Denis Robert Magyarországon 2003-ban megjelent Boldogság című regényét a francia erotikus irodalom egyik remekműveként jegyzik. A könyv talán „ponyvaszaga” miatt maradt méltatlanul homályban, holott  sokkal inkább példa arra, hogy az erotika nem jelent egyértelműen színvonaltalanságot. A mottó, Krishnamurti: Szerelemről és magányról című művének részlete szerint a szex az egyetlen menekülési mód, melynek segítségével elfeledkezhetünk önmagunkról, a boldogság maga, amelyhez ragaszkodva azonban egy újabb lidérnyomással találkozunk. Elég, ha Hajas Tibor Sidpa Bardojára gondolunk, itt is a szexuális aktus révén bekövetkező megistenüléssel van dolgunk, ahol hóhér és áldozat kéz a kézben járnak, „két pokol mered egymásra, két túlvilág”, hogy aztán végül a totális érzéki élmények által számolják fel egyéniségüket, szinte istenné nőve váljanak le, és különülhessenek el a világtól, .

                                                                                                                              
A két szereplő monológjai szervezik a regényt, a lap alján az oldalszámok köré rajzolt női és férfi nemiségre utaló, biológiából jól ismert jelekkel jelzik, mikor, ki beszél. Egymást váltva, és többnyire egymásra reflektálva születnek meg a bejegyzések, melyek közül a nőéi egy a férfitól kapott notesz lapjai, ha hiszünk a történetnek. De sokkal izgalmasabb egy másik olvasat: eszerint az író maga írja ezt a történetet, így a nő szövegei is az ő fejéből kipattant mondatok.

A kezdeti flörtből finoman, de következetesen terror lesz, amit a nő maga választ. Vonzó passzivitása révén válik prédává, ez arra készteti a férfit,  hogy minél több vágyát megfogalmazza, legyenek azok bármilyen megalázóak is a nőre nézve. Míg a férfi eleinte csak magáról beszél, és egy a nők között unottan turkáló nagyvadat látunk, akit fáraszt egy nő elcsábítása, a nő a férfihez képest fogalmaz meg minden mondatot, a férfivel eltöltött idő alatt elveszíteni látszik saját magát. Hosszasan elmélkedik a szerelemről, házasságról, hűtlenségről, a férfiról és hozzá fűződő viszonyáról, mely át-átcsap szexualitásba, hogy végül kizárólag abban koncentrálódjon. Alaptétel, hogy egyikük sem kérdez, ebben persze mindketten hazudnak. Épp arra jók egymásnak, hogy kimondatlanul is kérdéseket szegezzenek a másiknak és önmaguknak. Szembesítés a szerelem, s mint olyan, kegyetlen is, de csinálni kell, nem kérdés.

A légyottok visszatérő helyszíne, a szállodai szoba az írás és a viszony metaforája lesz, amelyben a férfi egyedül lehet, nem idegesíti végre feleségét sem, a nő pedig a várakozás és a kiszolgáltatottság rettenetét élheti meg, amelyet, mint kiderül, olyan nagyon élvez. A regényszerkezet pontosan jelzi azt az elcsúszást, azt a ritmusproblémákkal teli, izgató párbeszédet, amely kettejük között zajlik, miközben ugyanazt az eseményt férfi és női szemszögből írják le. A megszólítást kezdeményező a férfi lesz, ő az, aki először tegez, mégis a nő adja ki magát hamarabb, ő akar elárulni mindent, a laboratóriumban dolgozó, apjakorú férjét és a vasárnapi kötelező dugásokat, míg a férfinek utólag kell rádöbbennie, hogy mennyire is függ ettől a nőtől. Mert őt arra tanították: „vannak történetek, amik a szexről szólnak, és vannak olyanok, amik szerelemről szólnak, és elegendő a kettő közé falat építeni. És nem kell sokat beszélni. Ezt is tettem.” Legalábbis azt hiszi. Azzal nem számol, amiről egy barátja beszél, miszerint a kapillárisokon múlik minden, a kitüremkedéseken, „Nem függ sem a mérettől, sem a mélységtől, sem a mozgástól.” „A szerelem biológiai lottó.” Ez a barát biztatja, hogy sodródjon az árral, ne intellektualizálja a dolgot. Így bukik le, ekkor derül ki, hogy a vadászat eleinte csak szerep volt, amit aztán - maga sem érti, miért - kinőtt. A kapillárisokon múlt minden.

Megfogadva a tanácsot először csak vibrátort vesz a nőnek, aztán lokálban táncoltatja és idegen férfiaknak dobja, később végignézi, ahogy a barátai élveznek szeretőjébe, akár egyszerre többen is. Szexuális tárgyat csinál a nőből, de élvezet és alávetettség, élvezet és terror szinte dühítően egymásra találnak a két figurában. A nő nemdöntései csak a női önérzetet sérthetik, a regény szereplője valóban beteljesedik ebben az alárendelődésben. A tökéletes befogadó, A Nő szerepét ölti magára, aki különben kíméletlen démon is. „Fogd be a szád, és dugj meg. Valld be, hogy egész éjjel akarsz kúrni.”

