PRAE.HU: A Brooklynról az a hír járta, hogy nem jó film. Ehhez képest pozitív csalódás ért engem, amikor az Odeon Lloyd moziban az Odeon Kortárs Magyar Filmklub keretében először láttam a filmet.

Tudom, hogy valakiktől vagy valamiért elindult egy negatív előjelű szóbeszéd a film kapcsán, nem tudom, hogy miért. Arra tudok gondolni, hogy valaki a vágás során látott belőle fél percet, és azt mondta, hogy úr isten, ez szar. Vagy látta azt, hogy két ember szegezi egymásra a pisztolyt és egy kicsit béna a szitu, még hallhatott valami mondatfoszlányt, és ebből indulhatott el a negatív szóbeszéd. Egy újságíró pedig azt mondta, hogy magyar mentalitás mutatkozott meg a film kapcsán a szakma részéről, idézőjelben a szakma részéről, mert nem tudom, hogy mennyiben a filmkészítők, mennyiben a főiskolások, mennyiben a kritikusok értendők ez alatt. Szóval ő is hallott rosszakat, akkor, mikor igazán még senki nem látott semmit, mert nem is láthatott semmit.

PRAE.HU: Hogyan jött a könyv alapötlete? Utána miért döntöttetek amellett, hogy angol nyelven fogtok forgatni?

Mikor két vagy három éve kitaláltuk Csabával (Martin Csaba rendező-forgatókönyvíró – szerk.) ezt az egész történetet, éppen nálam voltunk, azt hiszem. A témát ő dobta fel, és elkezdtük kibontani, hogy milyen lenne mondjuk egy szűk nagyjátékfilm hosszúságban az a szituáció, ahogy két ember egymásra tartja a fegyvert, megpróbáltuk kibontani ezt a patthelyzetet, ami a legtöbb filmben harminc másodperc. Kérdéses volt, ki lehet-e egyáltalán ezt „húzni”, van-e benne annyi, vagy lehet-e bele annyit írni? Aztán a forgatókönyvírásban már egyáltalán nem vettem részt, én nem tudok írni és nem is szeretnék. A könyv munkacíme az volt, DROP THAT!, mert ez a kifejezés a legtöbb, főleg amerikai filmben elhangzik ebben a szituációban. Azután valahogy magától jött, hogy Csaba megírja angolul. Ő eredetileg angol tanár, írt néhány angol nyelvkönyvet az elmúlt pár évben, és igazából neki ez nem okozott gondot. Tehát a forgatókönyv maga rögtön angolul íródott. Ettől kezdve az sem volt kétséges, hogy angolul fogunk forgatni.

PRAE.HU: És hogyan formálódott a könyv?

Csaba elkezdte írni, és persze már menet közben is sokat csiszolt az addigiakon. Sokszor kétséges volt, hogy tényleg van-e a sztoriban ennyi. Mikor Csaba elakadt, felolvasta, lemérte, pihentette picit, azután jött valami ötlet, ami új lendületet adott. Esetleg együtt beszéltünk róla, bár ez utóbbi elég kevés alkalommal történt meg, az írás, a könyv elkészítése önálló munka volt Csaba részéről.

PRAE.HU: Mennyire kötötte meg a kezeteket a casting alatt az angol nyelv?

Nagyon, mert szerettük volna, hogy ha a színészek minél hitelesebbek, éppen emiatt nagyon sok kompromisszumot is kellett kötni. Itthon nem igazán vannak angolul, főleg nem amerikai akcentussal beszélő színészek. Máté (Haumann Máté – szerk.) például nekem jutott eszembe először, pont egy évvel ezelőtt ugyanígy itt a Szemlén találkoztam vele a férfi mosdóban, de már ismertem őt korábbról, az 1-ből, Verebes Zoli (Pater Sparrow – szerk.) filmjéből. Meséltem neki, hogy tervezünk egy filmet, most kezdjük előkészíteni, és nagyon szeretném, ha ő benne lenne. Azután eltelt egy-két hónap, és megtaláltuk Alexist (Alexis Latham - szerk.), aki egy castingra jelentkezett, s annyira jó volt, hogy tudtuk, ő kell. De ő született brit, echte brit akcentussal, és Máté is Angliában tanult. Csaba így utólag szőtte bele a történetbe azt a vonalat, hogy Máté karaktere és a társa, az idősebb rendőr Londonból Párizson keresztül költözött át New York-ba. Az nincs pontosan kibontva, hogy mi a háttérsztori, hogy kiküldetésben vannak-e vagy egyszerűen beálltak itt rendőrnek.

PRAE.HU: Vagy csererendőrprogram...

