PRAE.HU: Réka, a honlapodról megtudható többek között, hogy Galla Miklóssal is játszol a Mikroszkóp Színpadon. Zsókával ketten pedig óvodákban, rendezvényeken léptek fel, ami a „gyerekszórakoztató-ipari dömpingben” szerintem üdítő színfolt. Hogy hívnak benneteket?

Réka: Nincs nevünk: azt szoktuk mondani, hogy „Bölöni Réka és társulata”, és ezen nevetünk, ugyanis ebben a mesében Zsóka a társulat. De több mesénk is van, amelyekben természetesen mások is szerepelnek; én vagyok az állandó tag, innen a név. Zsókával a Napszínházban játszottunk együtt. Mindketten a Hang-ár színiakadémiára jártunk; Salamon Suba László volt a tanárunk, a dramaturgiát Kiss Anna, a hangképzést Ladik Kati, az éneket Csengeri Adrienn tanította.

PRAE.HU: A Napszínház nem éppen gyerekdarabokról volt híres. Hogy jutott eszetekbe, hogy mesékkel foglalkozzatok? Hogy alakult ki ez a két figura?

Zsóka: Mind a ketten otthon töltöttünk egy bizonyos időt a gyerekeinkkel, és ráhangolódtunk a gyerekekre. Amikor elhatároztuk, hogy közösen csinálunk színházat, mindenképpen „testvériségben” gondolkodtunk. A testvéri történeteknek, testvérharcoknak az alakjai képezik ennek a mesének az alapját: többek közt a Holle anyó, illetve magyar változata, A szorgos és a rest lány szereplői. Olyan figurákat kerestünk, akiket magunkra tudunk húzni, beléjük tudunk bújni. Ez a két szerep a karakterünknek nagyon megfelel, azért is szeretjük annyira játszani. Nem azt mondom, hogy Réka gonosz, hanem hogy imádja a negatív figurákat teljesen testesen eljátszani. A gyerekek sem azt látják benne, hogy ő egy rossz szereplő: még meg is szeretik, gyakran már a megjavulása előtt, mert kedves is tud lenni, és nagyon sok humort visz bele ebbe a kis rest lányba. Énrám sem az általános jóságosság jellemző, hiszen egy jó lány sem tökéletes: például én is félhetek az úton, és olyan tulajdonságaim vannak, amelyek a gyerekeket közel hozzák hozzám. Szerepel a darabban három manó is, akikkel utunk során mind a ketten találkozunk. A jó lány segít rajtuk, a rossz lány nem – így mindenki megkapja a méltó büntetését vagy jutalmát. A manókat egyébként Réka édesapja, Bölöni Vilmos készítette. Ő a Nagyváradi Bábszínház díszlet- és jelmeztervezője, illetve bábkészítő művésze volt, onnan ment nyugdíjba, most csak Rékának dolgozik.

Réka: Épp ez az érdekessége az előadásnak, hogy élő szereplők és bábok együtt játszanak. A szorgos és a rest lány – a két élő főszereplő – könnyebben teremt kontaktust a gyerekekkel, mint a bábok. Cicomaként vagy Katicaként könnyebben tudunk reagálni a gyerekek spontán reakcióira.

PRAE.HU: A bábok és a ládika segítségével egyszerűen és nagyszerűen megoldjátok a varázslatot is. Nincs például kemence, almafa, mint a Holle anyóban, és nem kell talpig aranyban, illetve szurokban állni a színpadon – ezeket nehéz is volna megjeleníteni. Alig van kellék, díszlet, mégis kerek világot tudtok teremteni.