A férfi naivitása ott kezdődik, hogy elhiszi, ez is olyan nő, akivel összesen 10 szót kell váltani egy év alatt, és mindez 30 ezer frankért megúszható. Mert a kurváktól ezt szokta meg. De most tébolyultan remeg és keményedik a vágytól, míg nézi, hogyan használják a nőt. Az ő nőjét. Azonban míg a nő a testét kínálja fel másoknak, és  főleg azért, hogy a férfi nézhesse az aktusokat, kiszolgáltatottá válnak mindketten. „És én meg fogok szólítani valakit az utcán. Abban a pillanatban, amikor félrehúzod a bugyimat, hogy belém hatolhass. Addig fogok beszélni, amíg a kéjtől elfullad a hangom. Szeretném, ha minél tovább tartana. Csak erőszakos és intenzív legyen az aktus. Egy napon rájöttem, milyen hatalmam van feletted.”

Viszonylag hamar vallomást tesz a nőnek, aztán utólag hiába bánja, hogy csak meg akarta köszönni, hogy a másik van, és éppen ilyen. ”Vele mindent ki merek próbálni.” A férfit felszabadítja ez a kapcsolat, és épp a szabadságtól való függés lesz a leggyilkosabb. A történet letisztultságát a stílus is támogatja: a mondatok végtelenül egyszerűek, hétköznapiságuk azonban erőt ad nekik, a sztori egyre súlyosabbá válik, amint emelik a tétet.

Érzi ezt a nő is, és az egyre szaporodó alkalmi férfiaktól mintha felszabadítást várna, a férfitól való függés lazulását. „Néha a prostitúcióról beszél. Azt mondja, el tudna adni a barátainak vagy gazdag ismeretleneknek. Az a felismerés, hogy a testemmel pénzt kereshetek, más állapotba hoz. A prostitúció mindig izgatott. Az érzelmek hiánya megnyugtat. Hogy ne kelljen kényszerből szeretni, minden köteléktől megszabaduljon az ember, olyan tárggyá váljék, amelyet használnak, és aminek ára van. Mindezek súlyos tehertől szabadítanak meg. Nem vagyok biztos benne, hogy ilyen jellegű kapcsolatokban teljesen elfelejtődnek az érzelmek. A kötelmek hiánya nagyobb szabadságot ad, nyitott ajtót egy másfajta szerelem felé.”

„A mozgó testek látványa lázba hoz. Mellettem ülsz a szexshopban felhúzott szoknyával, mosolyogva. Bemelegítőnek megnézünk egy filmet. Szépnek látlak. Szeretem nézni, ahogy örömödet leled a tiltott képek felfedezésében. Ez az igazi boldogság.”

Amikor először látja sírni a nőt, valami megváltozik. „Azt mondtam neki, hogy szeretni valakit nemcsak azt jelenti, hogy nagyon jó szeretkezni vele és örömet okozni neki.” „Azt hiszem, tetszik neki, hogy érzi, mennyire megérint. Megsért. Ő az, aki azt hitte, edzett acélból vagyok, most törékenynek ismer meg.” Ettől kezdve nyíltan elemezgetik függésüket, nyíltan vállalják érzéseiket is. Ennek mentén a szöveg is líraibbá válik. „A nézésed volt a legjobb dolog, ami az utóbbi időben történt velem.” „A szavaid és simogatásaid által létezem. A testem eltávolodik tőlem. Teljesen feltétel nélkül vetem alá magam az akaratodnak. A személyem maga a csereeszköz. Ez a dolgok rendje.” „A kéjünk keresése törékeny dolog, csak rajtunk múlik és az agyunk hozzáállásán. A testünk csak utána jön mozgásba. Nincs ebben semmi gépies… Felvillanyoz a veszély állandó keresése, a tudat, hogy holnap akár mindennek vége, és áthágunk minden szerelemmel kapcsolatos törvényt.”

„Nem akarok szerelmet, és különösen nem kérek a tiszteletéből” – írja a nő, „a szavaim parancsolnak, de a természete irányít” – válaszolja a férfi. Ekkor mondja ki: „Soha nem leszünk tárgyak egymás számára. Pedig el kell jutnunk ebbe az állapotba.” Aztán a nő kezd el hátrálni, mert telítődik, mert többre vágyik, és a hiány mocskosnak láttat mindent. De még mindig van lejjebb. A férfi barátaival együtt megostorozza, semmilyen téren nem kímélik, a könyvben üres férfilap következik, majd két oldallal arrébb: „Nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom a verést.”

A nőben itt valami elszakad, és legközelebb, amikor a férfi pengével érkezik, minőségi váltás következik be: nevén nevezi a nőt. Ekkor lopja el a noteszt, és hagyja ott Caroline-t, „mint egy halottat”, hogy aztán hét hónap múlva találkozzanak újra, és megint ne tudjon  nemet mondani. Mert már csak a mosolya elég ahhoz, hogy boldoggá tegye. A kör tehát bezárul, nincsenek kérdések, a biológiai lottó győzedelmeskedik, a hóhér és az áldozat elválaszthatatlanok.

A férfi egyik írásában pontosan fogalmazza meg a kapcsolat abszurditását: „Soha nem éreztem magam ilyen szabadnak, ugyanakkor ennyire függőnek. Ez nagyon ellentmondásos. Soha senkivel nem találom meg ugyanezeket az érzéseket. Szeretem ezeket az állapotokat, amikor elvesztem az önkontrollt. Ez nagyon tömény, és utána nagyon frusztráló, és ritkán vidám. Előhozza a rég eltemetett igazságokat. A törvényeink nem ugyanazok, mint másoké. Ma nem lennék biztos abban, hogy én vagyok az erősebb. Vele a szabadságban is van valami félelmetes.”