A beszélgetés teljes egészében meghallgatható a JAK honlapján.

Mindenekelőtt a kötettel kapcsolatos kritikák néhány megjegyzésétől távolodtak el a beszélgetés résztvevői. A „blog” szóra való utalást egyhangúlag kizárták az értelmezést gazdagító lehetőségek közül, mondván, a verseknek semmi közük sem nyelvileg, sem tematikailag a blogok világához, sőt az internethez sem. Egy újabb negatív meghatározás következett: ezt a könyvet nem lehet regényként olvasni, azaz nem lehet felállítani olyan narratív szerkezetet, amely bármilyen módon összefogná a verseket. Turi Tímea leszögezte: a történet iránti vágy a kritikákban jobban működik, mint tárgyalt műben.

A „vezérbogalom” hiánya

Dunajcsik Mátyás, az ImPulzus szervezője és résztvevője aztán elindította a pozitív meghatározások sorát: a Bog decentrált szövegek hálója, rizomatikus nyelvi-motivikus univerzum. Ezt Szegő János azzal toldotta meg, hogy nyitottak a versek az értelmezési irányokra is, szerinte nincs „vezérbogalom”. Turi Tímea magával a bog szóval kapcsolatban elmondta: ritkán használjuk, általában a kibogozás során, és fontos metaforája lehet a versolvasásnak is, mivel ugyanazt a bogot, amit kibogoztunk, többé nem lehet már előállítani. A címmel kapcsolatban tovább burjánzott a beszélgetés. Horváth Györgyi szerint a test szerepe miatt akár a „Bonc” cím is elfogadható lett volna. Ezt Dunajcsik is erősítette, amikor a test szövetszerűségére utaló nyelvi megfogalmazásokra – mállik, foszlik, szétszálazódik – hívta fel a figyelmet.

A nyelv kettőssége

Ekkor került elő Csobánka nyelvének kettőssége: az archaizáló varázsnyelv és a hétköznapi szavak, szerkezetek használata. Ám – mint Dunajcsik mondta – ez nem jár a rímes-dallamos forma erőltetésével, ettől függetlenül szabad verses formában marad. Örült ennek Horváth Györgyi is, aki, mint kijelentette: nem szereti a szép verseket, a stilizált nyelvet. Ezért okozott neki problémát az alábbi szavak gyakori szerepeltetése: hold, pelyhedzés, szív, tükör,ezüstfény, szivárvány, etc. Mégsem felel meg Csobánka annak a képnek, amit a költőnőktől vár el a versolvasók hada, a versek nem lesznek ugyanis „szépek”. Nem véletlen, hogy Szegő Jánosban a nyomasztás, diszharmónia emléke maradt a könyv többszöri elolvasása után annak ellenére, hogy  valamiféle Sylvia Plath felől újraolvasott szecessziót is emlegetett Csobánka kapcsán. A két nyelvhasználat kettősségére – a szecessziós, régi és a hétköznapi jó együttélésére hozta fel Dunajcsik a Felújítás című verset példának. Turi a Vízivárosi tréfa című vers kapcsán mutat rá az archaizmusokra, azok emlék-szerű működésére. A versben ugyanis, mire egy jelenséghez megtalálják a megfelelő szót, elmúlik az esemény. Így válik el az emlékezés attól, amire vonatkozik.

 

Mire hajaz a fésűember?

A mitológiaépítés kezdetei is felfedezhetők a beszélgetők szerint, Horváth Györgyi főleg témakezdeményekre mutatott rá (csuklóharapás, szappan). Dunajcsik viszont egyenesen kijelentette, hogy Csobánka „fésűembere Bajtai betűemberére hajaz”. A térbeli eligazodásról szólva egyértelművé vált, hogy inkább a mozgás, az utazás tartalmi elemei jelennek meg, mintsem egy tér – város vagy falu, esetleg táj – erősebb feltérképezése. Szegő János szavaival: nincs bennük semmi BAZ-ság, utalt Csobánka észak-magyarországi származására.

A versekkel kapcsolatban konszenzus alakult ki: Csobánkának nem nehéz a kezdet, sőt: általában sokkal jobb a versek indítása, mint a zárás. Talán a szerző jelenléte miatt történt, de aztán azok sorolása is elkezdődött, amelyek szerkesztettsége elnyerte a beszélgetők szimpátiáját, és jó a befejezésük: Egyszikű, Méhkirály, Talált fény…