PRAE.HU: Hogyan lettél épületfotós?

Teljesen véletlenül lettem épületfotós. Tíz évvel ezelőtt megkértek, hogy készítsek portrékat a magyar építőművészet számára. Köztük volt Vadász György is, akit akkor ismertem meg, és megkérdezte, hogy fotózom-e házakat. És én rámondtam, hogy igen. Gyorsan vettem egy felszerelést, ami alkalmas épületeket fotózására, mert nem volt. Abban az időben diára készültek ezek a képek, kezdetnek egy középformátumú gépet vettem, amivel elkezdtem az épületeket fotózni.

Az építészet mindig érdekelt valahogy, laikusként. De ez a lehetőség, ez az út abszolút egy véletlenen múlt.

Magyarországon kevés építészeti fotós van, mert kevés építész fotóztat. Az, hogy az építészeti lapok száma sok vagy kevés, az egy piaci kérdés – lehetne több, és akkor még több fotós lehetne, de alapvetően a külföldi üzleti modell az, hogy az építész, amikor elkészül egy épülete, megbíz egy általa jónak tartott fotóst, és lefotóztatja az épületét. És mivel a legtöbb építész ezt megteszi, ezért külföldön több fotós van, nálunk ezt természetesen kevesebb építész teheti meg. Nagy részben anyagi kérdés ez, de talán mögötte van az is, hogy nem igénylik.

PRAE.HU: Mi alapján választanak téged?

Engem úgy találnak meg, hogy valószínűleg látják a publikációkat – évek óta szeretnék honlapot csinálni, de általában valami nyomozás eredménye, hogy eljutnak hozzám. De ez alapvetően jó szűrő, hogy aki eljut, az tényleg akar valamit.


PRAE.HU: Az első házhoz úgy álltál, mint a portréfotózáshoz? Más szemlélet kellett hozzá?

Számomra a legnagyobb segítség a művészettörténeti előképek voltak. Ennek van egy ikonográfiája, ami az elmúlt évszázadokban kialakult, ezek voltak a legfontosabb kapaszkodók. Egyébként meg egy épület ugyanolyan, mint bármi más. Persze észre kell tudni venni bizonyos építészeti gondolatokat egy épületen, és annak a megjelenését a formákban, hogy összefüggéseket találjunk, de alapvetően a tér és a fény, ami meghatározza.

PRAE.HU: Előtte fogod a tervrajzot, és tanulmányozod az épületet?

Jó esetben látom előtte a tervrajzokat, de igazából számomra nem sokat mond. Sokkal többet jelent, hogy amikor a helyszínen vagyok, még a fotózás előtt megnézem, körbejárom. Ilyenkor általában nem nézem ki a pontokat. Sokkal fontosabb az, hogy megérezzem azt, hogy mit lehet belőle kihozni. Tehát képeket látok, amikor bejárom, azokat a képeket, amiket meg lehet csinálni. Átgondolom és komponálok, de sokat is kattintok. Azért is mert folyamatosan változik a fény. Egy nap alatt, amíg egy épületet végigfotózok, ugyanazt a beállítást ötször, tízszer is lefotózom, mert a teljes anyag ismeretében derül ki, hogy melyik lesz az, amelyik odaillik, melyik hangulat az, amelyik a legjobb.

Tulajdonképpen mindegyik képben benne vagyok, de igyekszem minden házban megtalálni azt az öt, tíz beállítást, fényviszonyt, hangulatot, megfelelő objektivitással azt a lényegét megfogni, ami számomra fontos belőle.

PRAE.HU: Kialakítasz magadban egy dramaturgiát arról, hogyan mutatod be az épületet? Vagy minden egyes kép önmagában is kép?

Én alapvetően túlfotózom az épületeket – idézőjelben a túlfotózást -, tehát igyekszem úgy - akármilyen a megbízás -, igyekszem úgy fotózni, hogy egyrészt legyen egy leírás a házról, másrészt meglegyenek azok a számomra, szerintem fontos képek, amik mint fotó be tudják mutatni az épületet. Ezek nem feltétlenül leíró jellegű képek. De igyekszem egy fotóanyagot úgy megcsinálni, hogy többmindenre használható legyen. Tehát hogy dokumentációként, újságban, önálló képként is megállja a helyét.

