A Spyro Gyra nem először látogat hazánkba: tavaly épp kommunikációs hiba miatt késtem le a koncertet, úgyhogy örültem, hogy most időben sikerült lerendeznem az ügyet. Loholtam a Kongresszusi Központba, s így csak kevés időm maradt elbúcsúzni barátaimtól és fogadni a születésnapi jókívánságokat.

Pontosan a születésnapomra esett az idei koncert, és én ajándékaim közé soroltam a jegyet és a reám váró élményt. Abban biztos lehettem, hogy kellemes lesz, legfeljebb az emlék maradandóságát illetően voltak kételyeim. S láss csodát: a World Trade Center – ahogy külföldi látogatóinknak hirdetik – előadóterme szinte kongott az ürességtől: a nézők koncert végére is legfeljebb feléig töltötték be a nagy teret. Legalább nem voltak túl sokan a zsúromon.

Pedig az együttes most is kitett magáért. Szinte az első pillanattól uralták a terepet: a gyér közönség nemsokára énekelt és táncolt, szinte együtt élt a zenészekkel. Felejthetetlen élményben volt részünk.

Én inkább a zenére figyeltem, bár az élmény sem hagyott érintetlenül. A legnagyobb csodálattal láttam és hallottam, hogy a zenészek rendkívül egyszerű melodikai és harmóniai elemekkel ugyan, de vérpezsdítő dzsesszmuzsikát hoznak létre. Az előadásból a virtuozitás sem hiányzott: ahogy azonban a bonyolultabb hangzatokkal fukarkodtak, úgy a szólók is mindig csak valamilyen érdekes zenei gondolatot mutattak be, s ha valaha is megközelítették a virtuozitás határát, azonnal valamilyen effektbe fulladtak bele.

Nem mintha a zenészek nem tudták volna átlépni a határt, egyszerűen nem akarták. Az előadás minden részletében – és komplexitásában - könnyen emészthető maradt, csupán jelezve, hogy egy-egy játékos szóló mögött jóval nagyobb technikai lehetőség (és felkészültség) rejlik még.

Régi és új számokat is hallottunk, ám nem hiszem, hogy ez lett volna a lényeg, inkább a tökéletes profizmus, amellyel a zenészek felcsillantották (majd elúsztatták) technikai készségeiket. A cél, s az egész akció gyújtópontja pedig a közönség volt: amely lelkesen tapsolt és ünnepelt a számok között, majd több ráadás után is alig akarta leengedni a zenészeket a színpadról.

Spyro Gyra

A Spyro Gyra amerikai fúziós jazz együttes, amely eredetileg az 1970-es években, Buffalóban (New York állam, USA) alakult. Azóta több mint 25 albumot jelentettek meg 10 milliós eladással, szóval az egyik legtermékenyeb és üzletileg sikeresebb együttesnek számítanak a szcénában. Legnagyobb slágereik közé tartozik a Shaker Song és a Morning Dance, amelyeket gyakran játszanak a rádióállomások.

Spyro Gyra - Morning Dance

Zenéjük, mely a smooth jazz kialakulására volt nagy hatással, a jazzt a r'n'b-vel, funkkal és pop zenével kombinálta. Bár inkább jazznek mint smooth-nak tekintik őket, elismert zenésznek számítanak élő előadásaik miatt, melyekből évente mintegy 100-at tartanak.

Az alt szaxofonos, dalíró és alapító zenekarvezető Jay Beckenstein és a billentyűs Tom Schuman kivételével a tagok némiképpen változtak az idők során a stúdió és élő előadások közepette.

A Spyro Gyra Jay Beckenstein és Jeremy Wall billentyűs találkozásából keletkezett, akik középiskolás éveikben alakították a bandát . Bár ezután különböző irányokba indultak tovább – Beckenstei a Buffao-i New York Állami Egyetemre, Wall pedig a Cal Arts-ra – a nyarakat együtt töltötték, és közös szabadtéri koncerteket adtak, míg Wall a diploma megszerzése után Buffalóba nem költözött.

