Fausta huszonéves, gyönyörű fiatal lány, aki unalmas, kissé férfias ruhákat hord, anyjával él, és nem is akarna tőle elszakadni, egyedül nem mer kimenni a városba, de még attól is megriad, ha egy lépcsőn szembejön vele egy férfi, s nincs mellette senki, aki támaszt nyújthatna. Fausta anyját ugyanis megerőszakolták, mikor vele volt terhes, s ezt a szörnyű élményt az asszony feltehetően napjában három-négyszer mesélte-énekelte el a lányának születése óta. Nem kell ahhoz pszichológia szakos diploma, hogy tudjuk, egy ilyen keserű monológ állandó hallgatása rettegést válthat ki egy gyerekből. Fausta tehát a „bánat tejét” – amely a film angol címe is – inkább a fülén, s nem az ajkain keresztül szívja magába születése óta.

A riadt, visszahúzódó lány azonban kénytelen nyitni a külvilág felé. Részben azért, mert unokatestvére, akivel együtt él, az esküvőjére készül, s ő is hivatalos az ehhez kapcsolódó szertartások, ünnepségek sorára, illik is részt vennie ezeken. Másfelől azonban Fausta anyja éppen nem sokkal a tervezett esküvő előtt hal meg, s mivel a lány vissza akarja szállíttatni a holttestet a szülőfalujába, pénzre van szüksége. Fausta tehát munkát vállal egy gazdag nő házában, s ehhez kénytelen elhagyni a védett otthonát, végigmenni a városon, átkelni a nyüzsgő, emberekkel teli piacon. Mondhatnánk, hogy a Fausta éneke a bizalom lassú kiépülésének története – de a lány munkaadója visszaél ezzel a bizalommal, így a világ mellett Fausta kénytelen azonnal megismerni a világ kegyetlenségét is.

A Fausta éneke ugyanis nemhogy nem akar szépítgetni, de mindjárt egy végtelenül kemény életet mutat nekünk. Összegyúr minden keserűséget, félelmet, nehézséget, minden olyan történetet, amely megeshetett, vagy amelyről a népi folklórban beszélhetnek, és ezekből kerekít nehéz helyzetet Fausta köré. Kicsit sok is ez a rengeteg fájdalom. Sok, hogy még munkaadónője is csak azért beszél a lányhoz, azért énekelteti, hogy kihasználja. Így a történet annyi rossz pillanatot, annyi csalódást mutat, annyi okot ad a bizalmatlanságra, hogy túlzásnak tűnik, már hitelét veszíti. Faustának éppen elég lenne anyja egyetlen kegyetlen traumájának, az őstraumának az emléke ahhoz, hogy nehéz legyen felnőtté, önállóvá, nővé válnia – ő azonban kap még néhány hátráltató tényezőt, ez a valószínűtlenség érzetét adja a drámai cselekménysorhoz.

Szinte hihetetlen is, hogy Fausta mégis bátorságot merít, hogy kevesebb félelemmel folytassa az életét. Váratlan, hogy végül úgy dönt, meg akar szabadulni attól a folyamatosan növekvő, új, fájdalmas hajtásokat hozó burgonyától, amelyet ő maga helyezett a testébe, hogy elkerülje az anyja sorsát. Fausta rettegésének ezt a kézzel fogható és borzongató jelképét, amely jelen van, és hajtásokat hoz a munkahelyén, otthon, az utcán, mindenütt, a film elején Fausta nem engedi kioperálni – végül azonban ő maga kéri az eltávolítását, s egyben szorongása, félelmei megszüntetését is. Ebben a végtelenül kegyetlen világban tehát egyetlen férfi tisztességes kedvessége, a bosszú ereje, anyja temetésének reménye elég arra, hogy Fausta kitépje magából azt, amit a bánat teje belenevelt, és megpróbáljon nyitni – ezúttal őszintén.

A sötét tónusú filmet kellemesen lazítja Fausta családjának élete. Az esküvők, amelyeket a nagybátyja vállalkozása szervez, az udvaron szaladgáló, a Fausta anyja számára megásott sírban pancsoló gyerekek képe egyszerre abszurd és megmosolyogtató. A színes, zsivajjal teli piac és a mellette található, hatalmas kerítéssel elzárt, gyönyörű birtok, ahová kertész jár, és ahol egy hatalmas házban egyelten nő él, beszédes kontrasztot alkot. A színészek játéka végig tökéletes, hiteles, nem túlzó. A Faustát játszó Magaly Solier rögtönzött, népdalszerű énekei gyönyörűek, a színes-poros Peru képe felejthetetlen. A kivitelezés tehát csakugyan kiváló, mégis soknak – zavarba ejtően, idegesítően soknak – érezzük mindazt, amit a Fausta éneke el akar mondani.

Fausta éneke (La teta asustada/The Milk of Sorrow)