PRAE.HU: Hat év telt el első nagyjátékfilmed, a Csoda Krakkóban óta. Mi az oka annak, hogy most, hat év elteltével jelentkezel nagyjátékfilmmel?

Groó Diana: Voltak forgatókönyvek, amik elindultak, de valahogy nem jöttek össze. A Csoda Krakkóban után volt egy színházi darabból ihletett játékfilm tervem, erre nem sikerült összeszedni a pénzt. Utána még volt néhány próbálkozásom, de az az érzésem, hogy talán azért hagytam elmenni ezeket a filmterveket, mert nem akartam az utolsó porcikámig megcsinálni. Majd ha jön egy „nagy”. Na most, a Vespát megelőzte az a bizonyos „nagy”, ez egy olyan több százmilliós költségvetésű produkciót jelent, amire már hosszú ideje nagyon készülök. Még az sem biztos, hogy ez lesz a következő filmem. Ez a világ első női rabbijának története lenne, és ennek a dokumentumfilmes részét készítem elő a Vespa után. A dokumentumfilm biztosan el fog készülni, de például a játékfilmben nem vagyok biztos, hogy előbb készül el, mint egy másik játékfilmterv. Tehát most kicsit összegabalyodnak a dolgok, nagyon sok van a tarsolyban. Igazából, hogy a Vespa sikerült, az Szabó Iván érdeme, mert ő hozott egy nagyon remek filmötletet, ami reálisan megvalósítható volt, tehát nem egy több százmilliós projekt, hanem egy egyszerű történet. Ehhez meg kellett találni a főszereplőt, akinek az életét még bele tudtuk írni a forgatókönyvbe, és akkor közös munkával együtt formáltuk át a sztorit. De mindenképpen Iván egyszerű és nekem nagyon tetsző alaptörténetének köszönhető, hogy egy kivitelezhető játékfilm születhetett, amiben ráadásul nagyon is hiszek. Onnantól kezdve már nagyon hittem, amikor megtaláltuk Tóth Sanyit, a főszereplőt. Előtte meg csak nagyon tetszett a történet. Fel volt adva a lecke, mert kellett egy olyan gyerek. Úgy állt a helyzet, ha találunk egy olyan gyereket, aki feltölti ezt a történetet, akkor nincs mit veszíteni.

PRAE.HU: A film képi világa nagyon szép és sokban hasonlít a Csoda Krakkóbanra. Hogyan dolgoztok együtt Kardos Sándorral? Ő adja az ötleteket, vagy együtt találjátok ki?

GD: A képi világ itt nagyon izgalmas volt, mert lehet azt mondani, hogy az eleje részben szocio-dokumentarista, a közepe olyan elemelt, de a stílus a történetet követte. A realitásból belecsöppenünk egy csodába, és visszatérünk a valóságba. A Sanyival mindig úgy dolgozunk együtt, hogy tulajdonképpen majdnem mindig egyre gondolunk. Egy hullámhosszon vagyunk, ez így nagyon könnyű. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy ennek a filmnek milyen legyen a képi világa. Hajlottunk afelé, hogy talán végig szocio-dokumentarista legyen, de mivel Sanyi is szeret elemelni dolgokat, és úgy éreztük, hogy dramaturgiailag is megoldható, így lett. Nem tudok olyan snittet mondani, amire azt mondanám, hogy ezt a Kardos erőszakolta ki. Ez egy egyszerre lélegzés. És ezt a stílust ő nevezte el „mágikus realizmusnak”. A kifejezés tényleg fedi a film világát, mert az eleje realista, a közepe egy picit stilizált, a vége pedig megint realista. Ez egy keretes szerkezet. Sanyi pedig mindig ott emelte el a képeket, ahol kellett, tehát egyek voltunk.

PRAE.HU: Többször hivatkozol Schiffer Pálra, akinek Cséplő Gyuri című alkotása számos ponton eszembe jutott a film nézése alatt. Úgy érzem, van kapocs a két film között olyan szempontból, hogy mindkettőben - igaz más úton -, de cigány főszereplők próbálnak szerencsét Budapesten.

GD: Nekem jól esik, ha az embereknek eszébe jut. Több helyen megemlítem, hogy az egyik kedvenc filmem a Cséplő Gyuri. Én igazából nem is a történetet, hanem a kisfiú telepen való mozgását és a saját környezetében való létét érzem a schifferi vonalnak. Nem hiába, hiszen nyolc évig voltam az asszisztense, és úgy érzem, hogy ez nekem nagyon jót tett. Hatása van rám, belém ivódott a stílusa, nagyon szeretem az ő megközelítési módszerét, a szereplőválasztásait. Mindig olyan emberekre bukkant rá, akiket szeretni tudtam. Nem tudom, hogy ebben szerencsés vagyok-e vagy sem, de valahogy úgy érzem, hogy a Vespa történetében Tóth Sanyi nekem is főnyeremény.   
         

