Akadt ugyan hiány, meglepő módon épp a rendezvény egyik főtámogatója, a Kisalföld című megyei napilap standja maradt üresen, állítólag nem tudtak róla, hogy ők is a kiállítók között vannak. A hivatalos megnyitót kihagytam, helyette inkább a műsorfüzetet bújtam, tudomásul véve, hogy Jókai Anna kapta a Könyvszalon alkotói díját, és karikázgattam az érdekesnek, izgalmasnak tűnő könyvbemutatókat, terveztem az útvonalat. A bemutatók ugyanis két helyszínen zajlottak, a pódiumszínpadon, illetve a Kisfaludy-teremben. A pódiumszínpad megtalálása nem okozott problémát, ott volt a standok mellett. A Kisfaludy-terem, amely amúgy a színház általában nézhető kamaradarabjainak ad otthont, már nem volt olyan egyszerűen megközelíthető. Hogy odajussak, előbb ki kellett mennem, megkerülnöm a fél épületet, majd felliftezni, vagy gyalogolni a negyedik emeletre. Amikor először felmásztam a Kisfaludy-terembe, egy  szórakoztató beszélgetésnek lehettem fültanúja, ráadásul viszonylag nagy érdeklődés mellett, ami filozófia tárgyú könyv esetében szokatlannak tűnhet. Szoboszlai-Kiss Katalin Cicero mesterének, a sztoikus Poszeidóniosznak a töredékeit fordította magyarra és látta el kommentárokkal. A fordítóval dr. Gál Zoltán beszélgetett, aki felvezetésként elmondta, a könyv, illetve a sztoicizmus aktualitását az adja, hogy hasonló válsághelyzetben született, mint ami napjainkat is jellemzi.

Ezután a Bohémtanya nevű kávézóba törekedtem, elkerülni Fejős Évát, majd újra a negyedikre, ahol egy győri költő, Juhász Attila eszkimószín című verseskötetének bemutatójára került sor. A könyv a Kortárs kiadó gondozásában jelent meg. Juhász Attila bölcselkedésre hajlamos, a harmóniát kereső költő, így nem lepődtem meg, hogy több haiku, tanka is felhangzott. Nem hangsúlyozottan, de fény derült a címadás madách-i vonatkozására is, valamint arra, hogy az elidegenedés, a civilizáció negatív hatásai motiválják a lélek mélyére való visszahúzódást, visszavonulást.

Ezután a Rómer Ház felé vettem az irányt, ahol a Hermaion Irodalmi Társaság és a Fiatal Írók Szövetsége szervezésében, Parnasszus a pincében címmel szintén győri szerzők könyveit mutatta be Sütő Csaba András. A győri underground klubhelysége stílusosan az egyik kazamatában található, lefelé este nyolc táján már megkönnyebbülés volt. Mészáros Urbán Szabó Gábor Nemmozgó című novelláskötete és Szalai Zsolt idetett valaki című harmadik verseskötete volt terítéken. Bár a koncerteket kihagytam, nem maradtam zenei élmény nélkül, ugyanis Váray László offenzív gitárművész improvizációi vezették be az estet, majd újra az irodalomé volt a főszerep. Mészáros Urbán Szabó Gábornak ez az első könyve, de mint kiderült, lényegében egy „besztof”, hiszen nyolc év terméséből válogatta össze az anyagot. Témái meglehetősen komorak, megdöbbentőek, van bennük valami kafkai, stílusa viszont Krasznahorkaiéhoz hasonló, szinte költői próza. Szalai Zsolt versei a gyermekkor emlékeiből, tereiből, élményeiből, illetve a közép-európai hétköznapiságból építkeznek, az idetettségből az önmeghatározás lehetőségeit kutatva. Felolvasása egy döbbenetes apa-verssel kezdődött, majd a többi ciklusból is hangzottak el darabok, amelyek mégis (ennek ellenére?) egy derűsebb költői világról tanúskodnak.

Szombaton taktikáznom kellett, egyszerre zajlottak érdekesnek tűnő programok. MUSZG könyvét ezúttal fél órában mutatták be, majd a pódiumszínpadon Kőrösi Zoltánnal beszélgetett Falvai Mátyás a könyvfesztiválra megjelent Szerelmes évek - Gyávaság című regényéről. Kőrösi hiába bizonygatta, hogy mizantróp, zárkózott, Falvai jól kérdezett, így kiderült, hogy az amúgy életrajzi elemekben is bővelkedő regényből mi a valóság és mi a fikció. Eredetileg a 70-es évekről, a gyerekkorról szólt volna, de a szülők és nagyszülők történetét is el akarta mesélni, így majd száz évet felölelő regény született. Kukorelly Endre Ezer és 3-jának bemutatója nem kötött le, így éppen  belehallgathattam a Turczi István erotikus verseket és fotókat tartalmazó könyvéről, az Erotikonról folyó társalgásba. Turczi, mivel "prűd hölgyek" nem ültek a teremben, a felolvasáskor nem is cenzúrázta magát. A szerző éppen a Költők Világkongresszusáról érkezett, így egy rövid élménybeszámoló erejéig erről is beszélt. Az idén negyven éve megjelent Elérhetetlen föld antológiában szereplő Péntek Imre Félrebeszéd című új verseket is tartalmazó válogatáskötének bemutatója arról győzött meg, hogy a közéleti, közérdekű lírának ma is van létjogosultsága. A rendszerváltás óta eltelt húsz évet Péntek ugyanazzal az ironikus és groteszk látásmóddal közelíti meg, mint tette azt előtte is, hitelesen és nagyon kritikusan.

