A kiállítás jelentős részét az amszterdami Van Gogh Múzeum bocsátotta a szervezők rendelkezésre, de láthatóak magángyűjteményből és más múzeumoktól kölcsönkapott levelek és képek is. A tárlat egyedülálló mivoltja abban rejlik, hogy ez az első nagyszabású kiállítás 40 éve Londonban Van Goghról. Emellett az is fontos, hogy az amszterdami Van Gogh Múzeum 3 munkatársa 15 évnyi kutatómunka eredményeként kiadta a festő 902 levelét 5 kötetben, holland, francia és angol nyelven.
 
Több mint 35 ritkán kiállított eredeti levelet, 30 rajzot, és majdnem 70 festményt tár a látogatók elé a tárlat. A koncepció egésze leginkább azon levelekre épül, amelyeket a festő öccsének, Theonak írt, a továbbiak lánytestvérének Willemiennek, és művészbarátainak ­– Anthon van Rappardnak, Emile Bernardnak, és Paul Gauguinnak – lettek címezve.

A helyszínen – amint a képen is látható – két bejárat van, a baloldalon az előre foglalt jegyeket adják ki, míg a másik oldalon negyed órát kell sorban állni a jegyért úgy, hogy amazt 12 fontért kapja meg az érdeklődő, ami körülbelül megfelel a Szépművészetis Botticellitől Tizianoig kiállítás belépőjegyárának. Emellett lehet igényelni audiovezetést is, ami további 3,5 fontba kerül, de meg lehet venni a kiállítás teljes anyagát könyvben, amiből a puha kötésű 22, míg a kemény fedeles változat 40 font. Ezért a pénzért azonban igényes munkát kap az ember, 300 oldalon a kiállított összes levél és kép szerepel, teljes életrajzzal.
 

Az Akadémia emeleti részéből 7 termet különítettek el, melyekben tematikusan rendezték el a tárlatot. Minden teremben balról sodródunk a tömeggel, kezdjük az adott korszak leírásával, majd folytatva a levelekben felvázolt skiccekkel, és a mellettük található elkészült képekkel. Minden levél alatt szerepel annak rövidített tartalma, a levél sorszáma, címzettje, dátuma, és a jelenlegi tulajdonos neve.

Az első terem a holland tájakról festett első korszakát mutatja be, amikor papi pályára készülődve felettesei vidékre küldték oktatni. A 250. levélben írja: „A tájfestésnél jobban csak a sokkal nehezebb alakokat szeretem.” A következő teremben a földművesek munka közben korszaka látható, mely képek fekete krétával készültek. A leghíresebb kiállított képe ebből a korszakból A krumplievők (The Potato eaters).

Az 569. levélben írja: „Kipróbálom a színek erős hatását a szürke harmóniája ellenében.” A harmadik terem két részre bomlik, a színekre, és a japán képekre.  Az előbbi a Párizsba költözés időszaka, mikoris Delacroix és Monticelli képeit tanulmányozza. Ekkor sok virág és gyümölcs csendéletet fest. „Nincs kék citrom- és narancssárga nélkül.” – írja a 622. levélben. Ebből a korszakából származik a kiállított képek közül a Kosár narancs (Basket of oranges). A japán festmények hatására írja öccsének a 640. levélben: „Az összes munkám bizonyos fokig a japán művészeten alapul.” A leghíresebb kiállított képei ebből a korszakból A Tarasconi gyorskocsi (The Tarascon Diligence), és  Pere Tanguy portréja (Portrait of Pere Tanguy).

A negyedik terem szintén két részből áll: portrék, valamint művészet és irodalom. A portréról vallja húgának a 879. levélben: „Ami leginkább szenvedélyessé tesz – jobban, mint bármi más a mesterségemben – az a portré, a modern portré. Ebben fejeződnek ki számomra leginkább a színek.” A leghíresebb kiállított képek: Alexander Reid portréja, A művész önarcképe, és Joseph Roulin postamester (Portrait of Alexander Reid, Self-portrait as an artist, The Postman Joseph Roulin).