Zsóka: Ezzel a darabbal nemcsak színházban lépünk föl, hanem óvodában is. Fontos része volt ez a tervünknek, hogy bárhová el tudjunk menni. Egy nagy kosárban – ami szintén játszik a darabban – elférnek a kellékek, és ezzel, illetve egy összehajtható paravánnal egy utazó kis színház lehetünk. Teljes értékű élményt próbálunk adni a gyerekeknek, hogy megismerjék a színjátszás örömét, a játék örömét tulajdonképpen, ugyanakkor a bábokkal egy mesevilágba varázsoljuk őket. Megfigyeltük, hogy az óvodákban, ahol ismerik egymást a gyerekek, annyira beleélik magukat a mesébe, hogy az egészen magával ragadja őket. Nagyobb helyeken – például a MŰPÁ-ban, ahol most léptünk fel, vagy a Millenárison, a Gyerekszigeten – az egymást nem ismerő gyerekek is összekovácsolódnak. Mindig akadnak vagányabbak, akik mernek válaszolni, velünk akarnak jönni, elkapja őket a hév, és magukkal ragadják a többieket. Ezt a hatást nagyon fontosnak érezzük. A mai világban a képernyő eltávolítja a gyerekeket a fantáziavilágtól; mi arra törekszünk, hogy a mondanivaló mellett legyen tere a fantáziának is. Egyébként a történetet továbbfejlesztettük a két említett meséhez képest, a végletekig kidolgoztuk: Cicoma ugyanis megjavul.

Réka: Nem az történik, hogy a jó lány elnyeri jutalmát, a rossz pedig a büntetését, hanem elnyeri méltó büntetését, de megváltozik és fejlődik. A gyerekek pedig, még mielőtt megváltozna, már segíteni szeretnének rajta.

Zsóka: Egyébként nagyon érdekesek a gyerekek, mert az elején, amikor konfliktus van köztünk, akkor engem sajnálnak, hiszen Cicoma elüldöz a háztól. Akkor még van Cicoma és a gyerekek közt egy bizonyos távolság. De attól a pillanattól kezdve, hogy Cicoma is azt mondja, világgá megy, elkezdik értékelni, hogy veszi a bátorságot, és onnantól kezdve segítik. Amikor például azt mondja, hogy éhes, ennivalóval kínálják; volt hogy egy gyerek, túrórudit adott neki. Még a feladatok előtt meglátják benne a jót.

Réka: Vagy érzik, hogy ebből azért lehet valami jó.

Zsóka: A végén lesz is, és ettől nagyon boldogok. A happy end feldobja őket. Az élő játékot élvezik, és érzik, hogy valóban nekik és velük játszunk. Soha nem mondjuk kétszer ugyanazt. A gyerekek reakciói befolyásolnak minket. Az év folyamán egy icipicit mindig változtatunk: például amikor Katica locsolja a virágokat, az adott évszakról beszélgetünk. Farsangi szezonban meg hozzátettem, hogy én egész éjjel az ő ruháját varrtam és cicomáztam, és mégsem mehetek el a bálba… akkor még jobban sajnáltak. De a végén mégis együtt mentünk a bálba!

Réka: Ebből következik, hogy nem a végszóra válaszolok, hanem nagyon együtt vagyunk és figyelünk egymásra, teljes mértékben átéljük a pillanatot.

PRAE.HU: Tetszett, hogy ilyen mesét választottatok, mert ezek az archetípusok a lélektan fontos kellékei. Jó, ha a mintákat gyerekkorban megkapjunk. Miért tartjátok fontosnak ezt? Ilyen meséket meséltek nektek gyerekkorban?

Zsóka: Én a Bodrogközből származom, és ott a mesének nagy hagyománya van, a karcsai mesemondóknak különleges meséik vannak. Például a kígyó belebújik az emberbe, de gyógyító; aztán megjelennek a lápi fények, a lúdvércek, lidércek és társaik – iszonyú félelmetesek, a gyerekeimnek nem is merem elmesélni, ezek nagyoknak valók. A horror meséknek ott hagyománya van; a lápvilág meg az unalom alakította ki ezeket a történeteket, és volt rájuk igény – ahogy most a horrorfilmekre. Apamama (apám édesanyja) fejből mesélt, a többiek könyvből is. Anya magyartanár; neki köszönhetően a kisfiam, Bandi már háromévesen tudta a Rege a csodaszarvasrólt, a János vitézt, a Toldit meg a régi meséket.

