Steven Soderbergh munkáit nem könnyű közös nevezőre hozni: az egyszemélyes, avantgarde darabok éppúgy fellelhetőek az életműben, mint a hollywoodi produkciók vagy az elbeszélői film klasszikus konvencióit átformáló szerzői szösszenetek. Annak ellenére, hogy Soderbergh soron következő popcorn-mozijáról van szó, Az informátor! a direktor sajátosabb munkáival is rokonítható, illetve a nonkonformista Schizopolisszal is összefüggésbe hozható, noha utóbbi esetben (is) nagyon laza a kapcsolat. A film továbbá zsánerelemeinek köszönhetően is rendelkezik alkotói előzményekkel: az életrajzi elemeket fikciós formába öntő biopic (A hegyek ura, Kafka, Erin Brockovich) a rendező kedvelt műfajának számít, és a kémfilm sajátosságai a már fentebb említett egyszemélyes Soderbergh-agymenésben is tetten érhetőek voltak, a szatirikus hangvételről nem is beszélve.

Ahogy azonban Soderbergh filmjeivel találkozva megszokhattuk, most sincs mélyebb összefüggés a korábbi alkotásokkal: Az Informátor! a jéghideg intelligenciával kimunkált csavarok, finoman adagolt vizuális és verbális poénok, no és a főhős, Mark Whitacre sokrétű karakterének köszönhetően emelkedik ki az iparos munkák sorából és válik ízig-vérig szerzői opusszá. Soderbergh legnagyobb alkotói erénye – amely egyes filmjeiben hátrányként is megmutatkozik (így például a Pusztító szenvedélyekben) –, hogy tudatosan törekszik a filmi alakzatok sokrétűségének kiaknázására és megismerésére. Ez a szenvedély legújabb kísérleteiben sem látszik csillapodni (Bubble, The Girlfriend Experience). Legtöbb filmjét áthatja tehát egyfajta kísérleti filmes hozzáállás, ami egyúttal vonzóvá is teheti a gyengébben sikerült darabokat. Ez az attitűd ugyanakkor esetenként a filmi megoldások tudós használatához, kiüresedéséhez vezethet el (lásd a szerző kétrészes, monumentális Che Guevara-filmjének egyes momentumait). Az informátor! szerencsére kifejezetten olyan alkotásnak tűnik, ahol a hűvös és kimért mérnöki hozzáállás eredményeként egy sziporkázóan életteli, háromdimenziós karakter, illetőleg egy velős szatíra került a gyöngyvászonra.

Az informátor! tehát elsősorban bravúros karaktertanulmányként értékelhető. A film főhőse, Mark Whitacre egy lizingyártó cég vezető biokémikusa, aki a termelésben esett zuhanás következményeként elkönyvelhető felelősségre vonást egy kitalált japán kém- ill. szabotázsüggyel próbálja elkerülni, sőt mi több, az ügyben induló szövetségi nyomozást is arra igyekszik felhasználni, hogy a főnökséget – amúgy jogosan – kriminalizálva a ranglétra csúcsára kerüljön. Ahogy azonban lenni szokott, számításában hiba esik, és ahogy a film egészében, úgy a történetben is Mark Whitacre kerül a célkeresztbe. A biokémikus szakbarbárt Matt Damon alakítja, aki hiba nélkül hozza a csőlátásban tobzódó, ám annál ambiciózusabb, bajszos és parókás vidéki self made man, egyben notórius hazudozó alakját.
 

Whitacre karaktere első blikkre felettébb összetettnek tűnik, valójában azonban esetében még csak jellemfejlődésről sem beszélhetünk. Soderbergh zseniális dobása az – és ezzel a szerepében hiteles karakterért kiáltó nézőt is kilóra megveszi – hogy a film első felében a szálakat kénye-kedve szerint mozgatni képes, sikeres manipulátorként ábrázolja főhősét, akiről csak lassanként előrehaladva derül ki, hogy egy szava sem igaz.

