Szép őszi időre virradtunk október 15-én, amikor a szokásos hétköznapi teendőink helyett a Pécsről Pestig tartó autózással voltunk elfoglalva. A kocsi hangszóróiból igen vegyes muzsika szórakoztatott minket a Kispáltól a Tankcsapdán át a Led Zeppelinig, de néha felcsendült a La Grange, az Under Pressure vagy a Viva Las Vegas is, emlékeztetvén minket a várva várt estére. Kedvünket még a munkaidő utáni fővárosi dugó sem szegte, de utastársaim komfortérzetét azért nem kis mértékben fokozta az araszolgatás közben fogyasztott malátajaffa.

Fél kilenc tájt már feltűnt előttünk a Sportaréna ufószerű konstrukciója és bő negyed óra múlva már kabátjainkat adtuk át a mutatós ruhatáros lányoknak. Irány a küzdőtér! Meglepődve tapasztaltuk, hogy a ZZ Top már javában nyomja! Megkérdeztem egy biztonsági embertől,  ez hogyan lehetséges, mire azt a választ kaptam, hogy ez már bizony a harmadik számuk. Na bumm! Lekéstük az Under Pressure-t, egy lassú blues-t (a mellettem lévőktől ez volt a legpontosabb megfogalmazás, mikor a már játszott számok listáját firtattam) és a Pichusion-t.

A színpadkép meglehetősen jól sikerült: 3 kivetítő, koponyákkal díszített dobcucc, ledekkel ellátott mikrofonállványok, a dobdobogóról V-alakban emelkedő hangládák. Hőseink a várt megjelenésben pompáztak a színpadon: kalapok, sötét napszemüvegek, bőrdzsekik, Texas-t ábrázoló gitárkávák. A nézőtér nem volt tele, de azért meglepően sokan voltak kíváncsiak a szakállas matuzsálemekre.

Az I’m Bad I’m Nationwide című számot már elejétől a végéig élvezni tudtuk. Aztán a Future Blues, majd a Cheap Sunglasses következett. Mind-mind alapmű a zenekartól, nagyszerű előadásban. Remek bluesok, de számomra pont itt volt az a bizonyos eb elásva: kicsit furcsa volt úgy hallgatni ilyen stílusú muzsikát, hogy egy hatalmas koncertterem közepén állok. Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a nézetemmel, de ha blues, akkor füstös kocsma vagy pub - és nem stadion. Ez persze nem von le semmit a banda érdemeiből, teljes mértékben szubjektív.

Nem várt óriási meglepetés volt a következő nóta: Foxy Lady, a gitárzseni Jimi Hendrixtől. Hatalmas élmény volt, még akkor is, ha nem magától a mestertől hallhattuk (a gitáros Billy Gibbons a ZZ Top előtt a Moving Sidewalksban játszott, ami Hendrix előzenekara volt). Következett a Party on the Patio, majd a sláger Gimme All Your Lovin’ és a Sharp Dressed Man. Ezeket a számokat szemlátomást nem tudják megunni, úgy játszották őket, mintha múlt héten írták volna. A közönség persze hatalmas ovációval fogadta ezeket a rock-klasszikusokat.

Itt következett az első „visszázás”, mely véleményem szerint elég hosszúra nyúlt: belecsaptak a La Grange akkordjaiba. Sajnos ezt a nótát unalmasan, minden feszesség nélkül játszották el, ami számomra nagy csalódás volt, mert talán ezt a számot vártam a leginkább.

Újabb szünet után lenyomták a Tush-t és a Tube Snake Boogie-t. Na itt már minden a helyén volt és nagyszerű finálét varázsoltak nekünk Texas kortalan fenegyerekei. Pörögtek az intelligens-lámpák, a kivetítőn másodpercenként változtak a képkockák, egyszerűen izzott a színpad. Egy utolsó „robbanás” és vége…

A stadionból kitámolyogva cimboráimmal próbáltuk kicsit elemezgetni a látottakat, hallottakat, de negatívumként csak a La Grange előadásmódját és a rövid műsoridőt (tokkal–vonóval másfél óra, ami azért kicsit felháborító, tekintve a jegyárakat és azt, hogy Amerikában ezért a nézők az Aerosmith-t is megkapták) tudtuk felhozni. A pozitívumokat és magát a zenei élményt képtelenek voltunk szavakba önteni…

Zenészek:

Billy Gibons – gitáros/énekes
Dusty Hill – basszus
Frank Beard – dob

Albumok:    
 

1971 - ZZ Top's First Album

1972 - Rio Grande Mud

1973 - Tres Hombres

1975 - Fandango!

1977 - Tejas

1977 - The Best of ZZ Top

1979 - Degüello

1981 - El Loco

1983 - Eliminator

1985 - Afterburner

1990 - Recycler

1992 - Greatest Hits

1994 - Antenna

1994 - One Foot in the Blues

1996 - Rhythmeen

1999 - XXX

2003 - Mescalero

2003 - Chrome, Smoke & BBQ

2004 - Rancho Texicano