Állítólag feminista olvasatban láthatjuk a darabot. Mert Yermát nő játssza, a másik két asszonyt, akinek viszont van gyereke (és természetesen a többi férfiszerepet) férfiak. Mégpedig úgy, hogy eljátsszák a férfi színészek női ruhában, nőnek sminkelve, hogy ők nők. Ettől lenne ez a Yerma előadás feminista?

Yermát először úgy látjuk, hogy bölcsőt ringat. Kézmozgása, annak folyamatos és finom ismétlődése valóban nagyon kecses, nőies, szerencsére majd még vissza is tér. Bölcső azonban nincs, levegőben mozog a kéz. Ahogy gyerek sincs. Viszont elénk tesznek három mosógépet, kettőben forog a ruha, egy pedig üres. A mosógéphasználattal minket, pestieket, némileg beoltottak, elvégre az Örkény Színház Vízkeresztjében Dömötör András rendező egy teljes előadást épít a mosógépekkel teli színpadra. Ami legalábbis elgondolkodtató megoldás, függetlenül attól, hogy tetszik-e az embernek akár az ötlet, akár a megvalósítás ebben a vizes–könnyes–tengeres Shakespeare-darabban. Igen, talán épp ez a probléma itt: nem gondolkodtat el. Persze, anyaméh, kettőben van valami, egyben nincs. Sajnos rájöttem, köszönöm, innentől nem igazán izgat.

Számomra egyszerűen nem derült ki, mit akarnak ezzel mondani. Mondják Yermának, hogy nem nő. Rendben van, akkor a nem nőt nő játssza, ezzel ellentmondva a szövegbeli állításnak, tehát hogy attól még ő igenis nő. De akkor az, aki gyereket szül, már rögtön férfi? (Vagy így jeleznék, hogy az illeszkedett be, az nőtt fel a férfias társadalomba?) És ha azt állítják, hogy igenis csak azért, mert van gyereke, még lehet, hogy férfi (például viselkedésében, érzületében – miért is ne?), rendben van, legyen. Akkor viszont miért nem férfiasan viselkednek? Mi értelme a női ruhába öltöztetett, asszonyok mozgását, nevetését, gesztusnyelvét utánozó férfiaknak?

A megválaszolatlan kérdések és a durva szimbólumhasználat ellenére egy nem feltűnő apróság mégis összetartja az előadást, és ez a színpadi mozgás. Szabályos utakon közlekednek, színpadra képzelt vízszintes, függőleges és átlós vonalak, illetve kör mentén. Ebből természetesen kiválik, amikor valamilyen hagyományos zenére táncolnak, nyilván ezzel is népszokást, tradíciót, társadalmat idéznek meg. A mozgás merevsége, szabályossága tartást ad az előadásnak, összefoglalja és roppant intenzitással tükrözi a hagyományok és elvárások már-már őrjítő merevségét. Sokkal inkább, mint az egyébként igen minimális díszletet, jelmezt, kelléket használó produkcióba gyömöszölt mosógépek vagy éppenséggel az oldalt folydogáló három vízcsap. Már csak azért is, mert az utóbbi precíz, komoly játékot követel, az előbbi meg inkább csak nehézkesen ellensúlyozza az egyszerűséget.

Federico García Lorca: Yerma

Yerma: Orna Katz
Juan: Yoav Hait
María: Nimrod Bergman
Victor: Yoram Yosephsberg
Öregasszony: Uri Rawitz
Dolores lánya: Icho Avital
Mosónők: Uri Rawitz
Icho Avital: Nimrod Bergman
Sógornők: Icho Avital, Nimrod Bergman
Dolores: Nimrod Bergman

Díszlet és jelmeztervező: Miriam Guretzki-Bilu
Zene: Yehuda Poliker
Fény: Jackie Shemesh

Rendező: Ofira Henig

Herzliya Ensemble

2009. december 4.
Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad

Gólem Fesztivál