A szerzőt saját bevallása szerint Alice Munro novellái inspirálták arra, hogy maga is megpróbálkozzon ezzel a műfajjal. Külön kiemelte a kanadai novellista Oda-vissza című, egy Alzheimer-kóros asszonyról szóló írását. (Lásd: Új műfajok, új határok, Interjú Rakovszky Zsuzsával, Irodalmi Páholy 2008. ősz.)

A Triptichonban tulajdonképpen ennek a novellának a párját írta meg, folytatva a személyiség megkérdőjeleződésével foglalkozó műveinek sorát. Hiszen első regényének, A kígyó árnyékának főhőse, Lehmann Orsolya is fél életén keresztül szerepet játszik: a saját apja feleségének a szerepét, hogy leányanyaként ne legyen számkivetett. Itt Az álom című novellában egy fiatal nő abba roppan bele, hogy nem tud egyszerre helyt állni feleségként a férje és gyermekként távol lakó, öreg édesapja mellett, folytonos ingázásra és választásra kényszerül. A hullócsillag évének Piroskája a könyv elején még önmagával azonos, a saját világát harmonikus egésznek megélő kisgyerek, a regény végére azonban (egy óvodai nemszeretem ebéd formájában) valóságosan és képletesen is lenyomják a torkán a részekre hasadt, elhallgatásokra, féligazságokra és hazugságokra épülő, őt is körülvevő valóságot. Mintha Piroska lépne át (igaz, más névvel, Johannaként) egy-két évvel idősebben A svédek című novellába, ahol azzal kell szembesülnie, hogy az a világ, amiben ő és az édesanyja élnek, teljesen más, mint a házbeli Gertikééké, hogy a szomszédok szemében ők „svédek”: idegenek és nevetségesek. És hiába várja, hogy „az anyja most, azonnal mond valamit, valami csípősen mulatságosat, amilyet néha szokott, amivel helyreállítja az ő érvényességét és kétségbe vonja amazokét – mert mind a ketten egyszerre nem lehetnek érvényesek, ez nyilvánvaló.”. Ugyanő egy másik novellában, a Kalkutta liegt am Ganges címűben, kamaszlányként már folytonos harcban áll az anyjával épp úgy, mint a saját ébredező szexualitásával, már eszébe sem jut, hogy akár a szülőjéhez, akár a szomszéd fiúhoz, akár a tanáraihoz őszinte lehetne, és mert nehezére esne, hogy azt mondja, amit várnak tőle, inkább hallgat.

A kilenc novella egyébként is számos ponton kapcsolódik a korábbi regényekhez és versekhez. Világuk alapvetően nőközpontú világ, a férfi szereplőket is egy-egy női narrátor szemszögéből látjuk. A történetek ritkán vesznek váratlan fordulatot, a mindennapi élet apró-cseprő eseményei sodorják a szereplőket egyik vagy másik irányba, és ha megpróbálnak kitörni tarthatatlannak vélt élethelyzetükből, tulajdonképpen akkor sem változik semmi, vagy ha igen, nem jó irányba. Néha a véletlen avatkozik közbe egy gulyáslevessel leöntött menzaszék vagy éppen egy eldugult lefolyó képében, no de abban sincs köszönet. Máshol, A zebrapintyben vagy Az ismeretlen tényezőben, azzal kell szembesülniük a szereplőknek (és az olvasóknak), hogy elvben vágyakozhatnak a földre szállt angyalok után, de a valóságban épp olyan nehéz elviselni a túlzott segítőkészséget és önzetlenséget, mint annak ellenkezőjét. Mégis: a novellák lapjain kibontakozó reménytelen világban van kedély és irónia, megértés és megbocsátás. És mindezt nagyrészt a narráció közvetíti. A szerző a novellákban többféle elbeszélőt szerepeltet a szenvtelen és objektív egyes szám harmadik személyűtől az objektivitásra törekvő, de persze nagyon is elfogult anyán keresztül az idős, éles szemű és nyelvű barátnőig. Ez utóbbiak A zebrapintyben és Az ismeretlen tényezőben különösen alkalmas alanyai a szeretetteli iróniának, az egyszerre kívülről, de mégis, a szereplők közvetlen közelében élő bennfentesként, közelről való láttatásnak. Rakovszky Zsuzsa itt is szívesen alkalmaz naplóbetéteket (akárcsak A hullócsillag évében), de van, hogy a pszichiáter feljegyzéseit illeszti be a novellába (Az álom). Ezek a változatos narrációs technikák igen szerencsésen oldják a történetek komolyságát, időnkénti komorságát, és kifejezetten olvasmányossá teszik a kötetet.

