Simó Sándor osztályának egyetlen női tagja, Groó Diana számos kisfilmje és a Tarka képzelet című, híres festők képeit megelevenítő sorozata után leforgatta második egész estés filmjét. Diana második alkotása ugyan teljesen más helyszínen és más szereplőkkel forgott, mégis akadnak hasonlóságok a lengyel városban készített első művével. Mindkét filmben a realizmus és a csodás események együttes jelenléte mozgatja a szálakat. Ezek az elemek folyamatos harcban állnak egymással. Mintha Diana a Vespa esetében is a Csoda Krakkóban elején látható trenderlit pergetné, melynek szimbólumai előre vetítik a főhős kisfiú életének alakulását.   

A Vespa hőse a tizenéves Lali, aki egy szegény észak-magyarországi faluban él édesanyjával. Napjait az iskola és a haverokkal való kártyázás teszi ki. Látszólag minden rendben, de Lalit és a gyerekeket tanáruk rendszeres feleltetéssel „kínozza”, a kártyapartnerek közül pedig egyetlen igaz barátja, Ernő akad. A suliban való megfelelésnél és a baráti körnél egyvalami, pontosabban egyvalaki azonban mindennél jobban hiányzik, mégpedig Lali édesapja, aki a messzi Budapesten dolgozik. Lali mindent megtenne, hogy találkozhasson vele, de a falu mintha nem eresztené őt. Egyik nap azonban nagy meglepetés éri: egy tábla csokiban talált szelvény szerint egy tűzpiros robogó nyertese lesz, melyet a fővárosban vehet át. Lalinak ennyi bőven elegendő ahhoz, hogy útnak induljon.

Diana filmjének egyik legszimpatikusabb megoldása, hogy ugyan egyszer sem mondja ki, de valójában nem a címadó kis kétkerekű járgány Lali útjának igazi célja, hanem édesapjának megtalálása. A Vespa jelentősége ugyan fontos, hiszen menő dolog, és a haverok is biztosan ámulnának majd rajta otthon, ám nem ez a valódi funkciója, hanem hogy motiválja, reménnyel töltse el a nehéz sorsú fiút.

Lalit a fővárosban még annyira sem veszik figyelembe, mint szülőfalujában. Elnéznek mellette, megalázzák az udvaron focizó kamaszok, az emberek kinézik maguk közül. Ennek ábrázolásában a színészek, de leginkább Kardos Sándor hibátlan operatőri munkája segít. A szituációkat szinte végig Lali szemszögéből mutatja be, felnőttek szinte alig találhatók a beállított képek középpontjában, akkor is sokszor csak alsó nézőpontból láthatjuk őket. Az iegen közegben egyedül az utcán üvegekkel zenélő, ideiglenes barátja segít a fiún, aki alacsony termete miatt nem kerül ki Lali világából. Nemcsak az iménti jelenetek dicsérik Kardos és Diana közös munkáját, hanem hogy a valóság és meseszerűség dualitását képileg is remekül alátámasztják. A hosszabb, leíró jellegű totálok, és az operatőr munkásságára oly jellemző, szinte védjeggyé vált zaklatott és gyors kézi kamerás felvételek váltakozása kiválóan tartja össze a filmet, egyszer sem törik meg annak egysége. Hasonló finom jeleneteket már a Csoda Krakkóban esetében is láthattunk, ám a Vespára még jobban összeértek a részek.  

Az alig másfél órás filmet könnyedén be lehetne sorolni a road-movie műfajába, mégsem érdemes, mert a rendezőnő érezhetően nem erre fekteti a hangsúlyt. Amellett, hogy egy családi drámát mutat be, egy olyan fiút jelenít meg, aki kétségbeesetten keresi apját, és naivan szemléli a nagyvárost. Hiába minden erőfeszítése és megtörhetetlen hite, hamar rá kell döbbennie arra, hogy céljait nem tudja olyan hamar elérni, mint ahogyan az elején gondolta. Mire nagy nehezen hazaér, történetét senki nem hiszi el, anyja nem szól hozzá. Lali visszakerül abba a realitásba, ahonnan elindult, és tudja: a reményei, álmai még az eddigieknél is távolabb kerültek.

Groó Diana olyan közösséget jelenít meg, melyet nagyjátékfilmben ritkán látni. Elhatárolódik a naturális ábrázolástól és az ítéletalkotástól, helyette viszont egy pontosan és szépen összerakott filmet készített, melynek íve ugyan tündérmesébe illik, a befejezése már kevésbé.

 
Vespa
Színes, magyar filmdráma, 85 perc, 2009.
Rendező: Groó Diana
Forgatókönyvíró: Groó Diana
Operatőr: Kardos Sándor
Vágó: Mógor Ágnes
Szereplők: Tóth Sándor, Nyakó Júlia, Balogh Rodrigó, Szabó Simon