Ja, ez jó. A lényeg, hogy az eredeti koncepcióban csak annyi volt, hogy a klasszikus fiatal rendőr-idősebb rendőr páros játszik, ebben a verzióban még több szerepe volt egyébként az idősebb rendőrnek, klasszikusabb volt a felállás. Azután jöttek ők ketten, Máté és Alexis, ennek hatására Csaba módosított a könyvön. A betoldott szál magyarázza a brit angoljukat. Talán Titánia (Valentin Titánia a Made in Hungáriából– szerk.) karakterén nem kellett nagyon változtatni amiatt, hogy éppen Titánia játszotta. Artur (Szőcs Artur – szerk.) karaktere pedig eredetileg is egy magyar figura volt, korábban Attila, most Zoltán néven futott. Tehát korábban is egy emigráns, de már tizensok éve ott beilleszkedett figurát játszott, így nem volt gond az akcentus. Alighanem előre megérezte Csaba, hogy nem fogunk annyi színészt találni, amennyivel hitelesen el lehetett volna játszatni a New York-i szituációt – itthon nincsenek.

PRAE.HU: Szerintem remek fordulat volt a magyar emigráns szerepeltetése, épp úgy a London-Párizs szál is, hiszen így nemzetközi képet kaptunk, illetve egy olyan elemeltebb műfaji sztorit, amit nem kell okvetlenül helyhez kötni. Az pedig külön jó volt, hogy a háttérsztori nem lett igazán kidolgozva, ettől működhettek a blöffök a párbeszédek során. Ráadásul Szőcs Artur nagyon jó vásznon, nagyon nagy találat volt tőletek.

Szerintem is, köszönöm. Egyedül Máté volt meg mint színész a fejemben. A többieket a castingon találtuk. Arturt is. Pedig emlékeztünk rá az Overnightból (Török Ferenc filmje - szerk.), tudtuk, hogy ott is angolul játszott, de nem emiatt választottuk. Hanem ő is eljött egy castingra, és vele nem is igazán beszélgetett Csaba, mert rögtön tudta, hogy ő jó lesz. Csak az angolt kellett – még az is túlzás, hogy csiszolni – csak átvenni párszor, hogy minél hitelesebb legyen.

PRAE.HU: És te mennyire érzed a végeredményt hitelesnek?

Fura, és lehet, hogy elfogult vagyok, de én nem érzem akcentusosnak őket, pedig sokan mondják, hogy van ott azért. Lehet, hogy a tudat az oka, mint például Dobó Katánál: tudják, hogy ő magyar, és ez eleve indukál egy prekoncepciót, hogy van ott azért akcentus, mikor angolul játszik. Én meg vagyok ezzel elégedve a filmben.

PRAE.Hu: Tervezitek, hogy külföldi forgalmazásba is kerül a film?

Jó lenne. Úgy voltunk vele, hogy nem szeretnénk semmiképp egy nagyon magyar vonatkozású dolgot, éppen a forgalmazás lehetőségeinek bővítése miatt sem. Valahogy adta magát a dolog, hogy ilyen szerény anyagi körülmények között is, de hátha el tudjuk hitetni azt a szituációt, hogy a sztori külföldön játszódik. Talán a zárt térrel sikerült is a dolog. Visszakérdezek, neked pl. mennyire jutott az eszedbe, hogy ez egy hazai helyszín, és a négy fal mögött nem New York van, hanem Budapest?

PRAE.HU: Bevallom, én ezen azért nem gondolkodtam, mert onnantól kezdve, hogy az egyetemi épületbe megérkeznek a figurák, ez egy zárt szituációs dráma. Bennem emiatt nem volt meg az az igény, hogy el kell helyeznem.

Jó, hogy ezt mondod. Valóban próbáltuk függetleníteni a sztorit. Azt sem szerettük volna, ha előáll az az erőltetett helyzet, mint ami például koprodukciók esetében szokott, hogy filmesek kimennek külföldre forgatni, ott is van valami kicsike cselekményszál, és érződik az erőlködés, hogy más közegbe próbálják helyezni a dolgot, ami mégis magyar. Mi szerény anyagi körülmények között azt próbáltuk ki, hogyan lehet ezt teljesen elfeledtetni, hogyan lehet azt elérni, hogy ez – tényleg – ne is jusson a néző eszébe, azt érezze, hogy ez kvázi bárhol játszódhatna.