Beckenstein főiskola évei elejétől Buffalo-i klubokban dolgozott különböző énekesek mellett, ám amikor Wall összeállt vele, instrumentális zenét kezdtek játszani – főként r'n'b dalokat. A további két zenész, mely a maghoz tartozott, Buffalo-i születésű volt: Jim Kurzdorfer basszuson és Tom Walsh dobokon játszott, a sok más jam-zenész mellett, akikkel játszottak. A Kedd Esti Jazz Jam szcéna egyik rendszeres játékosa volt a Buffalo-i ütőhangszeres, Umbopha Emile Latimer. Ahogy Beckenstein jellemzi a korabeli Buffalo-i klub szcénát:

„Nem sok ember ismerte, azonban Buffalo olyan volt, mint egy mini Chicago akkoriban; füstös blues-al, soul-al, jazz-el és még – többek között – rockabilly szcénával is”.

A név, Spyro Gyra a Spirogyra elírása, mely egy zöld algafaj, amiről Beckenstein egy főiskolai biológia dolgozatot írt évekkel azelőtt. Ahogy visszaemlékszik: „Fellépés előtt egy Buffalo-i klubban, amit Jack Daniels-nek neveztek, a tulaj kicsavarta a karomat egy zenekarnévért. Tréfából eszembe jutott a dolgozat, és azt mondtam: 'Spirogyra'. Elírta, és 'Spyro Gyra'-ként hirdette, ami bejött”.

Ahogy nőtt a zenekar népszerűsége, egyre több helyen játszottak a városban. Rendszeresen felléptek a Tralfamadore Cafe-ban, az eredeti helyen, ami egy pincehelyiség volt egy főúti üzlet alatt. Egyre több hely nyílt meg, ahol amerikai bandák játszottak és adtak elő a közeli városokban, Rochester-ben és Cleveland-ben.

Két fontosabb gitáros volt, akik zenekari tagként felléptek ebben az időben: Alfred „Fast Freddy” Rapillo és Rick Strauss. Tom Walsh Californiába költözött, és a dobszéket egymást váltva vette át Tom Duffy, Ted Reinhardt és mások. Tom Schuman, aki a zenekarral lógott már a kezdetektől fogva, amikor még csak 16 éves volt, 1977-ben állandó taggá vált, s a zenekarnak két billentyűse volt egy rövid ideig, míg Jeremy Wall el nem hagyta az együttest 1984-ben.

Az első, zenekar nevével azonos című albumon, amelyet maguk adtak ki 1977 végén, ezek a zenészek játszottak és néhány vendég, mint Dave Samuels és Rubens Bassini, aki később a Spyro Gyra felvételek részévé vált. Ez az album felkeltette a helyi Amherst Records figyelmét, akik aztán újra kiadták az első albumot, más lemezborítóban. Ez a debütáló album aztán az 1978-as év Billboard Top 40 Jazz Albumává vált.

A Bronx-i születésű Gerardo Velez, aki Jimi Hendrix mellett kezdett Woodstock-ban, később pedig sok más zenésszel is játszott, megszokott zenészükké vált abban az időben. A korai rajongók mint a Spyro Gyra „táncoló ütőhangszerese” emlékeznek rá.

A következő felvétel, a Morning Dance, melyet az Amhest pénzelt, lehetővé tette, hogy a felvételek egy részét New York városában rögzítsék nevesebb zenészekkel, mint John Tropea, Will Lee, Steve Jordan, Michael Brecker, Randy Brecker és Suzanne Ciani. A Morning Dance felvételeken Eli Konikoff helyettesítette Ted Reinhardt-ot a dobokon, Freddy Rapillo pedig visszatért a csapathoz, hogy Rick Strauss-t helyettesítse.

1978 végén, az album kiadása előtt a Rochester-i gitáros, Chet Catallo helyettesítette Freddy Rapillo-t a zenekarban. A jam-ből kinövő zenekar változó tagsága, a vendég zenészekkel egyetemben meghatározta a következő néhány album stílusát. A turnézó banda állandó egységgé forrott, míg a korábbi felvételeken inkább Jay Beckenstein, a ko-producer Richard Calandra és Jeremy Wall együttműködését hallhatjuk, akiket néhány a NYC-ből származó, híresebb jazz zenész kísér.

