2005 márciusában mutatták be először Omar Porras rendezését a Teatro Malandro előadásában a párizsi Városi Színházban. A bogotai származású Porras a genfi Teatro Malandro rendezője és művészeti vezetője, egyedi stílusa, a mozgásszínház és más klasszikus előadói formák ötvözésével teszi felejthetetlenné az előadást. A spanyol barokk szerző, Tirso de Molina Don Juanjához csatolja az egyéb olasz és francia – többek között Molière – Don Juan-változatokat, így hoznak létre egy saját történetet.

Sokat merít a commedia dell’arte stílusából, de azt is saját kénye-kedve szerint használja. A rikítóan fehér maszkok helyett itt testszínű álarcokat láthatunk, melyek színét alig lehet megkülönböztetni a színészek arcától. Az arcok torzak, az arckifejezések eltúlzottak, mégsem tudunk úgy elvonatkoztatni, mint a hófehér álarcoknál. Így az arcok természetes természetellenességükben nem eltávolítanak a történettől és az adott szereplőktől, inkább groteszkké teszik az előadást.

Ezt a groteszkséget támasztja alá a színészek mozgása, öltözete, a hol reneszánszot idéző, hol pedig inkább kísérteties, de mindenképpen karakteres, feszes tempójú zene is. A teret jelzésszerű díszletekkel látják el, amiket a színészek mozgatnak. Ezek elhelyezése mintegy felvezetése egy újabb jelenetnek, amivel megadják a hangulati aláfestését is.

Részlet az eredeti, francia előadásból

Bár a SPAC-beli (Shizuoka Performing Arts Center) előadás alapvetően a párizsi eredetinek az átvétele, mégis történtek kisebb-nagyobb változtatások. Például az eredeti előadásban egy helyen a La Marseillaise-t énekelve jelenik meg egy szereplő, itt természetesen a japán himnuszt lehetett hallani. Vagy amikor Don Juant egy sereg nő veszi körül, akkor egy kimonós öregasszony is feltűnik. A rendező elmondása szerint a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a japánoknak nincs humoruk. Bár hozzáfűzte, a próbák alatt e téren is sokat fejlődtek az előadók, és maga Porras is elégedett az eredménnyel. Való igaz, a commedia dell’artén alapuló harsány humor távol áll a japán gondolkodástól, és szokatlanul hat a japán közegben. Ellenben sokat segítettek a maszkok, melyek révén kinézetben is eltávolodtak a szokványos japán környezettől. Ahogy a színészek ráéreztek az európai humorra, velük együtt élvezte a közönség is a karikírzott helyzeteket, és Japánra alig jellemzően hangos hahotával élvezték az előadást.

Említést érdemel még a darabon végigvonuló elementáris erejű, karakteres mozgás, ami szintén a vásári komédiák és a commedia dell’arte elemeit veszi alapul. Ez a főleg felsőtestre irányuló mozgáskultúra idegen a japán mozgásvilágtól, ami sokkal inkább a lábra és a derékra koncentrál. Különösen igaz ez a jelen társulatra, melynek a korábbi művészeti vezetője Szuzuki Tadasi volt, a híres Szuzuki-módszer megalkotója. Ez a módszer az alapvető mozgáselemeihez a japán tradicionális színház, azaz a nó és a kabuki  elemeit veszi alapul.



Omar Porras ezúttal hetedszer jár Japánban, Sizuokában pedig ötödször, azonban eddig mindig a saját társulatával érkezett. Vendégszerepeltek többek között Lorca Vérnászával és Molière Scapin furfangjai című előadásával. Viszont ez az első alkalom, hogy bár egy meglévő rendezést használ, helyi színészekkel dolgozik. Reméljük,  legközelebb kifejezetten az ittenieknek rendez egy új előadást.


Tirso de Molina: Don Juan

Rendező: Omar Porras

SCAP (Shizuoka Performing Arts Center)
2009. szeptember 28.