Kettéosztott nézőtér, középen, hosszában a színpad, sínen tologatható, mennyezettől földig érő ablakok; ez a látvány fogadja a belépőt, cseppet sem érezni a Kamra szűkösségét. Szinte minden bútor aszimmetrikus, a nappaliként funkcionáló egyetlen látható szoba egyik végében fekete zongora. A boldogság lehetséges kelléke (a Kutyakeringő visszatérő dallamának játékszere), e mellé kerülne a karosszék, innen hallgatná Heinrich Tiele szerelme, Jelizaveta játékát. A boldogság azonban elmarad. Várható. A Heinrich Tielét alakító Mészáros Béla kitűnő játéka már az első percben megteremti az elképzelt, cukormázas öröm képlékenységét. A Jelizavetával kötendő házasság nem következik be, ráadásul erről csak egy levél tudósít.

A dráma (és talán ez az egyik legnagyobb hibája) nem adja meg a választ arra, miért kerül Jelizaveta ilyen helyzetbe,  azaz szülei miért akadályozzák meg ezt a házasságot. Elvégre Heinrichre már fiatalon igazi gazdagság vár. Mindenesetre Jelizavetának hozzá kell mennie egy gazdag férfihoz, akit aztán megcsal, ráadásul éppen Heinrich öccsével,  Karllal, s titokban visszajár a közös házba emlékezni, a szép után sóvárogni. Csak éppen az nem derül ki, miért e szülői döntés.

A Karl Tielét alakító Keresztes Tamás kimagaslóan játszik, figurája ördögi, semmitől vissza nem rettenő, alamuszi, elnyomott testvér, aki azzal a démoni képességgel rendelkezik, hogy szinte bábként képes mozgatni a körülötte élőket. Teljesen érzéketlen, bármikor képes lenne hidegvérrel gyilkolni is. Már első belépéséből kiderül: egy megszállottal van dolgunk, pénzmániás, kisstílű tolvaj, akit a bátyja tart el. Jelizaveta iránt sem táplál érzéseket, ám ez kölcsönös. A Jordán Adél alakította figura a megtört nő, aki élete nagy hibája miatt sekélyes életet él, és őt szeretője sem vigasztalja. Gyönyörű ruháját (a jelmezeket Bujdosó Nóra  tervezte), csillogó ékszereit viseli, azonban zárómonológjában a meztelen valóságot ábrázolja: elvesztette a gyermekét, és boldogtalanul, szerelme nélkül kellett leélnie az életét.

Ezen a ponton ismét vissza kell térnem magához a darabhoz: Tompa Andrea fordításában a szöveg szép és lendületes, de a dráma nem végiggondolt, indokolatlan események, cselekedetek hemzsegnek benne. Jelizaveta alakja talán a legkevésbé kidolgozott, de Karl történetéről sem tudunk meg sokat. Ebből a szempontból Heinrichet dolgozta ki leginkább Andrejev. Fjoklusa és Boldog Zsenya is tökéletesen statikus hősök maradnak, ám még ebben a „mozdulatlan” megalázott, pórázon rángatott helyzetben is nagyot alakítanak. Kocsis Gergely egész lénye az észre nem vett, sunyi csinovnyik, Pelsőczy Réka a sokszor eldobott, rútságában felülmúlhatatlan utcalány. Műorra és tépett műhaja sajátjává válik, játéka a groteszk maga. Zsenya arca kezdetben el van rejtve, kalapja egy kalitka, benne kismadárral: talán a bezártság vagy az eleve elrendeltség toposza.

Szépen működik a szöveg nyúl-metaforája, amelyet Zsenya használ Fjoklusára: ez az egyetlen olyan közös jelenetük, amelyben emberként viselkednek, amelyben érzelmeket mutatnak egymás iránt, Zsenya és az előtte térdeplő, fejét a hasára hajtó Fjoklusa gyönyörű képet alkotnak. Helyenként kopaszodó hajukban hasonlítanak, Zsenya mindkettőjükről beszél, megtépázott, régen elrontott, semmi életükről.

A kisebb szerepeket játszó Hajduk Károly (Iván), Ruszina Szabolcs (Jermolajev) és Schmied Zoltán (Tizenhauzen) is a Heinrichnek alázatot mutató segítőket testesítik meg. Ivan semmiről tudni nem akaró, éppen ezért „tökéletes” inasa  Heinrichnek, egyszerre cinkos és megvető; a munkatársak szinte istenként tekintenek a pénzügyi zsenire. Az ő életében azonban megállt az idő, a be nem festett fal már omladozni kezd, ám ő engesztelhetetlen: tökéletesnek hitt, apró részleteiben is alaposan kidolgozott életét semmisítették meg, így azt értéktelennek és értelmetlennek látja. Szélsőségek között mozog, szökésre készül, lopni akar, ám jól kiszámítható módon végül önkezével végez magával. A szerzői szándék azonban azt sugallja, mindez nem válik egy kettétört életút igazi tragédiájává. Hiszen amit itt látunk, ahogyan Andrejev maga is írja, költemény a magányról.

Leonyid Andrejev: Kutyakeringő

Heinrich Tiele, bankár: Mészáros Béla

Karl Tiele, a testvére: Keresztes Tamás

Jelizaveta, Heinrich Tiele menyasszonya: Jordán Adél

Alexandrov (Fjoklusa), Heinrich Tiele gyerekkori barátja: Kocsis Gergely

Boldog Zsenya: Pelsőczy Réka

Jermolajev, Heinrich Tiele munkatársa: Ruszina Szabolcs

Tizenhauzen, Heinrich Tiele munkatársa: Schmied Zoltán

Iván, Heinrich Tiele inasa: Hajduk Károly

Fordította: Tompa Andrea

Díszlet: Gothár Péter

Jelmez: Bujdosó Nóra

Dramaturg: Ungár Júlia

Zene: Fekete Gyula

Rendező: Gothár Péter

Bemutató: 2009. november 8.
Katona József Színház, Kamra

Fotó: Dömölky Dániel