A programfüzet szerint Bán Zoltán András az Álmodtam neked című hangoskönyv apropóján beszélgetett volna Spiró Györggyel, de BZA csak a Feleségverseny című új szatirikus antiutópia regényéről kérdezte az írót, talán mert volt húsz perces késés, amíg a hangoskönyvet hallgathatta a közönség. Késő délután a győri Műhely folyóirat Radnóti-különszámának a bemutatójára került sor, ahol Tverdota György és Komálovics Zoltán a Győrben rendezett konferenciát idézte fel, az ott elhangzó előadások anyaga adja a lapszám gerincét. Emellett Radnótira emlékező, vagy csak költészetét felidéző versek hangzottak el Sütő Csaba Andrástól (aki tanulmányt is írt), Loschitz Ferenctől és Devecseri Zoltántól. Kurcsis László a számot illusztráló fotóanyagról beszélt, amelyet Radnóti Miklós özvegyének, Fanninak a gyűjteményéből válogattak. Tóth Krisztina és Podmanicky Szilárd is Villányi László főszerkesztő vendégei voltak, a lapszámbemutató után ők olvastak fel.

Zárásképpen a Rómerben a Gyíkok a gádorból című felolvasóestet hallgattam meg. Előtte még egy kiállítás-megnyitót is elcsíptem, amelyet a Hús és sakk című, fiatal győri szerzőket felvonultató antológia illusztrációiból rendeztek Mechiat Zina tollbetétrajzaiból, amelyeket Varga Judit keramikus méltatott. Ezután következett a felolvasóest, ahol a szerkesztők, Sütő Csaba András és Szalai Zsolt rövid felkonferálás után hívták a színpadra a szerzőket, sorrendben: Horváth Bernadettet, Sebestyén Ádámot, Mechiat Zinát, Farkas Ervint, Bende Tamást, Ágoston Csillát, Boldog Betti Beatrixet és Horváth Veronikát. A felolvasásokból annyi kiderült, hogy tehetséges fiatalokról van szó, akik az ismerősök, hozzátartozók mellett a szakma érdeklődésére is számot tarthatnak, s mint beszélgetés közben kiderült, közülük többen már Budapesten tanulnak, országos lapokban publikálnak.

Utolsó napra egy kicsit elfogytam, igaz nem is nagyon keltette fel az érdeklődésem annyi program. Délben Halmosi Sándort Gileád című kötetéről Mészáros Urbán Szabó Gábor kérdezte. A kötet versei főleg a szerelemről, illetve a magányról, hiányról szólnak. Jó érzékkel használja a protestáns hagyományt, lamentek, zsoltárok hangzottak el zenei kísérettel, illetve a szerző, valamint Iván Orsolya versmondó tolmácsolásában. A Nagyszínpadon Kányádi Sándorral Gülch Csaba  beszélgetett. Az idén nyolcvanéves költő fontosnak tartja a környező népek irodalmának fordítását, a kultúrájuk megismerését, amely elősegítheti a békés egymás mellett élést, a toleranciát.  A dunaszerdahelyi Lilium Aurum kiadó és az Opus című folyóirat bemutatkozásán Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, a kiadó igazgatója, illetve Vida Gergely szerkesztő beszélt a szlovákiai magyar folyóirat-kiadásról. A Kalligram, az Irodalmi Szemle, illetve a működését szüneteltető Szőrös Kő , mellett szükség van a fiatalokat is közlő, illetve megszólító műhelyre, ezért alapították meg az Opust, amelynek főszerkesztője H. Nagy Péter, aki korábban a Szőrős Kőt, illetve a Prae-t is szerkesztette, szerkeszti.

Az egész könyvszalon záróprogramjának volt tekinthető Villányi László mondja édesanyám című verseskötetének bemutatója. A pódiumszínpad túl kicsinek bizonyult, szerencsésebb lett volna a másik helyszínt választani, sokan álltak, vagy be sem fértek, illetve a kintről beszűrődő egyre nagyobb zaj is bezavart, ez a könyv értékéből persze nem von le semmit. Villányi meghalt édesanyját idézi meg, újramondja családi emlékeit, miközben térben és időben is nagy távolságokat von össze. Felidéződik Beregszász éppúgy mint Buenos Aires, a világháborúk, a gyerekkor, és a halálos ágyán fiát a szerelemről kérdező édesanya képe.

Mire a beszélgetésnek vége lett, a színház lényegében kiürült, a kiállítók elpakoltak, levegő is fogytán volt, nem volt miért maradni. A közben vásárolt könyvekkel hazafelé indultam, és arra gondoltam, jó, hogy Győrben is van irodalom.