Mivel alapvetően a dokumentáció és a publikáció igénye miatt fotóztatnak az építészek. Aki már fotóztatja az épületét, abban mind a kettő indíttatás megvan szerintem.

PRAE.HU: Mesterség, vagy művészet?

Én szerintem ez egy alkalmazott művészet, aminek van egy számomra nagyon szimpatikus, hogy is mondjam– önmagában az, hogy ez egy alkalmazott valami, valamilyen célból készül, és nem köt az a fajta elvárás, hogy műalkotást kell létrehoznom. Ugyanakkor megvan bennem az az igény, hogy ezt megtegyem. Ezt akkor teszem meg, amikor olyan az épület, olyan a hangulat, hogy ez meg tud történni. Tehát nincs egy kényszer.

PRAE.HU: Mitől lesz számodra művészi egy fotó?

Minden fotómra azt gondolom, hogy művészi igénnyel készül. Az építészeti fotónak van egy sztenderdje,  hogy milyen technikával készíti az ember, hogyan kell látszódnia annak az épületnek, egy bizonyos szintnek minden fotó megfelel. Vannak olyan képek, amiket magamtól nem készítenék el, de megcsinálom, mert van egy olyan homlokzat is, van egy olyan részlet is a házon. De ezen túlmenően kell megtalálni azokat a pontokat, azokat a pillanatokat, amikor tulajdonképpen elvonatkoztatok attól, hogy ez egy felhasználásra készül, hanem mint kép önmagában álljon meg bárhol.

Szeretem az embereket, az élőlényeket, ha vannak a képeken. Ez elég ritkán sikerül, mert általában az az igény, hogy ne legyenek rajta. Ez egy szokás, ez egy konvenció, de technikai oka is van: az építészeti fotó általában nagy mélységélességet kíván meg, állványról, hosszú idővel készül, ha elmegy valaki, elmosódik, és egyszerűen csúnya lesz a képen.

Művészettörténeti távlatban nem így volt: ha visszagondolsz a reneszánsz festményekre, akkor odafestettek embereket, még akkor is, ha semmi szükség nem volt rá. Az ember mindig jelen volt azokon a festményeken, alkotásokon, amik épületeket ábrázoltak. Hogy nincsenek emberek a fotókon, az elsősorban a XX. században alakult ki a harmincas években, hogy tisztán csak az épületet mutassák be.

Amiatt is kevés az olyan kép, ami embereket is ábrázol, mert az emberek nem szeretik, ha szerepelnek egy fotón. Amikor az épületet fotózom, akkor nem lehet mindenkivel megbeszélni, hogy szerepelni fog egy képen, pedig személyiségi jogvédelmi okokból szükség van rá. Vagy úgy kell fotóznom, hogy ne legyen felismerhető, vagy meg kell vele beszélni, írásbeli engedélyt kell kérni. Tehát ez bonyolítja a dolgot, hogy emberekkel lehessen valóban fotózni, nagyobb szervezőmunkát igényel. De mondjuk az ilyen életmódmagazin-szerű lapokban az elmúlt években azért bevett szokás lett, hogy a villák, családi házak bemutatásánál ott vannak az abban lakók. Tehát valamilyen szinten ez azért megjelenik az építészeti fotóban.

PRAE.HU: Mik a személyes vízióid, a személyes fejlődésed úgy, hogy nagyban függ a fotózott objektumoktól?

Én azt gondolom, hogy olyan épületek épülnek, amilyen a társadalom igénye. Bízom benne, hogy jó épületek fognak épülni. Fontos, hogy az ember kövesse a külföldi tendenciákat is. Én leginkább Iwan Baan munkáit szeretem. Sokat, sokféle képen, és jókat fotóz. De valamilyen szinten az építészetet is követem, azért is, mert érdekel.