A levelekből kiderül, hogy az irodalom mennyire közel állt hozzá. Folyékonyan olvasott hollandul, franciául, angolul, és jól németül. Angliai tartózkodása idején megszereti Dickens, George Eliot műveit, Shakespeare-t pedig egész életében szívesen olvas. Ekkor festi a Csendélet Bibliával (Still-life with Bible) című képét, és a Párizsi regényeket (Romans Parisiens).

Az egyik szeretett regénye, a Tamás bátya kunyhója, „és az egyéb mestermunkák úgy festik le az életet, ahogy mi is érezzük, így kielégítve az ilyen irányú érzéseinket; ezek az emberek az igazságot mondják nekünk” – írja az 574. levélben. Ebben a teremben kapott helyet az összes kiállított bibliai témájú reprodukciója: a Pieta (Delacroux után), Pieta (after Delacroux), és a Lázár feltámasztása (Rembrandt után), The Rising of Lasarus (after Rembrandt).

Az ötödik terem – Arles: a dél felfedezése. „Ahogy kinéztem az ablakon, mintha Japánban lennék! Gyerekes, nemdebár?” – írja Gauguinnak a 706. levélben. Ez a korszaka 1888-89-ben, a Rajna parti kis faluban, Arlesben telik, ahol beköltözik abba a sárga házba, amit le is fest (The Yellow House, The Street). Ide hívja meg magához barátját, Gauguint, akit a betegsége első tüneteként megtámad, amire amaz elköltözik. Ezen korszakának termése Gauguin karosszéke, (Gauguin’s chair), amiről így ír a 853. levélben: „megpróbáltam lefesteni a hiányát.”

Ekkor festi meg az Arlesi közpark bejáratát (Entrance to the Public Gardens in Arles), a Barackfák virágzását (Peach Trees in Blossom), és az Arles látképe előtérben íriszekkel (View of Arles with Irises in the Foreground) című képét. Gauguin eltávozásakor vágja le fülét, és emiatt szállítják elmegyógyintézetbe Saint-Remy-de-Provenceba, amit szintén lefest: A Saint-Remy-i kórház (Hospital at Saint-Remy)

A hatodik terem a természet körforgása nevet kapta. Ekkor festi a Búzaföldet (Wheat Field), a Búzaföldek aratóval (Wheat Fields with Reaper), és a Virágzó gyümölcsös (Flowering Orchard) sok verzióját. Mivel Van Gogh mindig is erősen ragaszkodott a Bibliához, sok késői képét annak hatására festette. A magvető példázata alapján több képet is készített Magvető címmel (The Sower). ”Itt a krokija a legutóbbi képemnek, amin dolgozom, egy másik magvető. A nap óriási citromsárga korong, az ég zöldessárga, lila felhőkkel. A föld viola, a magvető és a fa berlini kék.” – írja Theonak a 722. levélben.

Az utolsó terem a Késői tájképek elnevezést kapta. „Egy kis harmónia abból, amit el kívántam érni” írja a 777. levelében. A teremben az utolsó levél, Az Olajfák (The Olive Trees), és A Ciprusok (Cypresses) között már érződik a kijárat fuvallata; egyesek visszaszöknek a túlzsúfolt termekbe, hogy sorba álljanak újra valamelyik képhez. Mások felsóhajtanak és leveszik a fülhallgatót, megint mások a terem sarkába igyekeznek, ahol nagyméretű fényképeken látható, könyvekben, számítógépen olvasható Van Gogh élete, és megint mások lehajtott fejjel kimennek az ajtón a festő utolsó szavaival a fülükben: „A szomorúság végül örökké tart.”

(A levélrészletek és a képek magyar címei a szerző fordításai.)

Az igazi Van Gogh - A művész és a levelei, Királyi Művészeti Akadémia, Burlington House, London, 2010. 01. 23 - 2010. 04. 18.

A kiállítás kurátorai: Ann Dumas, Leo Jansen, Hans Luijten, és Nienke Bakker.