A modern királylányok élete nem könnyű / PRAE.HU

A külső csillogás a belső különlegesség metaforája, mellyel minden kisgyerek azonosulni tud. Megváltozott szerepük ennek fényében reflektál a gyerekeket érő új hatásokra, a mese és a valóság kapcsolatára.

A klasszikus varázsmese (Bettelheim nyomán) univerzális lelki konfliktusok leképződésének és katartikus feloldásának tekinti. Ezért a modern varázsmesét, amely megbolygatja a lelki tartalmakat reprezentáló szimbólumrendszert, még igényesebb alakjában is vagy puszta szórakozásnak tartja, amely nem teljesíti legfőbb feladatát, azaz nem beszél az egzisztencia legmélyebb problémáiról. A modern műmese félreérti a mese jelentését, amikor közelíti a társadalmi valósághoz, hiszen a mese nem reális társadalomrajz, hanem a személyiséget szimbólumokra bontó történet, amely bármilyen társadalmi közegben érvényes.

A kérdés az, vajon a gyerekek egzisztenciális problémái tényleg függetlenek-e társadalmi közegtől. Egy mai mesehallgató gyerek esetében például nem evidens, hogy a mesében megjelenő riasztó momentumokhoz csupán olyan riasztó belső képeket rendel, melyeket fel is tud dolgozni, hiszen rengeteg sokkal riasztóbb vizuális hatás éri már kis korában, mint elődeit. Mivel igencsak diverzifikált problémák és értékek világában kell elhelyeznie magát, sokszor nem hagyományos családi állapotok között, ezért a helyét is másképp (is) keresi a világban. A modern varázsmese sem adja fel azt szerkezetet, melyben a hős (önmagával vívott) küzdelmeken, felismeréseken és lemondáson át jut el az igazi boldogsághoz. A mese hagyományos narratív szerkezetét azonban megbontják, és ezáltal a kívánatos boldogság, az autonómia több úton is elérhető. Azt mondják ezek a mesék, hogy a boldogság alapja (az önelfogadás) univerzális, de a boldogság módja (a boldogan éltek, míg meg nem haltak) diverzifikált.

Három királylányos mesét veszek sorra. A Csillagmese távol áll a klasszikus mesétől, inkább csak reflektál arra. A királykisasszony, akinek nem volt birodalma a klasszikus mesenarratíva egyfajta átirata, és nem eldönthető, hogy felnőtteknek vagy gyerekekenek íródott-e. A Capri királya pedig egy igazi klasszikus mese modern köntösben.

Csillagmese

Arcadio Lobato Csillagmeséjében a kislány, Heléna, minden este ugyanazt a tündérmesét hallgatja meg, melyben a királylány egy csillagot akar az égről, de a csillagot nem tarthatja meg, mert az más világhoz tartozik. A szerepek itt megcserélődnek. Helena elégedett életével, de minden este hallani akarja ezt a mesét. Noha nem vágyódik másik világra, a mese fontos neki, mert álmaiban látogatja meg a csillagokat. Magabiztosan el tudja választani az álmok világát a valóságtól. De neki is szüksége van rá, hogy kibillentsék magabiztosságából, hogy érezze: a mese, az álmok megvalósítása a világon a legfontosabb dolog. A kis csillag jön le hozzá, és tartja őt az ő királylányának. Heléne belemegy a játékba, és együtt fedezik fel, hogy a világ valóban az ő királysága, de a kis csillagnak vissza kell mennie, mert különben nem tud álomnak megmaradni az álom, rajta ragad a valóságon az, amiért élni, álmodni érdemes, és akkor nem lesz miért. Heléna, miután a két világ újra szétvált, megnyugodva elalszik, hogy a kis csillag visszakerülhessen álmaiba. Helénának arra van szüksége, hogy felszabaduljon a felnőtt gondolkodás alól, és egy időre egy igazi gyerekkel, a kis csillaggal élhesse meg azt a gondolkodást, amelyben a valóság igenis az álmok terepe, melyben a tárgyak átváltoznak és a fantázia uralkodik. Így tudja a mese végére megérteni álmai fontosságát és egy fontos tapasztalattal visszatérhet a saját valóságába.

