Takeshi Kitano elbeszéléseinek perspektívája a bátortalan, tizenéves elbeszélőn keresztül egy sor dolgot eleve eldöntöttnek mutat. Az elbeszélő pozíciója mintha az egész bemutatott világ emblémája lenne, aminek a fiatal fiú ki van téve: veszélyeztetetten, s a veszélyek miatt minden más lehetőség elől is elzárkózva; már eleve feladva, hogy változtathat az alapvető viszonylatokon, az őt körülvevő világ berendezkedésén.
 

A nyitó elbeszélés a sportnap eseményeit ismertetve még csak sejteti azt a determinisztikus családábrázolást és világképet, amely a második, „Csillagbölcső” című elbeszélésben kiteljesedik. A „Bajnok kimonóban” című történet középpontjában egy testvérpár, Mamoru és Shinichi áll. Az elbeszélő Mamoru, a fiatalabb fiú, aki már harmadik éve könnyedén nyeri meg évfolyama futóversenyét. Az elbeszélt sportnap tükrében az iskola végletesen kétpólusú világként tűnik fel, ahol vannak jó tanulók és jó sportolók, de nem találunk senkit, aki mindkét területen helytállna. A kiváló sportteljesítmény szükségszerűen bukdácsoló tanulmányi eredménnyel jár együtt, és viszont: a jó tanuló – Shinichi, a báty – eleve elrendelten vesztes a fizikai erőre és ügyességre épülő versenyekben. Az elbeszélés ráadásul egy felnőttkori visszaemlékezés keretébe foglalva eleveníti fel a harminc évvel korábbi futóverseny – mindkettőjük számára nyilvánvalóan örökre bevésődött – eseményeit, s a jelen egyértelművé teszi: a helyzet azóta mit sem változott. Annak idején eljött Shinichi nagy pillanata, a verseny biztos esélyese a célbaérés előtt kevéssel kiesett, s ennek révén a túlsúlyos, esetlen mozgású fiúnak ölébe hullani látszott a győzelem. De a lehetőség nem teljesült be, csalóka ígéret maradt, s ez a kimenetel csak azt húzza alá, hogy a kudarcnak mindenképpen, a körülmények esetlegességétől függetlenül be kellett, s még mindig be kell következnie. Ebben a világrendben Mamoru bátyja örökös balfácán, veresége kőbe van vésve. Most középkorú üzletember, és éppen golfozóként teljesít siralmasan. Kétballábasságát sorsként hurcolva csupán egy dolog függ tőle. Választhat: reménykedik és azután veszít, vagy a reményt eleve feladva lesz vesztes, ezzel elkerülve a hiábavaló várakozást követő csalódást.
 

A kötetben szereplő mindhárom szövegből süt, hogy a szabadulás kvázi lehetetlen. A mellékszereplőket is beleértve mindenkiről első körben kiderül, hogy frusztrálja valami. A mindvégig hangsúlyos családi kötelékek is terhek, kötöttségek formájában jelennek meg. Akár részeges az apa, akár elhagyta a családot, akár halott, a hatalom hiánya súlyként nehezedik minden pillanatra. A szimbolikus kitörés esélyét a „Csillagbölcső” című novellában ezért hordozza az új iskolába, új országrészbe a költözés után hiába beilleszkedni próbáló testvérpár, Hideo és Toshio számára a távcső, a csillagok tanulmányozása. A két fiú fölött megnyíló égbolt a szó szoros értelmében perspektívát visz kilátástalan hétköznapjaikba – az apjuktól kapott távcsőn keresztül, amely a csillagokkal kapcsolatos beszéddel együtt konkrétan a hiányzó apát jeleníti meg.
 

A harmadik szöveg központi figurája egy éltanuló tokiói középiskolás fiú, Ichiro, aki tanulmányútra érkezve Kiotóba találkozik Junnal. Miközben a lány elkíséri a kiszemelt ősi templomokhoz, a könyvmoly Ichiró rádöbben, mennyire naivan áll az élet dolgaihoz, s hogy Jun, bár saját bevallása szerint fiatalabb nála, mégis talpraesettebb és sokkal dörzsöltebb. A lányt viszont, aki nem szereti saját városát, éppen Ichiró szokatlan, életidegen történelmi érdeklődése és modoros beszédmódja szórakoztatja. Az „Okamesan” című elbeszélésben Tokió és Kiotó kerül kontrasztba egymással, illetve a Jun társaságát alkotó nyers, vagány motorosok világa ellenpontozza Ichiro papírízű, körülményes műveltségét, valahogy úgy, ahogyan az első történetben jó tanulók és jó sportolók testesítik meg egymás ellenpólusait.
 

Takeshi Kitano érdes, átlátható, mégis leküzdhetetlen ellentétekre épülő elbeszéléseinek világában az egyének mindenütt kiszolgáltatottak. A nyíltságot és érzékenységet a világ gyorsan és brutálisan torolja meg, ezért a szereplők megpróbálnak minél kisebb támadási felületet szolgáltatni, alapvető gyanakvással néznek a külvilágban zajló események elé, amelyek csak elvétve hordoznak egy-egy illékony, szívet melengető pillanatot.