Beke László művészettörténész voltaképp maga is konceptművésszé vált, amikor 1971 augusztusában felkért jó néhány magyar művészt (nem csak képzőművészeket) az Elképzelés című "kísérleti, tanulmányi és dokumentatív munkában" való aktív részvételre. Ennek mottója volt a fentebb említett "a MŰ = az ELKÉPZELÉS DOKUMENTÁCIÓJA" maxima, mely kissé leegyszerűsítve, de tulajdonképp összefoglalja az akkoriban már Magyarországon is érezhető hatású konceptualizmus lényegét. A minimal artból kinövő irányzat alapjaiban utasítja el a művészeti kommunikáció hagyományos, tárgyias formáit és helyükbe a fogalmi, gondolati tényezőket emeli — ennek inspirálója a nyugati művészeti életben elsősorban a tárgykultusz- és műkereskedelem-kritika volt, Magyarországon és Kelet-Európában azonban — mondhatni jellemző módon — inkább az államszocializmus diktálta kultúrpolitikai ízlésdiktatúra körülményei alakították történetét. Ugyanis egyrészt a "három té" kényszere — melynek hatására a szocialista realizmus doktrínájának megfelelni nem hajlandó művészek a tiltás és a tűrés határán egyensúlyoztak — kifejezetten kedvezett a koncept-művészet rendszeresen alkalmazott médiumainak (vázlatok, leírások, skiccek) elterjedtebbé válásában (gyakorlati oldal), másfelől pedig minden neoavantgárd mű, gesztus vagy esemény — épp politikailag periferiális mivolta következtében — eleve rendszerkritikus is volt, akár volt eredendően ilyen célja, akár nem (ideológiai oldal).

Beke felhívása a következőkben jelölte meg céljait:  "(1) helyzetkép felrajzolása a mai magyar művészet néhány törekvésének pillanatnyi állásáról;  (2) a közismert kiállítási, publikációs stb. nehézségek áthidalása" — mindkettő speciálisan a fentebb említett magyar körülményekre reflektált, miközben kimondatlanul egy újabb (egyfajta meta-)konceptművet, "egy csupán gondolatban realizálódó »kiállítást«" hozott létre, mely ugyanakkor épp oly pontosan leírt és dokumentált, amennyire ugyanezt el is várta a felkért művészektől saját munkájukat illetően. A felhívásra összesen harmincegy művész reagált, az A/4-es méretű iratgyűjtőbe rendezett anyagot 1972-ig (amikor Beke az Ahogy azt a Móricka elképzeli nevű szamizdatba írt összefoglalást az Elképzelésről) nyolcvanan látták, s aligha tévedek nagyot, ha úgy sejtem, a rendszerváltozás éveiig sem nagyon emelkedhetett e szám 200 fölé, illetve az azóta eltelt időszak szórványos közlései sem segítették elő a magyar neoavantgárd művészet eme fontos tényezőjének megismerését. 

Ezt a hiányt oldja föl a 2008-ban könyvformában kiadott, kvázi-fakszimile kiadvány, melynek mind formátuma, mind kivitelezése, mind pedig szerkesztettsége impozáns. Az album profi repróoldalakon nemcsak az eredeti felhívást és a beküldött művek majd’ mindegyikét, hanem bevezetőként két Beke-írást is közöl a fentebb említett szamizdatból, melyek a művek és kontextusuk, kontextusaik könnyebb átlátását segítik elő, nemegyszer vezérfonalat adva a konkrét elemzéshez is. Egyenként számba veszi a műveket, tipizál és kategorizál, olykor értékel; épp úgy, mint egy valódi kiállítás katalógusának kurátori előszava — ezekkel válik teljessé Beke koncept-műalkotása, melyben "társszerző" többek között Bak Imre, Baranyay András, Csiky Tibor, Erdély Miklós, Fajó János, Harasztÿ István, Jovánovics György, Korniss Dezső, Major János, Perneczky Géza, Szentjóby Tamás, Tót Endre és Pauer Gyula, aki saját, a felhívás ihlette (s abban Beke koncept-művét valószínűleg meglátó és egyszersmind annak sajátos kritikáját is adó) "műgyűjteményét" küldte el.

Pauer ugyanis saját körlevelében azt kérte művésztársaitól, hogy adományozzák neki, illetve leendő gyűjteménye számára legjobbnak tartott munkáikat egy szakszerű leírást és kis méretű reprófotót tartalmazó gyűjteményi kartoték formájában, mivel "a kartoték az egyetlen olyan okmány, amely a műtárgy létezését, azonosságát hitelt érdemlően bizonyítja." Az eredeti koncepciót ilyen intenzitással csak egy mű provokálja még: Erdély Miklós Libazsíros vattája: a "Ne különíts el! Ne izolálj" felirattal ellátott lapra Erdély egy libazsírba mártott vattát applikált, s ezt adta át Bekének — nyilvánvaló, hogy a társadalmi diszkriminációra is utaló szöveg a jelen kontextusban végrehajthatatlan felszólítássá válik, a mappába kerülve a mű egyik alapanyaga (a libazsír) átitatta volna a többi résztvevő munkáit is (ahogyan Erdély hatása valóban átjárta a korszak összes művészét), ezért — jobb megoldás nem lévén — egy átlátszó nejlontasakban lett a gyűjtemény része.

A felhívás egyébként egy betarthatatlan (a kiíró megjegyzése szerint "tévesen megjelölt") beküldési határidőt adott meg: szeptember 31-ét; csak nagyon kevesen adták le művüket a szeptember végi időpontig, és senki nem reflektált erre az "apró" tényre, melynek létét magam mégis "jelentő történésnek" gondolom, a projekthez méltó "freudi elütésként", illetve ebből kiindulóan akár napjainkig érvényes "felhívásként" képzelem el.

Elképzelés — A magyar konceptművészet kezdetei. Beke László gyűjteménye, 1971. Szerkesztette: Beke László, Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület OSAS – tranzit.hu, 2008.