Ezt-azt anyádról / Mindent anyámról a Pesti Színházban / PRAE.HU

A világhírű spanyol rendező filmjének színpadi változatát Samuel Adamson, angol szerző írta. A történet sok szálon fut, többek között szól a tizenhét éves madridi kamasz, Esteban életéről és korai haláláról, anyja meneküléséről, tranvesztita barátokról, és egy terhes apácáról. Az első ránézésre összeférhetetlen szereplők ugyanannak a világnak a részesei, mindannyian egy-egy tragédiát jelenítenek meg, amiből kikerekedik a történet komplex tragikuma.

A film tehát összetett, nehéz lenne átírni, húzni belőle, vagy hozzá tenni. A Pesti Színház előadása nagyvonalakban követi is a történetet, vagy legalábbis tagadhatatlan, hogy az képezi az alapját, de olyan változtatásokat hoztak, hogy már-már az volt az érzésem, nem volna szabad azonos címmel futtatni a darabot. Fokozva az amúgy sem egyszerű helyzetet, a sok helyszínt, a szereplők és a történet összetettségét, még egy csavarral nehezítettek helyzetükön: a történetet annak egy szereplője, Esteban írja és rendezi. Akár ha egy próbán ülnénk, időnként leállítja a történetet, kioktatja a színészeket, a világosítót, a díszleteseket. A közjátékok kizökkentik a nézőt, ahogy a stand-up comedyszerű betétek is. A történet a „mi lett volna, ha” kérdésre épül, ami itt szinte értelmetlen, hiszen ha az előadás tanítani akar valamit a másság elfogadásáról, akkor megtörténtté kell tennie az eseményeket. Így viszont az előadás végén csupán annyit érez a közönség, hogy „jó kis színházat csinált ez az Esteban”. Mintha nem akarnák, hogy komolyan vegyük ezt a történetet.

Az egyéni alakításokkal nincs gond, kivétel nélkül jó színészeket láthatunk. Inkább a szereposztással és a karakterek félreértelmezésével van a baj. A szereplők túljátszottak, mintha önmaguk paródiái lennének. Minden mozzanat arra megy ki, hogy a közönség a szexuális aberrációkra, a káromkodásra, a külsőségekre figyeljen.

Az előadás a leengedett függöny előtt álló Estebannal (Varju Kálmán) indul, előtte mikrofon, nagyokat sóhajt, nem történik semmi, csak áll, kukás sapkában, kinyúlt pulóverrel a derekán, és nem bír megszólalni. Esteban lúzer, de nem játszik rosszul.

Végül nagy nehezen elindul a történet. Esteban és Manuela kapcsolata betegesen szoros, már-már szerelemről beszélhetünk. Börcsök Enikő játssza a fiatal fiú összetört édeanyját, aki a baleset után a múltjába menekül, de teljesen más karakter, mint a filmbeli anya. Agradóként inkább el tudtam volna képzelni, hiányzik belőle az a keménység, a tartás, aminek eredetileg meg kellene lennie Manuelában. Hegyi Barbara a darab végén a Vérnász egy idézett részletével átvette az anya szerepét, megmutatva, mennyivel jobban el tudta volna játszani. Ő egyébként Humának, annak a bizonyos színésznőnek is szuper, akinek autogramjáért Esteban autó alá szalad. Leszbikus társával, a drogos Ninával együtt, akit Majsai-Nyilas Tünde játszott, ők ketten a darab húzó emberei, messze a két legjobb alakítás. Az AIDS-beteg Rosát játszó Tornyi Ildikó viszont inkább csitri, mint apáca, affekt, naiv kislány, fel sem fogja, mekkora bajban van.

Varju Kálmán meggyőzően alakította az Esteban elől eltitkolt apát, a transzvesztita Lolát is, egészen addig, míg énekelni nem kezdett, és Epres Attilával (aki a darab második felére jó Agrado lett) egymást simogatva táncoltak.

A filmet ismerve a helyszínek gyakori váltakozásának megoldásától tartottam, de azt kell mondjam, óriási ötlettel oldották meg a problémát. A különböző helyiségeket kis, begurítható színpadokkal jelenítették meg, és külön függönyökkel jelezték, ha az ott történő eseményeknek vége van. Tökéletesen érthető volt így, hogy mikor hol vagyunk.

A darab viszont érdekes határon mozog: még hasonlít a filmre annyira, hogy a szereplőkön ne változtathasson, de túlságosan eltér tőle ahhoz, hogy annak színpadi változata legyen. Valahol az önálló darab és az adaptáció között himbálózik, nehéz az egyik oldalra átbillenteni. Vagy hűebbnek kellene lenni Almodóvarhoz, vagy jobban el kéne rugaszkodni tőle ahhoz, hogy ne a szexualitással kapcsolatos poénokra menjen ki az előadás. Bár ha belegondolok, a közönség jól elkacarászott rajta.