet: bennük él a néptánc természeti ereje, féktelensége is” - írta Ujfalussy József.

Az I. zongoraverseny 1927 júliusában – Furtwängler vezényletével és Bartók szólójával – Frankfurtban hangzott el először.

Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus, op. 13

„A főváros jubileuma alkalmából tenor-szólóra, énekkarra és zenekarra írt művem szövegéül egy régi magyar zsoltárt, Kecskeméti Vég Mihálynak 1535-ből való versét választottam, amelyet Gönczi György 1620-ban kiadott énekeskönyvében találtam” - nyilatkozta Kodály (1882-1967) az 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára komponált Psalmus Hungaricus szövegének forrásáról.

Az 55. zsoltár szabad parafrázisa a reformáció magyar irodalmának egyik csúcsteljesítménye; ám az irodalmi értéken túl a „Könyörgés hamis atyafiak ellen. Vigasztalódás Istenben” című zsoltár nyilván aktuális üzenetet is hordozott.

A Psalmus premierjén Bartók Táncszvitje és Dohnányi Ünnepi nyitánya hangzott még el. A művet Dohnányi vezényelte, külföldi sikerét pedig olyan karmesterek egyengették, mint Toscanini, Mengelberg, Abendroth vagy Anton Webern.