PRAE.HU: Az álnéven publikáló szerzők előszeretettel helyezik történeteiket távoli országokba. Miért esett a választásod szülővárosodra, Komlóra?

Igen, Komlón születtem. Eddig leélt húsz évemet is itt töltöttem. És az elkövetkezőket is itt tervezem. Ismerem a városrészek, az épületek, az erdők és a fák történeteit. A város bármelyik részéből bármelyik utcába eljutok minden gondolkodás nélkül. Tetszik, hogy szinte mindenki valakinek az ismerőse, és az emberek az utca másik végéből mosolyogva integetnek egymásnak. Ha mondjuk egy amerikai kisvárost kellene felépítenem, akkor azt is Komló alapján tenném. Ilyen hosszú felvezetés után a válasz igen egyszerű: imádok Komlón élni, és a város mindig ihletet ad. Remélem, az olvasóim is élvezni fogják az itteni kalandokat. De vigyázat, Komló nem egy meglepetést tartogat!

PRAE.HU: Mikor éreztél először leküzdhetetlen vágyat, hogy történeteket írj?

Volt egy lány − merthogy mindig van egy lány − pár évvel ezelőtt. Táncolt, színészkedett, verset mondott, ráadásul a barátnőm volt. Úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell, hogy valamiben én is tehetséges vagyok. És mivel mindig nagyon szerettem olvasni, a választásom az írásra esett. Aztán egyre többet írtam, és egyre jobbakat. Érdekes, hogy nálam a „leküzdhetetlen vágy” csak később jött. Később kezdtem igazán megérteni, hogy mi valójában az ihlet. Sokáig úgy gondoltam, hogy másokért írok. Aztán ráébredtem, hogy mindvégig magamért írtam, és ez így van rendjén.

PRAE.HU: A Harc Atlantiszért az első regényed. Nehezen született meg a könyv?

Igen, nehezen. Sok hónap kemény munkájával, annak ellenére, hogy a regény nem túl hosszú. De rettentően élveztem. Sok külföldi szerző műveit láthatjuk a könyvesboltok polcain, amelyek akár a hétszáz-nyolcszáz oldalt is elérik. Persze néha megkívánja a könyv ezt a hosszúságot, de én jobban szeretem a rövidebb, pergősebb cselekményeket. Nem tartom jó ötletnek, ha a szerző rögtön leterheli az olvasót. Kedvelem, ha minden oldalon történik valami.

PRAE.HU: Most hogy a könyved megjelent, és kicsit eltávolodott tőled, milyen érzésekkel figyeled az útját?

Sajnos a egyelőre elég döcögős az útja, mivel az emberek nemigen tudnak róla. Próbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy több-kevesebb segítséggel elsimítsam körülötte a dolgokat.

PRAE.HU: A kaland, a fantasy és a horror stílusjegyei is megtalálhatóak a könyvedben. Mennyire tudatos döntés és mennyire stíluskeresés?

Ha műfajba kéne sorolnom a regényemet, akkor inkább mondanám rá, hogy fantasy-horror, mint horror-fantasy. Bár a műben sokszor vannak véres jelenetek, mégis egyik fő témája Atlantisz. És ez a választás teljesen tudatos! Tudatosak benne az angyalok, a démonok, a különböző teremtmények, szinte minden. A főszereplőm egy ismeretlen tájon ébred, és sokat kell gyalogolnia. Tudod, én szeretem a természetet, magam is túrázok és sétálok. Komló azon különleges városok egyike, amelyek szinte egy erdőbe épültek bele.

PRAE.HU Könyved szereplői, jól felépített, szerethető figurák. Hogyan születnek a karaktereid?

A karaktereim mindig a környezetemből építem fel. Szeretek életszerű példákat venni, szeretek a munkáimba olyan dolgokat beleépíteni, amiket az utcán látok. Szeretem megfigyelni az emberek apró arcrezdüléseit, hogy egyes szituációra pontosan hogyan reagálnak: agresszióval vagy passzivitással. De természetesen mindig ügyelek arra, hogy ha valaki a városomból elolvassa a könyvet, még véletlenül se ismerjen magára. Vagy csak véletlenül. Sokszor szembesülök azzal a problémával, hogy mivel a főszereplő is író, megpróbálnak vele beazonosítani. „Ez tényleg megtörtént?” Öreg hiba, és a művészet elrontása!

PRAE.HU: Mennyire volt nehéz útja a kéziratodnak?

Nem mondhatnám, hogy miután elkészült a kézirat, sok idő telt el addig, amíg találtam egy kiadót, aki elfogadta. Először majdnem aláírtam egy bizonytalan szerződést, de szerencsére mindig álltak mellettem olyan emberek , akik figyelmeztettek. Végül a sors a PRAE.HU kiadóhoz sodort, őket már előtte is ismertem. Ez nagy segítség volt számomra bizalom szempontjából. Manapság elengedhetetlen, hogy megbízz azokban az emberekben, akikkel együtt dolgozol. Szóval kiadót nem olyan nehéz találni. Olyan kiadót, aki nem csak minél több pénzt akar tőled kicsikarni, az annál nehezebb.

PRAE.HU: Kik azok a szerzők akik egyértelműen hatást gyakorolnak a munkádra?

Régebben nagyon szerettem Stephen Kinget, van olyan, hogy még ma is szívesen átforgatok egy-egy régi King kötetet, de az új műveiről inkább nem nyilatkoznék, mert az nem tűrne nyomdafestéket. Akik az utóbbi elmúlt egy évben nagy hatást tettek rám: Neil Gaiman és Christopher Moore. Ha választhatnék, hogy melyik író legyek, akkor kétségtelenül Moore lenne az. Egyszerűen hihetetlen, hogyan képes a misztikát, a horrort és a tömérdek mennyiségű humort keverni.

PRAE.HU: Ha eljön az írás ideje, Alexis Bramhook mit választ társának? Zene vagy csend?

Nekem teljesen mindegy, hogy csend van körülöttem, vagy dübörög a zene. Ha írni akarok, nem zavar semmi.

Alexis Bramhook honlapja