„Mert ez egy kvázi jégpáncél volt, vagy hósivatag [mondja a Holtak feltámadásának elbeszélője a detektívek által megoldandó rejtélyről], de felőlem jöhetsz valami más hasonlattal is. Na, ezen egy másféle járással jobban előrejutsz, mint mondjuk az aszfaltúton. És itt van valaki, aki, teszem azt, aszfaltúton sokkal körülményesebben és lassabban megy, na hát, annak az itteni jég és hó kimondott előny.” A főszereplő Brenner nyomozó észjárása éppen ilyen: ennek megfelelően az ő mozgását követő elbeszélés sem direktben jut el az ügy lezárásához. A hó és a jég azért is kapóra jön az elbeszélő számára hasonlításkor, mert Haas krimije egy kis osztrák síparadicsomban, név szerint Zellben játszódik, s egész világát a vakítóan fehér hótakaró, s a fölötte aranysárgán ragyogó délutáni nap alkotja.
 

A Holtak feltámadása ezzel együtt (a sárga-fekete bűnügyi helyszínbiztosító szalagot vagy éppen atomveszélyt idéző borító dacára) végtelenül színes olvasmány, mégpedig éppen a nyelvezete miatt: van itt tejtermékfejű főrendőr, rózsaszínű, lépésben haladó Chevrolet taxi, kezetlen nő, vagy éppen egy jéglövészetnek nevezett, idétlen sport. Az egyik szavát másikba öltő, valóságos blődlizuhatagot generáló elbeszélő számtalan tangens irányba szálazódó gondolatmenete eleinte talán bosszantó lehet, de hamar eldől: nem rosszul, hanem nagyon is „jól bosszantó”. Egyszerűen muszáj tovább olvasni, a soron következő mondatból ugyanis sosem az derül ki, amivel kapcsolatban éppen nőttön-nő a kíváncsiság az olvasóban, hanem valami egészen más, ami látszólag köszönőviszonyban sincs az addig elmondottakkal, de aztán valahogy mégis árnyalja a helyzetet. Hiszen egy ilyen kis településen és egy ilyen apró, jól megcsinált könyvben – ahogyan Brenner nyomozó agyában is – minden összefügg mindennel, és a hegyi szerpentinszerűen kanyargós szöveg tanítani való retorikával érvényesíti a késleltetés/feszültségkeltés (’suspense’) eszközeit.
 

Wolf Haas regénye nevesítetlen, de nagyon is egyénített elbeszélővel, tegeződve, élőbeszédközeli stílusban, számtalan kiszólással tarkítva adja elő történetét, amelyben az az olvasó, aki hagyományos krimire számított, talán sötétben tapogatózik. A szöveg világa, amelyben a bűntény bekövetkezik, nincs előzetesen felvázolva, hanem az események előrehaladtával fokozatosan tárul fel. A megoldást megismerve azonban krimirajongó és irodalomkedvelő egyaránt megnyalja a tíz ujját: Haas a motivikus egybecsengésekre ügyelve, végeredményben szép, szimmetrikus cselekménysort ad közre. Az élőbeszédszerű tálalás egyik fő jellegzetessége a rengeteg ismétlés, egyes fordulatokat talán százszor is beiktat a szöveg – az elbeszélő szavajárásai komikus hatásokkal oldják az alapvetően nem túl szívderítő eseménysort, és a Brenner nyomozó kívülállásához csatlakozó kollokviális beszédhelyzet révén az olvasó külső nézőponttal azonosul, ahonnan nézve a hegyi kisváros groteszk lakóinak drámája melodrámává tompul, és ellenállhatatlanul mókássá válik.
 

Mint az utószóból kiderül, a Holtak feltámadása egy hat kötetből álló sorozat első tagja, amelyben Simon Brenner nyomoz, s az utolsó történetben arról is fellebben a fátyol, hogy ki az elbeszélő, aki ilyen közvetlenül beszél hozzánk. A síparadicsomban játszódó rejtély nagyszerű kedvcsináló: elolvasása után csak remélhetjük, hogy hamarosan Haas többi detektívregénye is napvilágot lát magyarul.