Premier előtti előadás. Érthetően feszült légkör, új Shakespeare-feldolgozásra várunk. Új Eszenyi-darabra várunk. Teltház, megtöltik a nézőteret a bérletesek. Függöny régóta nincs a Vígben, a néma, „előadás-szűz” díszletet figyelgetem, mi lehet. Óriási építmény, széles fémlépcső vezet a gangszerű emeletre. Kevésnek tűnik, meglátjuk.

A szokásos telefonkikapcsolásra felhívó kellemes hang után csak nem akarnak kihunyni a fények, kis mozgolódás még van, de nagyjából elcsendesedünk. Egyszer csak Nagy Zsolt sétál a színpad közepére, semmi extra fénycsóva, körülnéz, és egy kis tégelyből ujjaival egy-egy fekete, katonai csíkot húz arcára. Hogy ezzel a háborús helyzetre vagy saját bőrszínére hívja fel a figyelmet, nem tudom, mindenesetre furcsa, de nem feltétlenül rossz ötlet. Kimegy, végre sötét lesz, elkezdődik a darab.

Márton László és a dramaturg, Kovács Krisztina frappáns, élő szövegverziója sokakat megbotránkoztatott, a mögöttem ülők, minden egyes „kurva” elhangzása után felszisszennek vagy puffognak. A szünetben szavakba is öntik véleményüket: „Ez ilyen iskolás gyerekeknek képregény.” (Én persze megszoktam, évek óta ők ülnek mögöttem a bérletes előadáson, de ezt – biztos, ami biztos – felírtam.) Pedig az előadás jó. Meglepően jó. Eszenyivel kapcsolatban mindig voltak fenntartásaim, de a tavaly bemutatott Augusztus Oklahomában után már kíváncsian ültem be az Othellóra, és el tudtam képzelni, hogy ez is izgalmas lesz.

Az újdonsült igazgatónő beleadott mindent, nyáron még egy kiképzőtáborba is elvitte színészeit, hogy a színpadon igazán katonásan álljanak és verekedjenek. Látszik is a profizmus, csak úgy csúsznak-másznak, esnek-kelnek, elhiszem, hogy fáj nekik, pedig nem.

A vendégszínészek meghívása jó döntésnek bizonyult. Nagy Zsolt (a közvéleménnyel ellentétben) jól hallható és érthető, mi több, kiváló Othello, igazán szerelmes Desdemonába, akit a szintén vendég Béres Márta játszik. Ő a szabadkai Népszínházból került a Vígbe. A Jágót alakító Fekete Ernővel (a Katona József Színház tagja) tökéletesen adják vissza azt a mérhetetlen féltékenységet, dühöt, bosszúvágyat, kárörömöt, amit Shakespeare az Othellóban megírt. A már megszokott gárdával együtt (Tahi Tóth László, Vallai Péter, Reviczky Gábor, Varju Kálmán, Börcsök Enikő) nagyon jól működik a produkció.

A darab követi az eredetit, tökéletesen érthető, teljesen ugyanaz a történet, a sorrend, hű a shakespeare-i műhöz, csak kicsit XXI. századi lett mind a beszédstílus, mind a ruházat tekintetében. Deszantos-különítmény hatását kelti a tipikusan mai katonai ruha, a bakancs, de nem túlzás, hál' Isten nincs pisztoly az oldalukon. Nem klasszikus, pont ettől lesz érdekes, ettől lesz a régi új. Ne várjuk, hogy Othello magánkívül üvölti az elcsépelt „Imádkoztál az este, Desdemona?” kérdést. Vagyis üvölti, de máshogy, Márton László szavaival, amik talán azonos szavak, ugyanazt jelentik, mint Kardos László fordításában, ebben a környezetben mégsem ugyanazok.

Az előadás a helyén van. Jó a szöveg, jó a díszlet is, bőven elég, pörög-forog, maximálisan kihasználják a lehetőségeit. Külön kiemelendő a zene, amit Hunyadi Alex és Zságer-Varga Ákos (igen, Zságer, ugyan nem Balázs, de attól még Žagar) komponált, tele indulattal, nagyon jól tükrözi az Othello hangulatát.

Csak azt nem értettem sehogy, hogy a darab végén miért kellett Nagy Zsolt felsőtestét beszínezni. Hiszen addigra, ha nem ismerem sem a történetet, sem a karaktereket, sem pedig a színészeket, akkor is letisztul előttem, hogy igen, ő Othello, aki amúgy fekete, de Magyarországon meglehetősen ritka a színes bőrű színész, így ezt kénytelen vagyok elképzelni. Most akkor mégsem kell elképzelnem? Felesleges bekenni, főleg, hogy az izzadságtól lekopik róla, a fojtogatás végére már Desdemona is félvérnek tűnik.

A darab végén a kimerevített színpadkép kicsit erőltetett, kicsit hosszú is, de a hatásért bármit (illetve jól meg kell néznünk, milyen szépen kötötte fel magát Othello a hálóban himbálózó Desdemona mellé, ügyes kötéltánc, bár felesleges, miért nem eshetett csak úgy össze, miután leszúrta magát?). Nem is tudtuk hirtelen, hogy vége lesz-e, vagy Eszenyi esetleg hozzáírt még egy felvonást, de lassan felgyulladtak a lámpák, tapsolni kezdtünk.

Egyesek az első meghajlás után felháborodva álltak fel, és látványosan vonultak ki, bajszuk alatt szitkozódva. Utolérvén őket a ruhatárban elcsíptem egy-két „botrányos volt” és „Shakespeare forog a sírjában” kijelentést. Én mindenesetre mosolyogva indultam haza a kellemes este után.

William Shakespeare: Othello

Fordította: Márton László

Othello: Nagy Zsolt
Cassio: Varju Kálmán
Jago: Fekete Ernő
Rodrigo: Szemenyei János
Dózse: Vallai Péter
Brabantio: Reviczky Gábor
Gratiano: Géczi Zoltán
Lodovico: Tahi Tóth László
Montano: Gyuriska János
Képviselő: Juhász István
Bolond: Józan László
Katona: Molnár Áron e.h.
Desdemona: Béres Márta
Emília: Börcsök Enikő
Bianka: Braghini Rozina, Lakatos Laura

Továbbá: Czégé Dávid, Dévényi Viktor, Gallatz Imre, Islai Tibor, Farkas Tamás, Szendrői Ádám

Mozgás: Ambruzs Szabolcs
Konzultáns: Böhm György
Ügyelő: Wiesmeyer Erik, Kuti László
Fény: Horinka János, Boros Lőrinc, e.h., Kovács Claudia e.h.
Súgó: Kertes Zsuzsa, Gál Tünde
Zenei munkatárs: Hunyadi Alex, ZságerVarga Ákos
Jelmez: Ferenczi Réka e.h., Kurdi Rebeka e.h., Szabados Luca e.h
Díszlet: Árvai György
Szcenikus: Krisztiáni István
Dramaturg: Kovács Krisztina
A rendező munkatársa: Várnai Ildikó, Néder Panni e.h.

Rendező: Eszenyi Enikő

Bemutató: 2009. október 17.
Vígszínház