Az 1979 márciusában megjelenő Morning Dance meghozta a zenekarnak a nemzetközi áttörést. Az Infinity Records erőfeszítéseinek köszönhetően, amely egy New York City központú cég kezdő együttesek számára, amely az MCA Records tulajdonában áll, az együttes fellépett az Egyesült Államok legtöbb nagyvárosában és sok jazz fesztiválon is Európában, az 1979-es év során. Az album platina lemezzé vált, az azonos nevű Top 40 slágernek köszönhetően.

A Spyro Gyra következő lemeze, a Catching The Sun az MCA Records-nál jelent meg 1980 februárjában, hasonló sikerrel. A Morning Dance volt a Billboard 3., a Catching the Sun pedig a 4. Jazz Albuma 1980-nak. A basszista Jim Kurzdorfer elhagyta a csapatot 1980-ban, Davod Wofford helyettesítette. Ők adták ki a következő albumot, a Carnaval-t, 1980 végén. Mind a Catching the Sun, mind pedig a Carnaval aranylemezzé vált, a Carnaval pedig a Billboard 1981-es 7. Jazz Albumává.

Spyro Gyra - Catching the Sun

A Freetime, a zenekar ötödik albuma 1981-ben jelent meg, és az 1982-es év 8. Jazz Albumává vált. Ettől kezdve minden évben új albumal álltak elő. Az 1982-es Incognito stílusváltást hozott: játszott rajta Marcus Miller, Steve Gadd, Tom Scott, Richard Tee, Toots Thielemans és Jorge D'Alto is mint vendégzenész, s az 1983-as év 8. Jazz Albumává vált.

Az 1983-as City Kids volt az utolsó producer-központú album, amin hírneves session zenészek helyettesítették az állandó zenekari tagokat. A City Kids-en a basszista Kim Stone játszott.

1984-ben megjelent az Access All Areas koncertalbum, amely az 1984-es év 11. Billboard Jazz Albumává vált. Ez az album volt az első zenekar-középpontú Spyro Gyra lemez. Dave Samuels is játszott rajta, mint teljes állású zenekari tag. Eli Konikoff és Chet Catallo elhagyta a zenekart épp a lemez megjelenése előtt, őket Richie Morales és Julio Fernandez helyettesítette. Ezzel a maggal rögzítették az 1985-ös Alternating Currents-et, amelyen szerepelt a zenekarnak nagy sikert hozó Shakedown sláger.

Az 1986-os Breakout volt az első lemez Manolo Badrena-val, aki Gerardo Velez-t helyettesítette. Badrena a Weather Report-ban játszott, s a Spyro Gyra Alternating Currents és Breakout lemezén vendégzenészként szerepelt. A ko-producer, Richard Calandra pedig elhunyt 1986 októberében, májrákban.

1987-ben újabb tagcsere következett, minthogy Kim Stone elhagyta a bandát, s Roberto Vally vált a zenekar basszistájává a Stories Without Words albumon. Vally továbbra is együtt játszott olyan emberekkel, mint Michael Franks, Bobby Caldwell, Boney James, Boz Scaggs, Arturo Dandoval és Randy Crawford.

Az 1988-as Rites Of Summer album volt az első, melyen a zenekar ütőhangszeres nélkül játszott, csupán dobossal. Ezen a lemezen Oscar Cartaya is játszott. A Stories Without Words és a Rites Of Summer a Billboard 1988-as top 15 Kortárs Jazz Albuma lett.

A Point Of View újabb fordulóponttá vált 1989-ben, mivel Julio Fernandez elhagyta a bandát, s Jay Azzolina helyettesítette. Öt év alatt ez volt az első lemez, amelyen vendégzenész szerepelt, Roger Squitero ütőhangszeres játékos. Julio Fernandez is felbukkant egyetlen számban, mint vendégzenész.

A Fast Forward újabb zenészt hozott a zenekarba 1990-ben. Marc Quiñones két évig játszott együtt a csapattal, majd a még hírnevesebb The Allman Brothers Band-el játszott. A Fast Forward újabb No. 1 Kortárs Jazz Albummá vált a Billboard 1990-es top 10 Kortárs Jazz Albumai között, a Spyro Gyra pedig a Billboard 1980-as évek legsikeresebb jazz zenészeivé vált.

