Szögezzük le: a közhiedelemmel ellentétben a tecktonik (amelyet „TCK”, „Milky Way” „vertigo” és „danse electro” néven is emlegetnek) nem egy elektronikus zenei irányzat, és nem is kizárólag egy Franciaországból induló tánckultúra elnevezése, hanem védett márkanév, és ma már egy sajátos szubkultúra megnevezése is, amelyhez egyedi (de sokak szerint nagyon is kommersz) öltözködés és hajviselet társul. Ahhoz viszont, hogy divatjelenségként tudjunk beszélni erről a nálunk egyre népszerűbb (egyes francia források szerint viszont már leáldozóban lévő) stílusról, nagy vonalakban meg kell ismerkednünk az irányzat gyökereivel.

Az említett francia páros Párizs Rungis nevű elővárosának egy klubjában, a Metropolisban alapozta meg 2002-től azt, amiről most szó lesz. A szórakozóhelyen Alexandre Barouzdin (bróker) és Cyril Blanc (táncos, koreográfus) többek közt Tecktonik Killer néven rendeztek bulikat, így próbálva összefogni a hardstyle lemezlovasait.  Egyúttal a különféle elektronikus zenei műfajok stílusjegyeit figyelembe véve sajátos táncformát alakítottak ki. Maga a „tecktonik” elnevezés a földrétegek tektonikus mozgásaira utal, és átvitt értelemben jelzi a techno kultúrától való eltávolodást is.

A törzsközönség körében TCK néven elhíresült új stílushoz sajátos életvitel is társul, ami leginkább a drogok és az alkohol elutasításában, az energiaitalok viszonylag nagy mennyiségű fogyasztásában nyilvánul meg (a stílusnak saját energiaitala is van a piacon). Ezzel mintegy szimbolikusan lázadnak a techno kultúra partidrogokra alapozó létmódja ellen, és valljuk be, ezzel egy az előbbitől egészségesebb életvitelt „megengedő” szubkultúrát képviselnek.

Mindemellett a TCK-sok a tolerancia és a szolidaritás mellett foglalnak állást, az egyenlőséget hirdetik hetero- és homoszexuálisok, nők és férfiak valamint különböző társadalmi osztályhoz tartozók között egyaránt. Éppen ezért nem kell meglepődnünk, ha a partikon, vagy a buli fotókon egymást hevesen ölelgető vagy puszilgató TCK-sokat látunk, ez a közvetlenség még nem feltétlenül a nemi identitásukat meghatározó gesztus, sokkal inkább a szubkulturális hovatartozásukról árulkodik.

A TCK-ra jellemző tolerancia nyilvánul meg az uniszex öltözködésben is, amit az avatatlan szemek − némi háttérismeret hiányában − a metroszexualitás (elő)jeleként kódolhatnak. Valójában azonban ezekben a momentumokban az összetartozás boldogító érzését kell felismernünk, bármilyen furán is hangzik. Ezt a stílust képviselő srácok egy (heterogén zenei felhozatalú) buliban egymásra ismerve biztosan összehaverkodnak, és már az első találkozás után puszi-puszival vagy öleléssel köszönnek el. Ez a viselkedéskultúra is hozzájárul, hogy a stílus képviselői néha gúny tárgyát képezik, mert nem mindenki tudja hova tenni ezt a közvetlenséget, valamint sok egyéb sajátosságot sem…

Az említett XXI. századi táncstílusokban (hardstyle, jumpstyle, tecktonik) az egyéni tér iránti szükséglet erőteljesen megnőtt, a táncolók akaratlanul is feltűnést keltenek az idegen közegben, például a nagyvárosi tereken, parkolókban, de még egy hagyományos szórakozóhelyen is. Az emberek néha úgy érezhetik, hogy rajzfilmekből előmászott anime figurákat látnak, a mozgáskultúra pedig mintha szintén erre hajazna (de talán a három említett táncstílus közül épp a tecktonikon érezhető ez a legkevésbé). Egy biztos, ezek a stílusok a tánc szintjén is gyakran összekapcsolódnak, többnyire ugyanazt a zenei réteget mozgatják meg, hiszen ahogy már mondtuk, a TCK táncosai kifejezetten a hardstyle zenei felhozatalából és más, nagyobb múltú elektronikus zenei műfajokból táplálkoznak.

Vannak persze olyan zenék, amiket kifejezetten ehhez a stílushoz kapcsolnak az értelmezők, már csak az egyes klipekben érvényesülő ko-egzisztenciális viszonyból adódóan is. A Mondotek Alive-jának, vagy a Yelle À cause des garçons című szerzeményének például TCK táncosokra építő klip nélkül nem lehetne ilyen átütő erejű sikere. Ám ahogy már mondtuk, az általunk tárgyalt stílus valószínűleg nem önálló zenei műfaj. Hogy azzá válhat-e egyszer? Nem tartom kizártnak, hiszen vannak sajátos hangzáselemek, amik kifejezetten klappolnak ehhez a tánchoz, ezt felismerve pedig egyre több dj próbál utat törni magának a TCK-sok szívéhez.


 

A táncstílusban mindenesetre sokan a hip-hop és techno ötvözetét látják, mások szerint a vogging és a break dance említhető előképként. Magában a szubkultúrában pedig némelyek szerint az emo életérzése él tovább… jómagam ez utóbbi feltételezést erőltetettnek és nagyon lebutítottnak érzem. Az viszont tény, hogy a TCK számtalan elemet átvett más stílusokból, ám azokat újraértelmezve egy egységességre törekvő szubkultúrába ágyazta be.