Réka: Nálunk is volt mese bőven. Négyen voltunk testvérek, és emlékszem, amikor bújtunk anyukámhoz, nyomtuk egymás fejét, hogy jobban odaférjünk az ölébe. Minálunk nagyon fontos volt a bábszínház, ott nőttünk fel. Minden nap bent voltunk a műhelyben, és láttuk, hogy lesz a fadarabból bábu, a bábunak a gyönyörű keze, meg ahogy azt a fadarabot mozgatják a színészek, és életre kel... Számomra a látvány azóta is nagyon fontos, a varázslatos szép bábokat szeretem.

PRAE.HU: A darabban  klasszikus muzsikát hallhattunk.

Réka: A zene másik mániám. Nem hallgatnak az emberek klasszikus zenét! Három éves korukig otthon voltam a gyerekeimmel, és esténként vagy én énekeltem nekik, vagy klasszikus zenére aludtak el. Jó hatással van a gyerekekre: a klasszikus motívumok, a dallamvezetés, a visszatérő dallamok nyugalmat hoznak. A darabban mindegyik szereplőnek megvan a saját motívuma. Ha Cicomának nem A dongót választottuk volna Rimszkij-Korszakovtól, akkor lehet, hogy megijednek tőle. Katicának, a jó lánynak pedig Saint-Saëns: Állatok farsangjából az Akvárium a belépője, az olyan légies.

PRAE.HU: A zene is ludas lehet abban, hogy minden korosztály talál az előadásban valamit…

Réka: Azzal az előadással, amit a felnőtt, a szülő un, azzal baj van. Egy előadás csak akkor lehet jó, ha mindenki megtalálja benne a magáét: a kicsi baba csak a zenét fogja hallani és azt látja, hogy arra mozognak, vagy hogy a bábunak fityeg a lába – ez látványos és emóciókat ébreszt. A tízéves már az apró humort is érteni fogja.

Zsóka: Az óvodákban az óvónők a Cicoma-féle bemondásokon vagy a mozgásán szórakoznak, a kicsik pedig az anyát látják Katicában, a jót. Játszottuk egyszer fogyatékos gyerekeknek, és egy kislány a végén odajött hozzám – szokták még nézegetni a bábokat ahogy pakolunk –, megsimogatott, és azt mondta:„anyanéni”! Emlékszem egy autista kisfiúra is: egy szavát sem értettük, saját nyelve volt, de az óvónéni tolmácsolta, hogy neki nagyon tetszett az előadás, köszöni szépen.

PRAE.HU: Több mese van a tarsolyotokban?

Réka: A három év alatt annyira ráhangolódtam a gyerekekre, annyi ötletem támadt, hogy úgy gondoltam, ezzel érdemes lenne foglalkozni. Minden adta magát: én kitaláltam a meséket, a gyerekeimen leteszteltem őket, és szerették, élvezték. Amikor visszakérdeztek egy évvel később, hogy mi van Mogyoróval, a manóval, arra gondoltam, hogy legyenek mesék! Itt van Zsóka, van, aki a bábokat elkészítse, zenész is van, csináljunk utazószínházat!
 

Így született egy születésnapi történetből a Tündérbál, a mesevilág klasszikus figuráival. A Color Quartet végig ott ül a színpadon, és Haydnt muzsikál. Aztán a Barackfa meséje. A barackfa meséje közben Vivaldi négy évszakja szól. Van benne két rosszcsont gyerek, két bábu, Réka meg Csabika – én vagyok a kislány, Csabika meg a párom –, akik felmásznak a fára, és le akarják törni a gallyakat. Ez a kedvencem! Imádom játszani, és a gyerekek is: madáretetőt készítünk, némán, ritmusra, meg eljátsszuk a nyári záport, és a gyerekek egyszerre tapsolnak a zenére (ez a villám). Az óvónők meg el sem hiszik, hogy 120 gyereket így el lehet varázsolni!