Az együttes túllép a rockerkliséken, így a húrvirtuózok mellett érdemes odafigyelni az énekesre is: végre nem merül ki a szövege a „sör-csöcs” koncentrátumban. Azt mindenki tudja, hogy a zenei szféra szelekciós szempontrendszere mellőz mindennemű realitást és következetességet.

A ZAP-tagok felnőtt, zeneileg is képzett – de hogy a meglepően színvonalas honlapjukról idézzek, nem „fantáziátlanná túlképzett” – férfiak, akik talán csak azért nem állnak még a VIVA tévé piacilag koholt listáinak egyikén, mert nem eléggé cuncifiúkák és/vagy dilettánsan extrovertáltak. Arról nem beszélve, hogy a zenekar első, tavaly debütált klipjében egy manöken véresre veri fotósának bizalmaskodóan pöffeszkedő képét. Nem mintha a jelenleg toplistás klipek egy része nem lenne már önmagában akusztikus és vizuális bűncselekmény. 

A ZAP nem ért véget a gimnáziumi lelkesedéssel: már 15 éve létezik és gyártja a slágergyanús dalokat, amelyeket élőzenés koncerteken kommunikálnak a közönséggel – a cigidohos pincevágatoktól kezdve az EFOTT-on át mindenhol. Feldolgozásokat is játszanak, mert a hangulatfokozáshoz néha kell egy kötelező sláger – bár feltételezem, akkor lenne igazi szánsájn, ha azok immár a sajátjaik lennének. A haverkodós-csajozós életszakaszból időközben valami más lett, de azt még mindig a görcsmentes szórakozás itatta át. Első nagylemezük 2008-ban került ki a stúdiómunkálatok immár verejtékesebb eredményeként, aminek szembetűnő hibája a kissé tankcsapdásan ható borító (bár talán meg lehet fogni vele a TCS-ből és Hooligansból kiöregedő, de hasonló vérvonalra vágyó rétegeket is).

Bár az énekes hangja nem kiemelkedő, nem is ezt szeretjük benne: igazán hangulatos, énekelhető, mondanivalóval is felvértezett anyag lett a lemez, amiből azért nem hiányoznak a hangfal-csiklandozó riffek és zúzások sem. Nem akar több lenni, mint ami, és vállalja, hogy belerak minden hatást és műfajt, ami épp inspirálja. Nem egyedieskedő és höjjdekülönleges, de egyszerűnek végképp nem mondható. Hallatszik, hogy nem holmi piaci rés betöltése, hanem a muzsikálás öröme vezérli őket, és ettől máris szerethetőek. A Legyél te is sztár című dalukban felcsendülő refrénről – „Mert az a tizenöt perc mindenkinek jár / de hogy mennyit ér, az nem fontos ma már.” – csak az jutott eszembe: rájuk megérne szánni legalább hármat. De végre nem egy pincében.

ZAP zenekar:

Horváth Péter "HP" - ének
Nagy Gábor "Gabó" - gitár
Lakatos Péter "Laki" - gitár
Kassai Balázs - basszusgitár
Tobola Norbert - dob