Jó, persze, van a felszínes magyarázat, amivel egy író, aki a lét mélyebb igazságaira keresi a választ, nem elégedhet meg: tudósításokat írok, fotózok, sok barátom van itt, okulunk egymás műveiből. Elkaptam egy monológfoszlányt is a cukrászdában mögöttem ülőtől: „Lejössz ide, évente egyszer materializálódsz…” Ez is lehet egy megközelítési szempont. Az író, aki csak a papíron, vagy most már a neten létezik, Szigligeten szembetalálja magát a többiekkel, és látja, tudatosul benne, szembesül vele, hogy más íróknak is van alakjuk, formájuk, sőt, még neki is. Van, aki az ellenkezőjét állítja: abban a pillanatban, hogy átlépi a kastély kapuját, megszűnik számára a materiális világ. Hogy zajlik az élet Szigligeten? Csaplár Vilmos a Balatonnál tartott felolvasóesten, még csütörtökön elárulta, hogy ő itt régen sosem volt képes alkotni, mert nyomasztólag hatott rá, hogy az egész épület az írógépek zajától visszhangzott, s olyan szellemóriásokkal találta magát szemben a folyosón, mint például Pilinszky. Tegnap Kemény István Kedves Ismeretlen című regénye kapcsán, többek között a hétköznapi lét elbeszéléséről esett szó. Hogy lehet-e a hétköznapoknak története. És van, hogy „üresjáratokat", „mellékágakat” iktatunk be egy műbe, esetleg több száz oldalon keresztül, ahhoz, hogy el tudjunk mondani valamit, kilyukadjunk valahová. Én, személy szerint, szeretek a lényegre törni, de tegnap elgondolkoztam. Ha nem is több száz oldalon keresztül, de el kell mondjam, milyenek a táborban a hétköznapok.

 Roppant színesek. Van, aki annak ellenére, hogy hajnalban fekszik le, reggel nyolc órakor már dolgozik. A wifivel ellátott helyiségek asztalán, éjjel-nappal, az egy négyzetméterre jutó laptopok száma kábé öt. Sosem tudtam megoldani a matematikai fejtörőket, úgyhogy ezt sem fogom elmagyarázni senkinek, hogyan lehetséges ez. A laptopok számát csak a csikkeké és a műanyagpoharaké haladja meg. A kastély évről évre változik, egyre kényelmesebb, szebb. Természetesen vannak frissen kötött szerelmek és vannak régiek. Van harangszó, vannak roppant kedves és türelmes konyhásnénik és takarítók, akik már semmin nem lepődnek meg. Tegnap hallottam pár sóhajt is, hogy bár ne kéne innen soha hazamenni, mert „otthon vár a 94 éves nagyanyám fennakadt tekintete.” Én is sóhajtottam egyet. Több napja hallgatom Bajtai András (Betűember című új kötetét tegnap mutatta be L. Varga Péter) és Tolvaj Zoli Tiborcot és Bánkot megszégyenítő párbeszédét monológokban elbeszélve, és több napja próbálom megjegyezni, mit mondanak, de nem megy. Nem vagyok egyedül, mert Pál Dani jegyzetelni kezdett, hogy aztán a legjobbakat saját poénjaként adhassa el. Köttetnek üzletek. Egy üveg gin cserélt gazdát tíz szál sodort cigiért. Vannak tervek: hogy például kéne téli JAK tábor, és akkor a Balaton jegén is lehetne JAK elnököt választani, aki a JAK mikulás is lenne. Egyszóval, van itt minden. Csak jó zene nem volt tegnap este, ezért aztán bedobtam egy pár, különböző stílusú CD-t: Beethoven 5. ("Sors") szimfóniáját, Tina Turnert, arab és francia zenéket. Az eredmény az lett, hogy egy igen kemény mag, Deák Bárdos Ágival az élen, hajnalig táncolt, gyakorlatilag bármilyen zenére.

Kedves Ismeretlen. A könyvről megoszlanak a kritikák és a vélemények. Épp ezért, talán ezt a beszélgetést várom a táborban a leginkább. A végén a beszélgetésről is megoszlanak a vélemények. A felvetődő szempontok is megkérdőjeleződnek. Először például az, hogy nemzedéki regény-e, vagy, hogy egyáltalán regény-e. k. kabai lóránt szerint a megközelítés eleve helytelen. El akarja-e hitetni a regény, hogy szereplői egy nagy történet résztvevői? k. kabai aztán felveti a hiánypoétika szempontját, mely szerint a nagy sorsfordulatokat az író vagy elbeszélő direkt nem írja meg, ezzel is érzékeltetve, hogy általában ilyen kisszerű az emberi élet. Személy szerint szívesen hallgattam volna tovább a hiánypoétika, illetve üresjárat miértjeit és jogosultságát, de a többi résztvevő a beszélgetést új szempontok felé terelte. Menyhért Anna azt próbálta firtatni, hogy kinek szól valójában a regény. Ellentámadások érték, a közönség soraiból is, nem egészen jogosulatlanul, melyek szerint ez nem lehet egy komoly szempont a regény elemzésekor, és a művet bármelyik korosztály bármilyen műveltségi szinten lévő egyede olvashatja. Én sem hinném, hogy az írót számon kérhetnénk arról, kihez is akart valójában szólni. Péczely Dóra, aki a Magvetőnél a könyvet szerkesztette, hiányolja, hogy a regény egyik kritikájában sincs szó  Griga és Pryck történetről, melynek kulcsfontosságú szerepe lenne a regényben. A jézusi, szeretetről szóló aspektusokról sem történik említés. k. kabai megjegyzi még, hogy a világirodalomban nem született még olyan, a Kedves Ismeretlenre jellemző megoldás, hogy az egyes szám első személyű elbeszélő egyben mindentudó elbeszélő lenne. Egy szó mint száz, a vitát egyértelműen Péczely Dóra és k. kabai vezetik, ketten, és nincsenek könnyű helyzetben.

Az estet Pollágh Péter Vörösróka című új kötetéről szóló beszélgetés folytatja. A moderátor Karafiáth Orsolya, aki a beszélgetőket kérdezve leginkább Pollágh motívumrendszerét firtatja, és a kötetet úgy közelíti meg, mint az ő személyes költői világától távol állót. A beszélgetőpartnerek (Benedek Anna, Szabó Marcell, Vörös István, Schein Gábor) egyetértenek abban, hogy Pollágh költészete nem várja el, hogy szeressék, és legnagyobb erénye a kötetnek a motívumokon alapuló jólkomponáltság.

Este tíz órakor kezdődött az új JAK kötetek ismertetése: Bajtai András Betűembere, illetve Keresztesi József A karácsondi út című, dalszövegeket tartalmazó könyve.  A műveket két fiatal kritikus, L. Varga Péter és Milián Orsolya mutatta be.

Most térek vissza arra, hogy hogyan értettem meg hajnali hat órakor, miért is lennék itt. Pár mondatért. Azért, amiért jobb esetben olvas az ember. „Apró falatokban eszed a jövőt” - így hangzott az egyik. Mondatokért van itt az ember. Tegnap legalábbis így gondoltam.