Én jó képeket szeretek csinálni, van egy olyan szint, amikor már nem érdekel az épület. Az érdekel, hogy ott egy jó képet csináljak. És úgy érzem, hogy azok a legjobb képek.

PRAE.HU: A magazinokban megjelenő fotók mi célt szolgálnak, bemutatás, hangulat, az érdeklődés felkeltése?

Az a probléma, hogy Magyarországon ezek teljesen összekeverednek. Vannak kritikai lapok, vannak magazin lapok, lifestyle magazinok, van a dokumentációs igény, és valójában ezekre mind külön-külön anyagot kéne készíteni, mint ahogy külföldön minden újság lefotóztatja úgy, ahogy akarja. És egészen más anyagot kíván egy épületkritika, mint egy magazin. Nálunk jó esetben egy fotóanyag készül egy épületről, és azt az egy anyagot kell mindenre használni. Ezért van az, hogy összecsúsznak a hangulatok vagy a vizuális kifejezések.

PRAE.HU: Kísérletezni szoktál?

Mindig kísérletezem. Általában jól fogadják, abszolút nyitott mindenki erre. Ha jól sikerül, persze.

Általában ezek komponális dolgok, én mindig ugyanazt a technikát használom évek óta. Technikában nem kísérletezem. Komponálás, anyaghasználat, hogy hogyan lehet más hangulatokat elérni a fotóban. A digitális képnél nagyon fontos továbbá az utómunka.

Technikailag azt tervezem egyébként, hogy veszek egy lyuk kamerát, és azzal kísérletezem. Ami nagyon alkalmas épületfotózásra, mert nincs mélységéletlensége. Panoráma képet is lehet vele készíteni.

Optimális esetben próbálom kiválasztani azt az időpontot, amikor érdemes egy épületet fotózni, amikor ki tudom fejezni azt a hangulatot, amit sugároz. Ősszel, tavasszal, télen, alkonyatban, nappal. A kísérletezésnek ez az egyik útja, hogy megtaláljam a megfelelő időpontot. A másik út, amikor nincs idő. Ez az alkalmazott fotográfia. Három nap múlva le kell adni, akkor azon kell gondolkozni, azon kell kísérletezni, hogy lehet az adott esetben lehetetlen körülmények között megoldani, tél van, köd van, nem süt a nap.

A pannon székháznál nagyon sokszor voltam kint különböző időszakokban, és ez a vihar előtti, vihar alatti, esőben, ezek nagyon izgalmas képek lettek, egészen más hatásúak. Ezeket pulikálták. Nagyon tetszettek a megrendelőnek. Ott például sikerült villámot is fotóznom.

Azt gondolom, hogy a háznál, egy épületnél nagyon fontos az időjárás, ill. a fény változása, az időjárás változása. Fontosnak érzem azt megmutatni, hogy nem egy laboratóriumban van, nem egy örökké változatlan közegben. Az a forma, az a térforma, az az épület folyamatosan váltakozik, változik.

PRAE.HU: Volt hogy visszamentél egy házhoz, és újból lefotóztad, hogy az életszakaszokat is dokumentáld?

Nem. Olyan nem volt, mert mindig csak megbízásra dolgozom. És még nem adódott olyan megbízás, hogy sok évvel elkészült házhoz visszatérjek.

PRAE.HU: Mi számodra a siker? Ha jól sikerül egy kép a háztól függetlenül, vagy ha a fotózott ház sikeres?

Az a jó, ha minden összejön. De az a jó, ha a fotó összejön. A legnagyobb frusztráció fotózás közben a kivitelezés, a kivitelezési hibák. Nagyon sokszor azért nem lehet tisztességes részleteket vagy bizonyos részeket fotózni, mert olyan a kivitelezés, amilyen. Egyszerűen nem lehet megmutatni.

És nagyon sokszor azért nem készül fotóanyag egy házról, mert mire odáig eljut az építész, már elege van belőle. Ez nagyon sokszor előfordul.

Viedo a 6b.hu-n.