A Fogasház neve alatt ez áll: kulturális befogadótér. A kultúrát be kell fogadni, teret kell neki adni, önmagában véve nem létezik. Kelet-Európa elsősorban tér, földrajzi hely, s csak másodsorban fogalom. A Fogasház romos belsőudvaros, gangos pesti polgári lakásai világháború utáni viszonyokat idéznek, ami nagyjából meg is felel a Kelet-Európa képünknek. Az udvarból nyíló „szobák” adtak helyet a Kelet/Európa, Fogaskérdés performanszainak és az installációknak. E helyen térképezték fel a kifejezést – merthogy térkép is járt a nézőknek, akik így szabadon járhattak-kelhettek, s nézhettek.

A fogas kérdés viszont leginkább az, hogy mi az, ami valóban Kelet-Európa, és mi az, ami számunkra az. A problémát ez utóbbi felől közelítették meg az alkotók, leginkább a saját Kelet-Európájukat próbálták megteremteni. Ez alól a Kontra műhely Attitűdök Kelet-Európára című installációja volt kivétel, amit kérdőíves közvélemény-kutatás és statisztikák alapján hoztak létre, rávilágítva a Kelet-Európáról kialakult sztereotípiákra. A feltett kérdések eredményei s leggyakoribb válaszai alapján formálták meg a tipikus kelet-európai enterieurt, a maga mállott vakolatú, hokedlis, szentképes valójában, és a tipikus kelet-európai embert, aki trikóban, plédbe burkolódzva mászkál helyét nem lelvén saját lakásában. A szoba másik felében azonban megtörte ezt a hiperrealista teret a falra vetített statisztika, valamint a színes feliratok, ahol méret, szín és csillogás emelte ki azokat a tulajdonságokat, amelyekkel a megkérdezettek többsége felruházná a kelet-európait. A közvélemény-kutatás interjúit egy kis (valaha tán spájzként funkcionáló) helyiségben a nézők is megtekinthették.

A sztereotípiákra, előítéletekre játszott rá Szabó-Székely Ármin által rendezett Nemzeti Galéria című performansz. Mivel háromszor játszották meghatározott időpontban a többi teljesen szabadon látogatott performanszkiállítással ellentétben alkalmat teremtett, a találkozásra, gyülekezésre: akkor és oda menni kellett, össze kellett gyűlni, és várni, hogy történjen valami. Történt is – Szegvári Júlia, Üveges Anita, Völgyi Nauszika népzenéltek. Mire egy szupertrendi srác (Négyesy Attila) mindezidáig nézőnek álcázva magát önmagából kivetkőzve ropni kezdte, és olyat improvizált, hogy mindenkinek tátva maradt a szája, miután az álla leesett. Megy ez rámás csizma nélkül is.

Hasonlóképpen a kelet-európai emberről, mentalitásról kialakult képre reflektált Balázs Juli Bólogató kutya szobra is. A mobil szobor a jól ismert szoci giccs, ma más retrónak minősíthető, kis bugyuta játékszer újraalkotása – a mindenre-bólogatásnak, minden-mindegynek mint az élethez való hozzáállásnak ironikus megformálása.

Míg a Nemzeti Galériának a nyilvánosság adott teret, egy másik teremben, az Utcart csoport nevűben, az intimitás tereibe kaphatott résnyi bepillantást a nyilvánosság. A szobán fehér vászonfalat (innét a performansz neve: Fal) húztak keresztül, (újra a behatárolást – s ezzel együtt a kirekesztést látjuk) a kukkolók számára kivágott lyukakkal. Lányok öltöztek-vetkőztek odabenn hol színes, hol szürke ruhákba, egyiket a másikkal váltva, a rumli közepén fésülködtek, kaparták a falat. Elzárt, kitörni vágyó lányok, akik csak a saját kedvükre csinosítják magukat, és szívesen váltanák a szürkét rikítóan színesre. S mindez klezmer zenére, ami jellegzetes, keleties hangulatot teremtett, amit fokozott a bejáratban a belépők feje felett vígan harmonikázó Bacchus.

 

A Kultúr-ház című művészi akció sem tematikailag, sem formailag nem illeszkedett ebbe a témába és műfajba. Mégis. Kakukktojás volta ellenére mindenhez kapcsolódott, és tető alá vonta az összes többi szobában megfogalmazott, központi témához való megközelítést. A név, a közismert tévéműsorra hajaz, és voltaképpen ennek a műsornak finom paródiája. A műsorvezető (Schnábel Zita) komolykodása és kamerakeresése, valamint a meghívott vendégek (az eredetileg dramaturghallgatók, ám ebben a felállásban Kristóf Borbála esztéta, Szabó-Székely Ármin performanszkutató, Boross Martin művészettörténész és Solt Róbert szakértő, aki mindvégig némán, de annál beszédesebb mimikával szakértett) okoskodása által kanyargott a beszélgetés. Persze azért nem merült ki az egész a paródiában, mivel a szatirikus hangvétellel szervírozott információk megállták a helyüket. A műsor azonban (egyedüliként) nem élőben ment, egy konzerv felvétel vetítése volt. A beszélgetés témái azonban maguk a fogasházi performanszok voltak, melyeknek alkotói maguk is megszólaltak a beszélgetések közé ékelt interjúkban. Különös játékba vonták tehát az időt, relativizálták azt. Amiről a beszélgetés szólt, már a múltban megtörtént, csakhogy ez a múlt a néző számára most van.

Kelet-Európa nemcsak tér-, de időbeli utazás is lenne? De mi az, hogy Kelet-Európa? A Fogasház tereiben felvázolt Kelet-Európa képünk bemutatásával az alkotók főként arra hívták fel a figyelmet, hogy nemcsak földrajzi határok szabják meg, mi Kelet-Európa(i), de a gondolkodásunk korlátai, határai is.

KELET/EURÓPA – Fogaskérdés

performanszkiállítás

Balázs Juli
Berecz Dia
Bodor Panna
Borka Zsombor
Boross Gábor
Boross Martin
Csákány Dorottya
Csomor Kata
Dézsi Kata
Egger Géza
Erdős Zsuzsi
Filó Edit
Hannák Ancsa
Héja Gábor
Horváth Gáspár
Juhász Bálint
Kaprinyák Renáta
Kristóf Borbála
Langmár Péter
Lukács Mihály
Lukácsházi Luca
Mócsay Éva
Monojlovics Eszter
Muhi Zsófia
Négyesy Attila
Nyoszoli Ákos
Sapanidis Athina
Schnábel Zita
Solt Róbert
Somos Eszter
Songoro Mihály
Szabó-Székely Ármin
Szegvári Júlia
Takács Anikó
Takács Nóri
Tarr Feri
Torda Kata
Üveges Anita
Vásárhelyi Dávid
Völgyi Nauszika

2009. november 21.
Fogasház