A királykisasszony, akinek nem volt birodalma

A királykisasszony, akinek nem volt birodalma

A királykisasszony, akinek nincsen birodalma egy olyan lányról szól, aki hazátlan, nincsen senkije, csak a lova, aki természtesen csodás képességekkel bír. A mindennapi megélhetés gondjait úgy oldja meg, hogy különös tárgyakat és embereket szállít kocsiján. Más embereknek tesz jót, miközben a saját életét próbálja rendezni: szeretetét egyelőre az empátiában és a türelemben éli ki, míg valódi boldogságra, azaz saját birodalomra vágyakozik – de nem csak vágyakozik, aktívan tesz érte, hogy megtalálja. De azt nem találhtaja meg, amíg ott keresi, ahol rangja szerint keresnie kell, azaz a királyfik közül. Nem a látszólagos királyfiak közt van ugyanis a boldogság, akik őt csak eszköznek tekintik és saját fényüket akarják emelni vele. Olyan emberre van szüksége, aki elfogadja őt és tudja, mire van szüksége (harisnyára, ha fázik), és ez nem más, mint a király bolondja (a legkisebb királyfi egy változata). A bolond is számkivetett. A csodás képességű lovak, az ösztönök és bölcsesség szimbolumai persze rögtön tudják, hogy gazdáiknak egymásra van szükségük, és elvezetik őket egymáshoz. A bolond csak egyet tud adni: a szívét. A királylánynak meg kell tanulnia, hogy ne akarja előre, rögtön az örök biztonságot, otthon és gyerek ígéretét, hanem bízzon a szívében, az érzelmeiben, mert az jól fogja vezetni és a jövőben. A bolond oldalán végül mindent megkap: a birodalmat, mely Imitt, Amott és Mindenütt található és a gyerekeket, akiknek éppen elég jó ez a birodalom. Bár a mese nem mondja ki, tudjuk, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak. Gyönyörű, kecses árnyképekkel, kevés színnel megrajzolt mese, melyet éppúgy ajánlok felnőtt nőknek mint kislányoknak – talán ez előbbieknek inkább, hiszen a mese konfliktusai inkább egy felnőtt, semmint egy gyermek lelki útját képezik le.

A Capri királya igazi tündérmese, csak éppen a sárkányok és szörnyek nincsenek benne, a szereplőknek inkább csak gondolkodniuk kell, megtalálniuk magától értetődő útjukat és elindulni rajta. A királynak el kell jutni a mohóságtól – attól a vágytól, hogy két szájjal ehessen, és a mohóság okozta tisztátlan külsőtől-belsőtől – a tisztasághoz (a szegény nápolyi mosónőhöz) és a vágyhoz, hogy önmaga kiterjesztése helyett társat akarjon, gondoskodni és adni tudjon. Ehhez minden szennyesét (szó szerint) elveszíti, mindenét átfújja a szélvihar a tenger túlsó felére, ahol Gyöngy asszony mindenét kimossa, hogy aztán őt magát is, amikor terheitől megszabadulva képes követni valódi útját, megtisztítsa önzésétől. A király a mese elején csak önmagára gondolt, nem látta, hogy mások nélkül nem boldogulhat: a nép megvetette, a szegényeken nem segített, nem tudott adni. A tisztátlanságot még nagyobb mohósággal orvosolná, és nem is tudja, hogy a megtisztulással szabadulhatna meg tőle. Még az életét felbolygató vihart is átalussza, ennyire elnyomják ösztönei tisztább énjét. A szegénység évei alatt azonban megtanulja, hogy a mohóság (a két száj) csak növeli szegénységét, ezért elindul, hogy megkeresse Nápoly messzeföldön híres királynőjét. Gyöngy asszony, a király kincseiből gazdaggá lett mosónő kimosta a király szennyesét, szétosztogatta vagyonát. Amikor a megpróbáltatásoktól megfogyott (testi és lelki határait visszanyert) király megérkezik hozzá, rádöbben, hogy jobbik énjét látja a saját tiszta ruháiban, akivel egyesülve ő maga is teljes és jó emberré válhat. A "két száj" jelképezte mohóság, a gyomorközpontúság átváltozik a "két száj" jelképezte társas boldogsággá, ahol a száj (a szív kapuja) arra való, hogy adjunk vele: szavakat, csókokat. A gyönyörű, mély rajzok aláhúzzák a mélységekbe vivő történetet, a történet finom humora pedig visszavezeti a pátoszt a hétköznapokba.

gyerek

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról