színház
2010. 01. 17.
Vörös Márti: Csomagolj és tűnj el
Csongor és Tünde Szegeden
A Csongor és Tünde a Szegedi Nemzeti Színházban. Az előadással együtt lélegezni nem nagyon lehet, lévén, hogy nem túl izgalmas produkciót sikerült kifognunk – az végképp a kedvesem érdeme, hogy ezúttal sem szökött meg két felvonás között.
A Csongor és Tündét „Bodolay” vitte színre. Színészei kvázi fölmondják a szövegkönyvet, néha táncikálnak kicsit, több nem nagyon történik. Több jelenet alatt kimondottan unatkozom.
Csongor szerepében Horváth Illésnek mintha nem lennének érzelmei. Nem látom őt szomorúnak, se boldognak, se csalódottnak, se reménykedőnek. Inkább egy verselő-szavaló trubadúrnak, aki keresi Tündéjét, ám ha nincs meg, az se nagy baj, végülis ráér a darab végéig.
Tünde bájos és csinos, hosszú szőke hajat hord, majdnem teljesen transzparens tüllszoknyában ireg-forog, azon tanakodunk, van-e rajta bugyi. Ilma (vagyis Szilágyi Annamária) már jobbat alakít.
Az egyetlen, aki valóban tetszik, és hiteles a számomra, az Ledér, Mirigy boszorkány lánya, alias Erdélyi Tímea, akit annak idején barátok közt láthattunk Tildaként. Felszabadult, élettel teli játékot kapunk tőle.
A három ördögfióka, Kurrah, Berreh, Duzzog jeleneteit nem mindig értem, nem tudom hová tenni a cselekményben, de e téren végül is hű marad a dramaturgia a drámához; emlékszem, mikor annak idején olvastam Vörösmartyt, sem volt a számomra egyértelmű, hogy ez a szál minek.
Tetszik viszont a jelmezük – Wieber Marianne munkáját dicsérik –, ami hol kopott öltönyből és pacuha nyakkendőből áll, hol zöldre mázolt meztelen felsőtesttel ugrálnak (bár jobban is kidolgozhatták volna a kedvemért), hol pedig rongyos zsákruhát húznak magukra, retkes bakancsot, a fülükre hegyes pótfület.
A domináns színek: a kék, a zöld, a lila mélyebb tónusai eltaláltnak bizonyulnak. V-effektként – én legalábbis ekként élem meg – időnként felcsapják a főcsillárt a nézőtéren, a kisebbeket a páholyokban, és pár percig úgy is maradnak. De hiába várom, hogy megtudjam, miért, meg hogyan és mennyire.
A jelmezek klasszak; viszont ahhoz képest, hogy Juronics Tamás koreografált, a mozgásos (és elvétve táncos) elemek vérszegények, ennél azért többet vártam. Megszólal időnként egy-két heavy metalos betétzene, az kellemesen üdítően hat, felráz vasárnap esti, bejglivel telített agóniámból; lehet, hogy a gyomrom állapota definiálta mentális rosszullétemet is.
Alig várom, hogy csomagoljak, és eltűnhessek haza. A fémzenétől sem koherens a darab, de mivel mindig összhangzik az ürdüngök táncával, értelmet nyer a maga értelmetlenségében és azáltal. Aligha vagyok egyébként méltatlanul finnyás, mert a közönség sem őrjöng az előadás végén, többen hamarabb elindulnak kifelé, mint hogy vége lenne a darabnak, vastaps nem is gerjed, egy-két döglött kísérlet történik rá csupán.
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Csongor, ifjú hős: Horváth Illés
Balga: Gömöri Krisztián
Kurrah: Pataki Ferenc
Berreh: Lazók Mátyás
Duzzog: Barnák László
Tünde, tündérlány: Gidró Katalin
Ilma, Balga hitvese, Tünde szolgálója: Szilágyi Annamária
Mirigy, boszorkány: Fekete Gizi
Ledér, a leánya: Erdélyi Timea
AZ ÉJ: Balogh Erika
Díszlettervező: Mira János
Jelmeztervező: Wieber Marianne
Koreográfus: Juronics Tamás
Rendező: BODOLAY
Bemutató: 2009. december 18.