Whitacre karakteréből kezdetben csupán a jéghegy csúcsa látszik, ezért a film elején csak jósolni lehet, hogy nagystílű vállalkozását – kijátszani a cég embereit, az orránál fogva vezetni az FBI-t, és végül tisztának mutatkozni az ügyészség előtt – siker, avagy bukás koronázza. S hogy mi lesz a végkimenetel, azt jó ideig Soderbergh sem igyekszik egyértelművé tenni. Whitacre két lábon járó lexikon, zseniális elme, nélkülözhetetlen koponya, több nyelven tárgyal folyékonyan, emellett kifogyhatatlan biológiai példával rendelkezik különböző fajok manipulációs képességeiről és védekezési mechanizmusairól, látszólag tökéletesen képes az általa egyben tartott szálakat a saját elképzelése szerint tovább mozgatni – miképp azt belső reflexióiból sejteni lehet. Szülei meghaltak, árvaként nevelkedett, majd szerető családja lett, a FBI titkos ügynökévé vált, és szabad perceiben a Porsche helyes kiejtésén elmélkedik, meg azon, hogy a liter-e a szebb szó vagy a quart.

Ahogy azonban haladunk előre a történetben, a leleményes Whitacre álarca – miután már hibát hibára halmozott – szépen lassan darabjaira esik szét, és kezdetét veszi egy kisszerű, szánalmas lúzer véget nem érő vesszőfutása: a pótcselekvést pótcselekvésre halmozó kegyvesztett futóbolondot immár korrupt főnökei és az amerikai igazságszolgáltatás elleni szélmalomharcban láthatjuk viszont, egy olyan bűnügy-komplexum közepén, amiből senki emberfia ki nem moshatná őt. Soderbergh Mark Whitacre alakjában az év egyik legmulatságosabb és egyben legesendőbb antihősét kanyarította vászonra.

Az informátor! igaz történeten alapul, amelynek részletei azonban – miképp a filmet megelőző felirat is eligazít – jelentősen megváltoztak. „Erről ennyit”, ami rögtön jelzi, hogy semmiképp sem komolykodó, vagy patetikus indíttatású feldolgozásról lesz szó. A szatirikus hangnem által igényelt sajátos szemléletmódhoz már a film központi motívumainak kiválasztása, tálalásmódja, így a vizuális dizájn is jól illeszkedik: gondoljunk csak a valóban kissé bizarrnak ható kukorica-közelikre, vagy arra a távolságtartó megoldásra, hogy a szűkebb plánokkal operáló beszélgetéseket általában totál zárja le, kibillentve, megzavarva ezzel a folyamatosságillúziót.

A filmet meghatározó sokrétű szatíra ürügyét a film történetének bűnügyi szálai képezik. A lizingyárban induló FBI-nyomozás egy japán zsarolási akció miatt indul el, amit Whitacre ötlött ki. Ő azonban, hogy saját hazugságáról elterelje a gyanút, és hogy felsőbb pozícióba kerülhessen, leleplezi a nyomózók előtt a cég konkurenseinek nemzetközi szintű árrögzítési gyakorlatát, ami súlyoson ellenkezik a versenyelvvel és tömegméretű korrupciót jelent. Többek közt a fentebb leírt karakterformálásnak köszönhetően Soderberghnek sikerül az, ami egy működőképes szatírához elengedhetetlen. Az Informátor! minden patetikusságot nélkülöz, iróniája kíméletlen, senki, pontosabban semmi sem menekülhet! A zsenialitás pillanatok alatt kisszerűségbe fordul át, a bizonyosság a naivitás álcáját viseli, bűnhődés nem létezik. Soderbergh mozijában a végén mindenki megkapja a magáét: Whitacre is, aki, miután bő évtizedes büntetését letöltötte, immár póthaj nélkül, de újfent reményekkel telve, mosolytól pozsgás arccal egy újabb cég vezető székében landol.

De a film mégsem foglal állást Withacre személyével kapcsolatban. A bűn nem egyszerűen fekete vagy fehér, Soderbergh-et a színe és a fonákja egyaránt érdekli. Mark Whitacre karakterének kettőségét is ez a földtől kissé elrugaszkodott szemlélet fogja át. A szatíra által kínált leletre nem kapunk diagnózist.

Az informátor! / The Informant
Színes feliratos amerikai krimi vígjáték, 2009.
Rendezte: Steven Soderbergh
Írta: Scott Z. Burns, Kurt Eichenwald
Szereplők: Matt Damon, Lucas McHugh Carroll, Eddie Jemison, Rusty Schwimmer, Scott Bakula, Tom Papa
Forgalmazza: InterCom