De nem csak a regények tekinthetők A Hold a hetedik házban előzményének. A Téli napforduló című hosszúvers vagy verses novella ugyancsak több szempontból is ide köthető. Főszereplője egy abortuszáról éppen hazatérő egyedülálló nő, aki végül öngyilkosságot kísérel meg. Tartalmilag talán leginkább a Mája fátyla című novellával mutat hasonlóságot, hisz annak a szereplői is különböző kapaszkodókat keresnek életkríziseik megoldásához a vallástól a lakáscserén keresztül az ezotériáig. (Csak egy példa: míg ott a főszereplő „két égi hírnököt talál a gangon”, a novellában két öltönyös, fiatal férfi arról faggatja Helgát, hogy „Te mit gondolsz? (…) Isten küldhet nekünk a mai időkben is prófétákat? Helga tanácstalanul vállat von. Pillanatnyilag nem jut eszébe semmi, ami Istent meggátolhatná abban, hogy akkor küldjön nekünk prófétákat, amikor jónak látja.”) A megváltás azonban ezúttal is elmarad.

A novellák változó terjedelműek, akad köztük kisregény méretű is, mint a közel százoldalas Az ismeretlen tényező. Életszagú, természetesen pergő dialógusokat és leíró részeket váltakoztató jelenetekből épülnek fel, köztük rövidebb-hosszabb időbeli kihagyásokkal. „A novellát addig kell forgatni, amíg meg nem világosodik a fókusza” – mondta a már említett interjúban Rakovszky Zsuzsa, és valóban, a figyelmes olvasó mindegyiknél rátalálhat arra a kulcsmondatra, amely köré – minden didaxis nélkül – a szöveg épül. Mint például A svédeknél a fent már idézett sorok az érvényességről, vagy a Triptichon már szintén idézett zárlata. Utóbbi kivételnek számít abból a szempontból, hogy a novellák általában nem valamiféle csattanóval vagy azzal a bizonyos fókuszmondattal végződnek, inkább egy semlegesebb, az időtlenséget, változtathatatlanságot sugalló képpel. Ahogy a Kalkutta liegt am Ganges, aminek a végén a frissen vásárolt televízión bekapcsolása után éppen egy film vége látható: pillanatokig még a főszereplő kamaszlány vágyainak netovábbja, a tenger, utána már csak a stáblista.

És persze itt is élvezhetjük a Rakovszky-féle szövegköltészetet: az egyszerre hajszálpontos és költőien elemelt leírásokat, az egyszerűségükben meglepő és találó hasonlatokat. A kötet címe is beleillik a sorba: a szerző a kígyó és a csillag után egy újabb archaikus, sokjelentésű szimbólumot választott, a holdat. (A címadó novella egy házasság története, az elvált férj temetésének napjától visszanézve, az első együttlétük alatt szóló híres Hair-béli daltól az emlékké válás kezdetéig.)

A Hold a hetedik házban novellái ugyanazt a minőséget képviselik, mint a korábbi verseskötetek és a regények. Ahogy azok megjelenése esemény volt kortárs irodalmunkban, esemény ez is. Az már csak – korántsem mellékes - ráadás, hogy ezeket a novellákat (ahogy a verseket és a regényeket annak idején, aztán újra és újra) olvasni is nagyon jó.