Szegedi Nemzeti Színház
Csongor szerepében Horváth Illésnek mintha nem lennének érzelmei. Nem látom őt szomorúnak, se boldognak, se csalódottnak, se reménykedőnek. Inkább egy verselő-szavaló trubadúrnak, aki keresi Tündéjét, ám ha nincs meg, az se nagy baj, végülis ráér a darab végéig.
Tünde bájos és csinos, hosszú szőke hajat hord, majdnem teljesen transzparens tüllszoknyában ireg-forog, azon tanakodunk, van-e rajta bugyi. Ilma (vagyis Szilágyi Annamária) már jobbat alakít.
Az egyetlen, aki valóban tetszik, és hiteles a számomra, az Ledér, Mirigy boszorkány lánya, alias Erdélyi Tímea, akit annak idején barátok közt láthattunk Tildaként. Felszabadult, élettel teli játékot kapunk tőle.
A három ördögfióka, Kurrah, Berreh, Duzzog jeleneteit nem mindig értem, nem tudom hová tenni a cselekményben, de e téren végül is hű marad a dramaturgia a drámához; emlékszem, mikor annak idején olvastam Vörösmartyt, sem volt a számomra egyértelmű, hogy ez a szál minek.
Tetszik viszont a jelmezük – Wieber Marianne munkáját dicsérik –, ami hol kopott öltönyből és pacuha nyakkendőből áll, hol zöldre mázolt meztelen felsőtesttel ugrálnak (bár jobban is kidolgozhatták volna a kedvemért), hol pedig rongyos zsákruhát húznak magukra, retkes bakancsot, a fülükre hegyes pótfület.
A domináns színek: a kék, a zöld, a lila mélyebb tónusai eltaláltnak bizonyulnak. V-effektként – én legalábbis ekként élem meg – időnként felcsapják a főcsillárt a nézőtéren, a kisebbeket a páholyokban, és pár percig úgy is maradnak. De hiába várom, hogy megtudjam, miért, meg hogyan és mennyire.
A jelmezek klasszak; viszont ahhoz képest, hogy Juronics Tamás koreografált, a mozgásos (és elvétve táncos) elemek vérszegények, ennél azért többet vártam. Megszólal időnként egy-két heavy metalos betétzene, az kellemesen üdítően hat, felráz vasárnap esti, bejglivel telített agóniámból; lehet, hogy a gyomrom állapota definiálta mentális rosszullétemet is.
Alig várom, hogy csomagoljak, és eltűnhessek haza. A fémzenétől sem koherens a darab, de mivel mindig összhangzik az ürdüngök táncával, értelmet nyer a maga értelmetlenségében és azáltal. Aligha vagyok egyébként méltatlanul finnyás, mert a közönség sem őrjöng az előadás végén, többen hamarabb elindulnak kifelé, mint hogy vége lenne a darabnak, vastaps nem is gerjed, egy-két döglött kísérlet történik rá csupán.
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Csongor, ifjú hős: Horváth Illés
Balga: Gömöri Krisztián
Kurrah: Pataki Ferenc
Berreh: Lazók Mátyás
Duzzog: Barnák László
Tünde, tündérlány: Gidró Katalin
Ilma, Balga hitvese, Tünde szolgálója: Szilágyi Annamária
Mirigy, boszorkány: Fekete Gizi
Ledér, a leánya: Erdélyi Timea
AZ ÉJ: Balogh Erika
Díszlettervező: Mira János
Jelmeztervező: Wieber Marianne
Koreográfus: Juronics Tamás
Rendező: BODOLAY
Bemutató: 2009. december 18.
Szegedi Nemzeti Színház
Szerzők
-- Simon Adri --
További írások a rovatból
színház
Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
Más művészeti ágakról
gyerek
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
