Már az első pillanattól valamiféle furcsa, viktoriánus színezetre, rizsporos hangulatra emlékeztetnek a sminkek, jelmezek, akár egy Hasfelmetsző Jack- vagy Jekyll és Hyde-történetben. A mindvégig nagyon pontosan eltalált öltözetek, az egyre boszorkányosabbá váló Goneril-frizurák (Nagy Mari igazi, a gonoszságban megöregedett, keserű figurát hoz), a hosszú, teátrális halálok, gyilkosságok is ezt támasztják alá.

Az előadás tehát összetett, stábja is „több forrásból” táplálkozik: Gothár a Katona rendezője, Varró szövege itt debütál, ez Alföldi első színpadi szereplése direktorként, feltűnnek továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész- és bábszínészhallgatói is. A színpad díszletei ügyesen működnek egyszerre vertikálisan és horizontálisan, előbbinél konkrétan az egymásra szinteződött (megidézik a Shakespeare-korabeli színpadtípusokat) helyiségek jelennek meg, amelyek sok esetben úgy vannak beállítva, mintha felülnézetből szemlélnénk őket. Amire a filmben van lehetőség, azt Gothár megteremti színpadon is. Tallér Zsófia érzékletes, sok esetben operaszerű zenéje erős romantikus színezetet ad a darabnak.

A női szereplők extra magas sarkú cipői, a Regant alakító Schell Judit domina-jelmeze, Mészáros Piroska Cordeliájának angyali fehér öltözéke rendkívül pontos jellemképeket festenek (jelmez: Izsák Lili). Ebbe a sorba áll be a Cornwallt alakító Alföldi Róbert is, aki szőrmenyakas kabátjában, majd oldschoolos otthoni viseletében az előadás egyik legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtja. Bosszúra éhes, tisztában van hatalma nagyságával, lenéző és ezzel együtt nagyképűen nyafka, tökéletes párja az erősen szexualizált, szinte démonivá váló Schell Juditnak. Kulka János épelméjűség és őrület határán táncoló Learje fájdalmát lenyelő, könnyeit visszaszorító apafigura, naggyá valóban akkor nő, amikor legkevésbé sem hagyja eluralkodni magán érzéseit. Mészáros Piroska Cordeliája néha iskolásnak ható naivan szerető gyerek, aki bölcs belátással fogadja el sorsát mielőtt lerúgja járásra alkalmatlan cipőjét. Makranczi Zalán Edgárként fehér leplében igazi csúszómászóvá válik, Znamenák István Kentjében s a Bolond szerepére termett Bodroginál (aki Leart mindig bácsinak nevezi) minden összhangban van: termet, alkat, jelmez és Varró ügyes szójátékai, amelyek rímei többször idéznek már ismert maszat-hegyi sorokat.

Varró tudatosan játszik Vörösmarty szövegével párbeszédbe lépve azzal, újabb réteget építve az eredetire. Az újrafordítások gyakran megosztják a befogadókat, ugyanakkor látnunk kell, a régi fordítások és az érintetlenül hagyott, befalazott, ismert mondatok nehezen használhatóságát. Az új továbbá mindig munkára készteti a nézőt vagy az olvasót, nem hagy annyi kényelmet, mint a jobban ismert Vörösmarty-fordítás. A veretes szöveg szép keveredése ez az olykor obszcenitásában is rendkívül pontos vagy játékos, kétértelmű sorokkal.

A szélfútta fa levelei lehullanak, Cordelia halála Lear legnagyobb tragédiája, ám az igazi katarzis mégis elmarad: mindenbe belenyugodva a vérbe fagyott hullahegyek láttán mi is csak annyit mondhatunk, hasadj meg, szív, légy szíves.

William Shakespeare: Lear király

Lear: Kulka János
Bolond: Bodrogi Gyula
Goneril: Nagy Mari
Regan: Schell Judit
Cordelia: Mészáros Piroska
Gloucester: Gálffi László
Edgar: Makranczi Zalán
Edmund: Rába Roland
Cornwall: Alföldi Róbert
Kent: Znamenák István
Alban: Marton Róbert
Oswald: Szabó Kimmel Tamás
Aggastyán: Keres Emil

Zenészek: Meskó Ilona, Szakács Ildikó
Közreműködnek: Előd Álmos, Dénes Zsolt, Fehér Tibor e.h, Ficzere Béla, Fosztó András, László Attila, Mátyássy Bence, Orth Péter, Szatory Dávid e.h, Szöllősi Zoltán, Újvári Zoltán, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. évfolyamos színművész-bábszínész osztálya

Fordító: Varró Dániel
Zene: Tallér Zsófia
Díszlet: Gothár Péter
Jelmez: Izsák Lili
Világítás: Pető József
Dramaturg: Keszthelyi Kinga

Rendező: Gothár Péter

Bemutató: 2010. március 19.
Nemzeti Színház

Budapesti Tavaszi Fesztivál