Visszatérve a forgalmazás kérdésére, valóban az is bennünk volt, hogyan lehetne a filmet úgy odaadni egy külföldi forgalmazónak, akár csomagban is, hogy esélyesek legyünk. Arra gondoltunk, talán jó pont az, ha a saját anyanyelvén szól a film az adott forgalmazóhoz vagy a kinti közönséghez, nem kell külön felirat, nem igényel ez külön figyelmet. Nincs az az érzés, hogy van ez az egzotikus nyelv, a magyar, ami a feliraton mint kommunikációs, közvetítő csatornán keresztül jut el hozzá. A felirat nagyon fontos, ha szükséges, de távolságot teremt, amit azáltal, hogy angolul forgattunk, gyakorlatilag ki tudtuk küszöbölni. Ezt majd eldönti az idő. Lehet, hogy azt fogják mondani: tök jó, hogy angolul van, de hát srácok, nem olyan jó ez a film, hogy mondjuk egy angol tévé leadja. Ez is benne van a pakliban. Lehet, hogy mégis inkább egy olyan magyar film érdekli őket, ami nem kompatibilis, feliratozni vagy szinkronizálni kell, és a sztorija is egy magyar művészfilmes sztori. Lehet, hogy mégis inkább azt veszik meg, nem a Brooklynt.

PRAE.HU: A gyártási közeg, amiben a film született, borzasztó érdekes. Neked van egy DVD-forgalmazó céged. Hogy jött az, hogy egy film producere leszel és filmet gyártasz, milyen pénzből, milyen szponzorációból valósítottad meg a tervet?

Szponzoráció kizárólag catering szponzoráció és termékszponzoráció volt, effektíve pénzt nem kaptunk a forgatáshoz senkitől, de olyan nagyon-nagyon nem is kilincseltünk. Próbáltuk a lehető legjobban leszorítani a költségeket, és az volt a szerencsénk, hogy sikerült megállapodni a Light Odyssey Hungary Kft.-vel, akik gyakorlatilag mindennemű technikai eszközt biztosítottak, és koproduceri partnerként beszálltak a filmbe. Ez egy olyan lökést adott az egész projektnek, hogy ezt már valahogy muszáj volt megcsinálni. Innentől fogva csak az emberek bérére kellett ugyanis költeni. Nyersanyagköltség sem volt, mert RED-re forgattunk. Minden eszközt, lámpát, optikasort, kamerát, zsiráfot, fahrt kocsit, gyakorlatilag mindent megkaptunk a Light Odyssey-től. A bérekről pedig annyit, hogy mindenki nagyon nyomott árakon vállalta el a munkát, ezek a szakemberek és színészek egy alapítványok által támogatott több száz milliós projektbe ennek az árnak a sokszorosáért mennek el, ami érthető. Nagyon hálás vagyok, hogy tetszett nekik az ötlet, és bár tisztában voltak vele, hogy ez a vállalás nagyságrendileg kisebb, töredékéből forog egy mai magyar játékfilm költségvetésének, mégis itt voltak.

PRAE.HU: Ez a töredéke szó mekkora összeget takar?

Az összköltségvetés olyan 10-12 millió forint volt. Ennek egy része a saját kockázati befektetésem, ami remélem, majd megtérül. A másik része pedig a technika, amit szintén forintosítottunk az összköltségvetésben mint tételt.

PRAE.HU: Nem pályáztatok semmilyen állami támogatásra. Ez tudatos döntés volt?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lett volna jó, de tavaly nem is írtak ki gyártási pályázatot nagyjátékfilmre. Tavaly tavasszal még a tavaly előtti nyerteseket fizették ki, azután ment a huzavona nyáron, hogy tévés produkciók kapnak-e pénzt, végül kaptak, és nagyon sok el is indult. Ráadásul elég kishitűek voltunk. Meg az a baj, hogy vannak lépcsők, van a forgatókönyvfejlesztés, a filmtervfejlesztés, van az előkészítés, a gyártás, és ezek miatt a lépcsők miatt a nagyjátékfilm pályázatok borzasztó sokáig el tudnak húzódni. Például gyakran a nagyjátékfilm gyártási pályázatok első számú kritériuma az, hogy csak azok vehetnek részt a pályázatban, akik korábban a forgatókönyvfejlesztésre, filmtervfejlesztésre vagy gyártási előkészítésre nyertek támogatást. Gondolom, azért, hogy egy-egy projektet, amit első lépésben támogattak, biztosan továbbvigyenek. Ami érthető, hiszen az alapítvány munkája ez alapján minősíthető: ha xy forgatókönyvíró valóban végigviszi a munkát a forgatókönyvfejlesztéstől a gyártásig. A másik ilyen utólagos dilemmám, hogy ha kaptunk volna pénzt kisjátékfilm gyártásra, abból így utólag lehet, hogy meg is tudtuk volna csinálni magát a filmet! De hát ez nem így alakult, így aztán elkezdtem bele invesztálni a tőkét.

