A tulaj biztos verseket írt kislánykorában, hisz megengedte, hogy galériáját elfoglalják a bölcsészek. Majdnem azt írtam: zakós-tarisznyás bölcsészek, de nem, olyan tényleg nincs. Vége a megkülönböztető jelzések boldog korának, mindenki másként trendi már. Roskadozott a galéria: engem vagy azért nem lökött fel senki, mert sztár vagyok, vagy mert 193 centisre nőttem.

Mikrofon nem volt, és az összes vendégnek egyben kellett fizetnie. De ez nem árnyékolta be a moderátor, Urfi Péter arcát, ki egy dzsigoló lazaságával lépett a színpadra, s közölte: "kurva szellemesen" fogja bemutatni ezt a "három darab deli szüzet". "Lássuk, mire verik magukat!" – kiáltott fel, s akkor már tudtam, ha egyszer fiatal és szerény költő leszek, őt fogom felkérni, hogy beszéltessen.

Pörögtek a dolgok szépen, nem volt döcögés: Urfi végig vibrált, mint egy ufó. Szembesítette a picit megszeppent szerzőket internetes ([a]http://www.iwiw.hu,[text]www.iwiw.hu,[/a] [a]http://www.dokk.hu,[text]www.dokk.hu,[/a] [a]http://www.telep.freeblog.hu[text]www.telep.freeblog.hu[/a] stb.) öndefinícióikkal, versrészleteikkel. Erre Deres Kornélia megjegyezte, hogy mindenki kattant, aki ír: ezzel nem akart senki vitatkozni. Végig maradt ez az őrült tematika, kellő iróniával ellenpontozva. Csatlakozott Nagy Kata is, ő is parákról beszélt. Szabó Marcell szintúgy, de annyira halkan, hogy néha egy-egy rész (nála is) kiesett. Aztán felálltak, hogy "jobban hallatszódjanak a versek", de hiába. Talán arra gondolhattak, így könnyebben tudjuk fotózni őket.

Mindig szeretem, ha valaki bizonyít nekem valamit. A költőknek itt most sikerült két dolgot is: hogy beszélni és címet adni is nehéz. Mert ha versek fölé olyan szavakat írunk, mint: Ma, Vihar, Anzix, Fázisok; az nem biztos, hogy segít. Bár legalább kijön a kontraszt, s még egyértelműbbé lesz, hogy mennyire érett és gazdag szövegeket tud írni három szűz.

Urfi szerint a sárvári az egy titkos faj: rejtőzködik, de ott van mindenütt, itt a teremben is tizenhárman képviselik. (Ekkor elméláztam kicsit, hogy miért is nem volt a sárvári restiben a kommersz körte sárga. Majd külön gyengédséggel emlékeztem meg arról a szemüveges és eltökélt fiatalemberről, aki írógéppel érkezett le a negyven éve működő, híres diákíró táborba.) Megtudtuk, hogy Sárváron Nagy Kata félt, mégis már úgy érzi: a másvilágon is együtt lesz azokkal, akikkel ott összemelegedett. Deres és Szabó szülővárosában izolálva volt, Sárvár jelentette számukra a kitörést, aztán meg a pesti bölcsészkar.

"Hogy olvastok másokat? – kérdezte a kaján Urfi – Mit gondoltok? Mindenki szarabb, mint ti?" Jöttek a válaszok, kire ki hatott. Ady, Pilinszky, Petri neve többször hangzott el, s jól volt ez így. "S milyenek a nálatok valamivel idősebbek? Az az asztal például?" – bökött néhány kiélt arc felé a moderátor, ügyesen fokozva a hangulatot. Majd Deres kajánul kiszólt, hogy Dunajcsik Mátyás kedvenc versét fogja felolvasni, de elnéztük neki ezt a kis familiaritást, hiszen Mátyás kendőjét sehol se láttuk.

Végig tapintható volt derű és tehetség, senki nem vette túl komolyan önmagát. Nem hangzottak el félkötetnyi versek, nem osztották az észt. "Előbb-utóbb ti is szembesültök olvasókkal!" – röhögött Urfi a közönséggel együtt.

A líra személyességével kapcsolatban Nagy Kata azt mondta, senkit nem lehet megismerni, mégis ha olvas, olyan mintha bekandikálhatna egy titokba. Deres hozzátette: verset írni bevállalás.

Apaként Pilinszkyt nevezték meg, ki lítiumos, fehér hajával ott bóbiskolt a sarokban, de annyira ideillett, hogy észre se vettük. Itt Szabó Marcellt provokálta is Urfi, hogy mennyire pilinszkys. A költő erre önkritikát gyakorolt. Egy pillanatra megijedtem, hogy holnaptól varródanis lesz, de aztán nem. Deres megjegyezte, hogy nem engedte átíratni verseit Marno Jánossal. Aztán az utolsó kérdésre, hogy tudnak-e saját verset elemezni; kedvesen elmondták, hogy nem, persze nem hittük el nekik.

Hazafelé a metrón ilyeneket olvastam:
"Hívjuk dögnek következetesen / a múlt időt, s az élet előtt álljon ott rendre: / kurva" (Szabó Marcell); "Bennem egy csőrtelen / madár él / ezen kívül nincsenek tárgyaim" (Nagy Kata); "A szemétledobók hússzagúak. Bele- / kívánlak" (Deres Kornélia).

Pollágh Péter