Ott van például a dance battle, amit a hip-hopból és a break táncból örökölt. Ez egyfajta tánc párbaj, amely arról szól, hogy két csapat alakul, amelyből aztán egy-egy táncos előugrik és megpróbálja letáncolni a másikat. A nagy térigény miatt pedig nagyon gyakoriak a szabadtéri helyszínek, a három új táncstílus képviselői szeretnek csoportosan (vagy akár egyedül is, egy előre beállított kamera társaságában) táncolni nagy betonozott tereken, vagy épp egy nappaliban. Ez biztosan feltűnik annak, aki videó megosztó oldalakon próbál válogatni a végtelen számú tecktonikos videó között.


 

A hardstylehoz és a jumpstylehoz képest a tecktonikban a lábmunka nem annyira központi és nem olyan agresszív, többnyire inkább egyfajta motorikus ismétlésben van szerepe, ami egyfajta himbálózó- vagy rezgőmozgást kölcsönöz a testnek (a 2009-es Csillag születik egyik selejtezőjében egy gyengén szereplő TCK duó előadása bizonyára ezért emlékeztette Oroszlán Szonját az epilepsziás rohamokra). A vizuális hangsúly azonban egy jól sikerült, de alap szintű tecktonik táncban többnyire inkább a karokon van. Az alapmozgásba elhajlások lépnek be, a kézfejek gyakran a test előtt és a fej körül végeznek körmozgást, a számtalan ívelt mozdulatot pedig karkiegyenesítések törik meg. A profibbaknál már a lépegetéseknek is nagyobb szerep jut, és még az akrobatikus elemek is bekerülnek egy-egy performanszba.

Belátható, hogy ez a táncstílus ténylegesen sokat merít más mozgáskultúrákból. Még a TCK sztártáncosainál is rendszeresek és visszatérőek az electric boogie-s táncelemek, sokan pedig a hardstyle és a jumpstyle lépésekkel ötvözik a TCK alapmozdulatait.

A legismertebb fiú TCK táncosok − Jey-Jey, Spoke, Vavan, Treaxy − közül Jey-Jey például hip-hoppal kezdte, és csak később kezdett el tecktonikozni, illetve ahogy ő mondja, „danse electro”-zni. A legsikeresebb lány táncosok közül LeCKTrA mozgásvilágában fellelhetünk electric boogie-s mozdulatokat, Lili Azian pedig egy-egy videón még magas sarkúban is képes tecktonikozni és jumpstyleozni, ami azért nem kis merészségre vall, főleg, hogy ezek a lányok nem éppen a magas sarkújukról híresek.


 

A TCK-s öltözködésről sablonosan azt mondhatjuk: „uniszex”, a lányok és a fiúk egyaránt szűk, egyszínű nadrágot és viszonylag szűk felsőt hordanak, amelyen gyakran tűnik fel élénk színű felirat, csík vagy esetleg maga a stílus védjegye: a Tecktonik sas (amiben a birodalmi sas egy sematizált változatát fedezhetjük fel, ám ennek semmilyen ideológiai oka nincs). Ez az esztétikus márkajelzés, a TCK sas elkerülhetetlen szimbólumává vált ennek a szubkultúrának. Véleményem szerint egyszerre fejezi ki a drognélküliségben megnyíló függetlenséget, az elvi kérdésekben való elfogadó attitűdöt, és a táncban megnyilvánuló szabadságot. A kiegészítőkön, így a csuklópántokon és az ujjatlan kesztyűkön szintén gyakran feltűnik. Azt egyébként érdemes megemlíteni, hogy a stílus képviselői szinte mindig vékonyak, legfeljebb sportos testalkatúak, de még egyetlen nagydarab tecktonikossal sem találkoztam, a sas tehát ilyen formán a fizikai fittséget is jelentheti.

Ha akarjuk, még a fiúk hajviseletében is felismerhetjük a sas fejszerkezetére való „hajazást”. Ők elöl többnyire rövidre vágott, oldalt felnyírt, hátul hosszúra hagyott mohikánfrizurát hordanak, néha festett taréjuk is van. A felnyírt részeken előfordul, hogy egy-egy nonfiguratív alakzat vagy egy TCK sas rajzolódik ki. Az alakzatok körvonalát ilyenkor az előtűnő fejbőr adja. A lányok többnyire közepesen hosszúra vágott hajat, tömött frufrut és színes csatokat viselnek. A fiúk futurisztikus összképéhez ráadásul az is hozzájárul, hogy néha csillagot, sast vagy egyéb ábrát, foltot festenek az arcukra.

Azok, akik csak megnyilvánulásaikból ismerik ennek a szubkultúrának a képviselőit, sajnos igen sokféle módon nyilvánítják ki nem tetszésüket (lásd például a TCK-t kifigurázó videókat vagy a közösségi oldalak tecktonik ellenes klubjait), a szubkultúra képviselői által hangsúlyozott tolerancia jegyében azonban ezt is meg kell értenünk.

Azt azonban senki nem tagadhatja, hogy ez a stílus hazánkban is felvirágzóban van, még ha a francia források némelyike azt vallja is, hogy ez is csak múló divat, amit 2009-től a jumping, a tutting, a flutting és a curling vált fel fokozatosan. Azonban mire ez a divat lecseng (ha ugyan valóban olyan hamar lecseng), addigra ez a fiatalok millióit magához vonzó trend és márkanév − a tecktonik − felmérhetetlen mennyiségű profitot termel francia megálmodóinak.