PRAE.HU: A nagyjátékfilmes zsűri tagjai között Török Ferenc is helyet foglal. Nem érint kellemetlenül, hogy egy volt osztálytársad bírálja a filmedet?

GD: Azért nem, mert már nagyon sok idő eltelt azóta, hogy mi osztálytársak voltunk. Igazából Feri már egy érett filmrendező. Az osztály egymás után készíti a filmeket, jövünk fel. Nekem is nagyon furcsa, hogy – ez egy kicsit nevetségesen hangzik – szerintem már nem tartozunk a fiatal filmkészítők közé. Ráadásul a Feri volt a legnagyobb kritikus. Ez a szakma ilyen. A Ferin kívül még ott ülhetne másik olyan filmrendező is, akinek esetleg megmutattam a filmem, vagy akinek a véleményére adok. Ez egy kör, egyszerűen elkerülhetetlen. Annyit elárulok, hogy a Feri az egyik legnagyobb kritikusom. Hál’ istennek!

PRAE.HU: Hajdu Szabolcs filmje (Bibliothéque Pascal) elképesztő népszerűségnek örvend a Szemlén, és minden előadásra elfogytak a jegyek. Nem érzed magad, illetve a filmedet emiatt egy kicsit hátrányban?

GD: Nem, egyáltalán nem. Teljesen más filmkészítők vagyunk. Hiába vagyunk Simó osztály, nem nyolc darab „kis Simó” született, hanem mindenki a saját útját járja. Soha nem tudnék olyan filmet készíteni, mint a Szabolcs, de feltételezem, hogy ő sem tudna olyat, amilyet én. Mindemellett rettenetesen drukkolok neki. Az övé nagyon tetszett, és valószínűleg ő még nem látta az enyémet, hiszen mindenki nagyon el van havazva. Beszélünk egymás filmjeiről, és ő nekem nem riválisom. Én úgy érzem, hogy mindkét film nagyon a helyén van. A Bibliothéque Pascal nem kisköltségvetésből készült produkció, hosszú évekig készült, de a Szabolcs mindig csodákat tesz le az asztalra. A sajátomon kívül az ő filmjét vártam a legjobban, illetve mondok még egy másikat, ami nekem nagyon fontos: Kardos Sándornak A sírásója.

PRAE.HU: Az első rövidfilmjeidről (Kazinczy utca, Trapé) alig hallani, pedig számos díjat nyertek. Ennek mi lehet az oka?

GD: Ezen én is gondolkodtam. Ezek a kezdeti és kedvenc filmjeim, és a média és a technika akkor még nem ott tartott. Ma már minden ott van az Interneten, mindent online megnézhetsz. Ezek a filmek porosodnak 35-ön meg videón. Filmklubokban még előkerül. A Trapé még egy-két fesztiválon ment, a Kazinczy utcát a zsidó fesztiválok keresik, kisebb körökben ezek a filémek életben tudnak maradni. Nekem is bánatom, hogy nagyobb fesztiválokon elmaradnak. De nem baj, ha valakit érdekel a filmográfiám, az majd rákeres (Nevet).

PRAE.HU: Tervezed folytatni a Tarka képzelet sorozatot?

GD: Igen. Tulajdonképpen folytattam, mert itt a kisfilmek kategóriájában Eldorádó címmel jött egy következő epizód, de ez rendhagyó volt, mert nem festményeket kelt életre, hanem Kardos Sanyi Hórusz fotó archívuma lett az alap a festmények helyett. Azért Eldorádó a címe, mert az Edgar Allan Poe Eldorádó című versére épül. Kis játéknak, időtöltésnek nagyon jó, nagyon szeretem. Az ember valami olyat csináljon, amit szeret. Én olyat szeretek csinálni, amiről úgy érzem, hogy megéri. Szóval van folytatás.

PRAE.HU: Láthatjuk a Vespát magyar mozikban?

GD: Én nagyon remélem, úgy tervezzük.

PRAE.HU: Ez egy fiktív kérdés, de ha bemutatják, milyen fogadtatásra számítasz?

GD: Egy gyerek van a mozi középpontjában, az a kérdés, hogy ez miképpen van beharangozva, tálalva. Tehát ha azt mondjuk, hogy ez egy szocio-játékfilm, akkor valószínűleg senki nem jön el megnézni. Ebben a filmben nagyon sok lehetőség van a promócióra, de azt gondolom, hogy ma itthon nem lehet nagyon megjósolni egy játékfilm látogatottságát. Nem lehet megjósolni, és igazából nem is gondolkodom nézőszámban. Én nagyon szeretném, hogy ha fesztiválokra eljutna. Ez nem azt jelenti, hogy itthon ne menjen moziban, de nem leszek szomorú, hogy ha csak tízezren nézik meg, vagy ötezren.

A film adatlapja itt találéható.