A szerzők kiválasztásában a munka a folyóiratok szerkesztőire hárult. A kötetben szereplő nevek közül többeket közölt a Holmi, az Élet és Irodalom, a Híd - határon innen és túl működő folyóiratok szerzőitől válogattak szövegeket. Van, aki már abban a korban van, mint Nádas Péter a Biblia írásának idején, és akad olyan, aki évekre van attól a kortól, amikor Esterházy Péter a Fancsikó és Pintát megjelentette. Szépek és fiatalok, mondhatnám, megint slágerszerűen.

A tizenhárom szerzőt felvonultató kötet meglepetéssel szolgálhat azok számára, akik kíváncsiak az új, még nem hallott vagy csak szűkebb körökben ismert tehetségekre. Itt van rögtön a kötet elejére tett Bencsik Orsolya, aki hol Aczél Gézára, hol Tolnai Ottóra emlékeztető írásaival azonnal az ígéretes pályakezdők közé sorolható. A Tükrös mese avagy macskainvázió nagyapáéknál című novella egyik mondatát ideidézném. „Nem szeretem, ha nem mondanak el nekem valamit, és közben ott érzem a (ki nem mondott) szavak jelenlétét.” Az írás okoskodás, az első  „zsengékre” jellemző nagyzolás nélkül tárja fel az őt érintő, számára fontos dolgok milyenségét. Nem mond többet annál, mint amennyit mondani tud. Érdekesség számba megy J. Szondy György bemutatkozása, aki 2000-ben otthagyta tanári állását, és az azóta eltelt időben reklámgrafikával, fordítással és írással foglalkozik. Prózája szép, a mondatok nyugodtak, nincs túljátszva, élvezhető.



A jobb bemutatkozások közé sorolnám Berka Attila írását is, róla a rövid életrajzból megtudhatjuk, a Spanyolnátha internetes folyóirat egyik szerkesztője. Szép, hosszú és ritmusos mondatai nem vesznek el a nyakatekertség és értelmezhetetlenség útvesztőiben. Szintén olvasásra érdemes Brenzovics Marianna („Hosszú ideig tartom a képzeletemben ezt a színt, aztán széthullik a kép, a zöld szín fényrezgése teljesen eltűnik a mellkasomból”),  Darvasi Ferenc vagy Terdik Roland írása. A műveikben érzem az érdekes és a valóban jó prózára tett kísérlet jelenlétét. Akiknél viszont pont az ellenkezője rajzolódik ki előttem, az Kapitány Máté és Szvoren Edina. Előbbi esetében a felszínesség, utóbbinál a túlírtság, az unalomig fokozott részletezés a szembeötlő és bántó. (Nem zárom ki, hogy a hiba bennem van, és az én ízlésem tér el a megszokottól). Lehet egy próza laza, lásd Kerouac, Bukowski vagy részletes és precíz, lásd Kosztolányi Dezső,Györe Balázs, Jacques Roubaud, Tandori Dezső műveit. Nem vagyok prózaíró, annyit mégis sejtek, az unalom nagy veszélyeket hordozhat magában, az egész írást felfalhatja. Itt van például Turi Tímea Próbaidő című írásának néhány első mondata- „Kinézett az ablakon. Odakint minden olyan lenyűgözően zavaros volt. Bár ember nem volt az utcán, úgy zúgott a szél, úgy susogtak a lombok, úgy bámultak a szemközti házak a főútra és a túlnani ablakokra – az egyik mögött épp ő ült --, hogy jól tudta, bármelyik pillanatban történhet valami.” Az első mondat fontosságára már számtalan esetben hívta fel gyakorlott prózaíró a pályakezdők a figyelmét, mennyi minden – akár az egész írás sorsa – múlhat azon. (Tudniillik, lesz-e az olvasónak kedve a folytatáshoz). Turi Tímea írása vége felé azért nagy örömömre találok egy szép részt, olvasás közben azonnal bejelöltem. „Az idő, ami kiszámíthatatlan biztonsággal soha nem úgy haladt, ahogy ő szerette vagy gondolta volna. Ezek a délutánok is mindig olyan sokat várattak magukra, hogy aztán túl hirtelen érjenek véget, hogy megint a nehéz és lassú esték érkezzenek, amikor minden gondolatát a másnapi, de már aznapról ismert és mindig újra várt délután boldogsága töltötte ki.” Hagyományos próza a Turi Tímeáé, hagyományos, de a kisebb hibái ellenére átgondolt és következetes.

Apró megjegyzés: a kötet egészét nézve, fájó szívvel vettem tudomásul, nem született olyan horderejű írás, hogy a későbbiekben keressem a szerző nevét, olyan viszont született szerencsére, amit szívesen és kíváncsian elolvasok majd, ha egy folyóiratban esetleg találkozom vele. Természetesen nem Nádasokat és Esterházy Pétereket, Györe Balázsokat és Tandori Dezsőket kerestem a kötetben, de az új felé törekvést, egyéni hangra tett próbálkozást méltányoltam volna, és ami azt illeti, elég kevés esetben tapasztalhattam ezt meg.

A névsorból kiemelt írók említésével átfogó képet szerettem volna adni a válogatás egészéről. A számomra valamiért fontosnak ítélt szerzők remélhetőleg biztosítják a könyv jövőbeni sikerét, és közülük lesz olyan, aki a későbbi prózageneráció markáns képviselőjévé válhat. A pályakezdésük nem indul rosszul, szerepelhet a nevük egy antológiában. A két szerkesztő, Reményi József Tamás és k. kabai lóránt sikeresen összeválogatta az éppen nagyon jó és kevésbé jó írásokat egy könyvbe, az olvasóra bízva a keresgélést. Az ízlés sokféle lehet, viszont a ˇjó” felismerése nemcsak az ínyencek és vájtfülűek kiváltsága. Az meg, hogy hányan jutnak majd el a regényírásig, kiktől jelenik meg a Termelési regényhez hasonló, irodalomtörténeti jelentőségű könyv, bízzuk szépen a jövőre.