PRAE.HU: Nekem ez nagyon szimpatikus gesztus. És mit vársz, miből térül meg a kockázati befektetésed? Moziforgalmazásba kerül a film itthon?

Igen, ezt szeretnénk, de igazából ez még a jövő zenéje. Moziforgalmazás szempontjából van két út, a digitális és a hagyományos. Az a nagy dilemma, belevágjunk-e abba, hogy gyártóként forgalmazzuk a filmet, mint csinálták tavaly az Intim Fejlövéssel (Szajki Péter filmje – szerk.). Ez nem lehetetlen, csak éppen nagyon kis nézőszámot lehet elérni úgy, ha csak digitális forgalmazásba kerül a film, az e-cinema ráadásul nem is garantál olyan nagyon jó minőséget. Az igazi az lenne – mivel a forrásanyag elég jó –, ha celluloid kópiát készíttetnénk és hagyományos forgalmazásba bocsátanánk a filmet, csak az meg elég drága. Tehát ezért mondom, hogy ez még a jövő zenéje. Én maximálisan azon leszek, hogy valakit megnyerjek ehhez az ügyhöz. Éppen idefele hallgattam a rádiót, és az egyik rendezőt kérdezték, akinek itt debütál a filmje a Szemlén, hogy milyen utóélete lesz a filmnek, milyen forgalmazásban gondolkodnak, ő mondta – egyébként nagyon jól – hogy ha csak digitális mozikban megy itthon a filmje, akkor 5 ezer és 15 ezer közötti nézőt érhet el, ez a maximum. Viszont a kópiák számával arányosan nő a nézők száma, 6-10 kópia már nagyon jelentősen megdobhatja a nézettséget. Ugyanakkor nagyon félelmetes, hogy esetleg csak ezen múlik. Ha csak ezt az elméletet vizsgáljuk, akkor lehetne bármilyen a film, csak induljon 30 kópiával, mint például a Poligamy (Orosz Dénes filmje – szerk.), amit most nem rossz vagy jó példaként említek, távol álljon tőlem. Csak arra hozom példának, hogy egy nagy kópiaszámmal induló film eljut több emberhez, például vidéken is lehet premier, egyszerre a Budapestivel. Viszont ijesztő, hogy ez esetleg pusztán anyagi kérdés. Ez itt a dilemma, hogy tényleg erre kell-e koncentrálni, vagy azért a film értékei is viszik a filmet. Én abban hiszek, hogy hiába indul 30 kópiával egy film, ha az emberek utána úgy érzik, hogy "ó, az ezerkétszáz forintomat költhettem volna inkább egy Big Mac menüre" –akkor nem fog magas nézőszámot produkálni.

PRAE.HU: És te hosszútávon hány nézőre számítasz?

Hát, jó lenne minél több, de annyira kiszámíthatatlan most a magyar piac, sorra buknak olyan filmek, amik esetében sok nézőre számítottak, így nem tudom. Minél több lenne jó. Tisztában vagyok a korlátainkkal. Ha azt mondom, hogy 60 ezer, nagyképűnek tűnhet, én sem merem kimondani. Ha azt mondom, hogy 10-15 ezer, az sokkal reálisabb. De az elmúlt pár hétben volt arra példa, hogy nem vált be a reális várakozás sem, és a film nagyon durván megbukott. Ha erre gondolok, akkor úgy érzem, még annyi is jó lenne, amennyit ők hoztak, szóval nagyon-nagyon fura az egész.

Úgyhogy most az áll előttünk, hogy dolgozzunk a filmen, alakítsunk, vágjunk, minél jobb legyen. Azután, remélem, hogy az elején említett negatív hozzáállás átfordul a tapasztalatok alapján.

Brooklyn/The Gentle Art of Making Friends
Színes, angolul beszélő magyar film. 2009.

Rendező: Martin Csaba
Forgatókönyvíró: Martin Csaba
Zeneszerző: Molnár Attila
Operatőr: Szigethy Márton, Váradi András
Rendezőasszisztens: Tiszeker Dániel, Hack Júlia
Producer: Szabó Béla
Jelmez: Breckl János
Hangmérnök: Bőhm Dániel
Vágó: Gradvolt Róbert
Világosító: Vida Sándor

Szereplők: Szőcs Artur (Zoltán), Haumann Máté (Tom), Alexis Latham (Trevor), Valentin Titánia (Jessica), Csapkay Zsolt, Andoni Zorbas