A karfiolszörny nemcsak „hatalmas” esztétikai találmány, de rendkívül gazdaságosan funkcionáló megoldás a helyszínek kialakítására is. Hol kastély, hol a város, hol a zöldségkereskedők találkozóhelye, hol a trösztösök rejteke, hol szétnyílva a levelein ülésező korrumpálók fölé emelkedő gomolyfelhő, sőt néha akár emberi arc is.

Az epilógusban brechti szokás szerint zengzetes ékesszólásban ismertetik az előadás tárgyát, célját, és bemutatják a szereplőket. Tanulságos történetet mesélnek majd el minden néző okulására. Majd az Arturo Uit alakító Kerekes Éva, virágszirmokra emlékeztető kis szoknyájában felmászik a karfiolra, és mint egy kis tündér, kecsesen elnyúlik a fehér domborulatokon. Itt ébred majd bódulatából, miután az első jelenetben a feje fölött ülésező trösztösök nem voltak hajlandóak tárgyalni – a szöveg szerint – az előszobában várakozó gengszterrel. De milyen is ez a város uralmára törő bandavezér?

Arturo Ui nő: egy csinos, kislányos, kegyetlenül hidegvérű, alakoskodó, kétségbeeső és kétségbeejtő, mészáros, uralkodásra született, hűtlen férfi. A szórakoztató, humorban gazdag előadás legizgalmasabb és legrémisztőbb kérdőjele. Hogyan tör uralomra, és terrorizál városokat ez a látszólag oly törékeny alkatú és gyenge idegzetű ember, akit olykor bizonytalannak, tehetetlennek látunk? Hátborzongató pszichológiai nyomást képes gyakorolni, amit ránk, nézőkre is kiterjeszt. De legijesztőbbek talán a hirtelen váltások, amik nemcsak rá, hanem az egész előadásra is jellemzőek.

Az előadás tehát szabdalt, néha vágtató, olykor mégis szelíd könyörtelenséggel hömpölygő. Ez a jelenetek éles váltásaival (például ahogy az egyik átcsap a következőbe, vagy a színész egy monológ közepén új szituációt teremt), a fények erős változásával, a nézők folyamatos bevonásával és kirekesztésével jön létre. A váltás még a színészeket is érinti, hiszen azonos ember akár több szerepet is váltogat. Ezt a különböző jelmezek jelzik, néha mégis nehéz követni, hogy ki kicsoda, a beazonosítás komoly koncentrációt igényel.

A karfiolforma, és egyáltalán a különböző zöldségek színei (mint például a zöld, narancssárga, piros) uralják a jelmezeket is. A sarokba szorított zöldségkereskedők arctalan karfiolfejek. Arturo jelmeze inkább virágra hasonlít: zöld melltartó, amit csak egy zöld áttetsző felsőrész takar, rózsára emlékeztető piros szoknya, piros harisnya. A másik trösztös feleségének öltözete (Ciceróból, a következő elfoglalandó városból) kísértetiesen emlékeztet az övére. Sőt a cicerói teljes jelenetet elborítják a virágok. Arturo ebben a színben fejleszti csúcsára a virágnyelven való meggyőzést (vagy inkább megfenyítést?): szavait táncszerű mozdulatokkal, apró ugrásokkal kíséri. Később a jelenet egy „idilli” kórusdalba folyik át a leomló rózsaszín lángnyelvek alatt.

Az utolsó jelenetben Kerekes Éva egyedül marad a színen, a karfiol megindul, kiszorítja őt a színpad előterébe. Hátulról egy barna női lakk-kabátot dobnak rá, a földön fetrengve leveszi szoknyáját, csak a kabát van rajta, feláll, és nekünk, nézőknek sír és könyörög, segítsünk rajta, a férje meghalt, a karja megsérült, de hát mitől félünk? Miért nem segítünk? Mindenki dögöljön meg! Dögöljön meg az elnyomó, dögöljön meg a zsarnok!

Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése

Arturo Ui, gengszterfőnök, Egy nő: Kerekes Éva
Az öreg Dogsborough, Egy színész: Csuja Imre
Ernesto Roma, Ui hadnagya: Ötvös András
Emanuele Giri, gengszter, Gaffles, egy úr a városházáról: Polgár Csaba
A virágkereskedő Giuseppe Givola, gengszter Goodwill, egy úr a városházáról: Máthé Zsolt
Sheet, hajóvállalattulajdonos, Ted Ragg, riporter O'Casey, vizsgálóbiztos, Védő, Ignatius Dullfeet: Debreczeny Csaba
Betty Dullfeet, a felesége, Dockdaisy: Szandtner Anna
Dogsborough Jr., Bowl, Sheet pénztárosa, A vádlott Fish, A fiatal Inna, Roma bizalmasa: Barabás Richárd
Flake, karfioltrösztös, Bíró: Für Anikó
Butcher, karfioltrösztös, Hook, zöldségkereskedő: Dömötör András
Clark, karfioltrösztös, Ügyész: Takács Nóra Diána

Díszlet: Ambrus Mária
Jelmez: Benedek Mari
Dramaturg: Ungár Júlia
Zene: Tallér Zsófia
Fordító: Ungár Júlia

Rendező: Zsótér Sándor

Bemutató: 2009. október 3.
Örkény István Színház