Az 1990-es évek újabb kihívásokat, és stabil zenészgárdát hoztak a zenekarnak – egy évtizedre. A gitáros, Julio Fernandez visszatért a zenekarhoz az 1991-es Collection CD-re, s Best Of-ra, melyen két új dal is szerepelt. E két új dalla debütált a dobos, Joel Rosenblatt a zenekarban. A következő CD-n, az 1992-es Three Wishes-en a basszista Scott Ambush játszott.

A következő CD, a Dreams Beyond Control megint producer lemez volt jó csomó héttér zenésszel és énekessel: Alex Ligertwood (a Santanából), a Tower of Power kürtösei, s Howard Levy a Béla Fleck és a Flecktones-ból, a brazil ütős Cyro Baptista, (az Allman Brothers tag) Marc Quiñones, és a New York-i No Sweat Horns. A jó fogadtatás ellenére a zenekar ár ellen úszott, szemben a 90-es években népszerűvé váló Smooth Jazz divattal.

A zenekar erőfeszítéseket tett a távolság leküzdésére következő albumukkal, a Love and other obsessions-el. E lemezen két további, a smooth jazz hagyományába tartozó Deniece Williams és Barrington Henderson vokalista szerepelt, valamint egy csomó más háttér vokalista és zenész (pl. Dave Samuels). A vokális dallamok furcsán hatottak a zenekar identitása mellett, s ez a lemez volt a zenekar utolsó flörtje a r'n'b énekkel. Erről az albumról az instrumentális Ariana első számú darabbá vált a Smooth Jazz rádiókon.

A zenekar következő lemeze, a Heart Of The Night tudatos erőfeszítést jelentett, hogy tematikus dalokból álló albumot hozzanak létre, amelyek az éjszaka hangulatát jelenítik meg, romantikus daloktól klubzenéig. A csapat utolsó stúdió albuma a GRP számára, az 1997-es 20/20 nevét onnan nyerte, hogy ez volt a banda huszadik albuma, húsz év leforgása alatt. Ezen a lemezen szerepelt James Taylor Sweet Baby James című dalának jazz verziója, s ezen az albumon debütált a Spyro Gyra-ban a vendég trombitás, Chris Botti.

A zenekar utolsó GRP CD-je az 1998-as koncert album, a Road Scholars volt. Az album nem volt olyan kelendő, mint a zenekar stúdió lemezei. A '90-es évek a Got The Magic megjelenésével zárultak, amelyet a Windham Hill Jazz adott ki, mely egyébként new age kiadó. Az albumon szerepelt egy no. 1 sláger a Smooth Jazz rádiókban, a Silk and Satin, és egy jazzes vokál Basia Trzetrzelewska-val, amit Jeff Beal és felesége, Joan írt. Jeff trombitált a Spyro Gyra-ban és az 1990-es Fast Forward dalszerzője volt.

Spyro Gyra - Down the Wire

Diszkográfia:

Spyro Gyra, 1978, Amherst Records

Morning Dance, 1979, MCA Records

Catching The Sun, 1980 MCA Records

Carnaval, 1980, MCA Records

Freetime, 1981, MCA Records

Incognito, 1982, MCA Records

City Kids, 1983, MCA Records

Access All Areas (live), 1984, MCA Records

Alternating Currents, 1985, MCA Records

Breakout, 1986, MCA Records

Stories Without Words, 1987, MCA Records

Rites of Summer, 1988, MCA Records

Point Of View, 1989, MCA Records

Fast Forward, 1990, GRP

Three Wishes, 1992, GRP

Dreams Beyond Control, 1993, GRP

Love and Other Obsessions, 1995, GRP

Heart Of The Night, 1996, GRP

20/20, 1997, GRP

Road Scholars (live), 1998, GRP

Got The Magic, 1999, Windham Hill Jazz

In Modern Times, 2001, Heads Up

Original Cinema, 2003, Heads Up

The Deep End, 2004, Heads Up

Wrapped in a Dream, 2006, Heads Up

Good to Go-Go, 2007, Heads Up

A Night Before Christmas, 2008, Heads Up

Down the Wire, 2009, Heads Up

Gyűjteményes kiadványok:

Collection, 1991, GRP

The Best of Spyro Gyra - The first ten years, 1998, GRP

The Very Best of Spyro Gyra, 2002, GRP