Mondhatnánk erre, hogy kortárs drámát olvasni önmagában is elvetemült ötletnek tűnik, hát még finn drámákat! Pedig nem az. Ha jó az a dráma, épp úgy be tudja rántani az olvasót a saját világába, mint egy regény. Ennél a kötetnél ez egyszer egészen biztosan megtörtént velem, és a négy másik darab is nyújtott emlékezetes pillanatokat.
Az öt drámából kettő játszódhatna szinte bárhol. Ha a neveket és a néhány földrajzi utalást kicserélnénk, nem valószínű, hogy ráhibáznánk a szerzők nemzetiségére. Mindkét darab tipikus nagyvárosi közegben játszódik, és tipikus, nagyvárosi élethelyzeteket mutat be, három-négy szereplővel, kamaraszínpadra kívánkozó cselekménnyel. A Mobil e horror című „rém víg játékban” a négy szereplő a cég (természetesen egy mobiltelefonos vállalkozás), de elsősorban persze a saját, személyes túléléséért küzd. Hangzatos filozófiát keresnek a tényleges célhoz, ami nem más, mint a tényleges cél és tét nélküli továbbvegetálás. Mert hát „Semmi vagy nem semmi, valahol csak kell dolgoznia az embernek. Valamivel csak el kell töltenie az idejét napról napra, bazmeg” – ahogy egyikük mondja. És ha ehhez ki kell találni egy új, letölthető mobilszolgáltatást, legyen az sms-ekben kapott horrorsztori vagy éppen egy szerelmi történet, tulajdonképpen mindegy. Az ürességtől a szereplőket nem védi meg semmi: sem a család, sem a saját kezűleg szőtt „varázsszőnyeg”, legfeljebb segítenek azt elviselni. Juha Jokela mindehhez megértő iróniát adagol.

Mika Myllyaho műve, A Pánik avagy Férfiak az idegösszeomlás szélén című darab szereplői szintén egy-egy kiadós egyéni válságkorszak közepén tartanak. Max pánikbeteg, három hónapja ki sem mer mozdulni a lakásából. Testvérével, Jonival, a televíziós műsorvezetővel látszólag fut a szekér, de csak addig, amíg meg nem szüntetik a műsorát. Leo válságba került házassága elől menekül két barátjához, bár ezen a téren ők sem túl szerencsések: Max nem tudja elfelejteni a rég lelépett barátnőjét, Joni viszont senkihez sem tud igazán kötődni, saját bevallása szerint egyszer volt szerelmes tíz percig, de ez olyan szörnyű emlékeket hagyott benne, hogy soha többé nem kér belőle. A pszichoterápián és önsegítő könyveken edzett szereplők egymást próbálják gyógyítani-analizálni, és a darab végére el is jutnak legalább addig, hogy egy kicsit felülről tudnak ránézni a saját életükre. A némi didaktikusságtól és pszichologizálástól sem mentes egyfelvonásos kellemes, de inkább csak a felszínt kapargató olvasmány.

Sofi Oksanen - hazájában több díjat is nyert - Tisztogatás című tragédiája nem kötődik közvetlenül a finn történelemhez, hiszen Észtországban játszódik, részben a negyvenes-ötvenes évek fordulóján, a szovjet uralom éveiben, részben pedig már az önállóság elnyerése után, 1992-ben. A Tisztogatás – ahogy azt már a többértelmű cím is jelzi – az a fajta közelmúlttal szembenéző darab, amit a hazai színpadokról is hiányolunk, és ami az észtekhez több szempontból hasonló XX. századi történelmünk okán nagyon is ismerős dilemmákat vet fel. Nevezetesen: hogy van-e határ, és ha igen, akkor hol önvédelem és árulás között, mit lehet megtenni és mit nem a fizikai és lelki túlélés érdekében. A főszereplő, Aliide, testi-lelki megaláztatása után biztonságra vágyik, és még valamire, pontosabban valakire: a nővére férjére. Mindezt pedig úgy látja elérhetőnek, ha köt egy nemszeretem házasságot, bújtatja az ellenállóként üldözött sógorát, és nem akadályozza meg (holott megtehetné), hogy a testvérét és annak kislányát egy szibériai munkatáborba hurcolják. A két szálon futó, a régmúlt és a darabbeli jelen eseményeit váltva idéző történetben az öreg Aliide-nek nem csak testvére unokájával, de fiatalkori önmagával is szembesülnie kell. A dráma nem esik bele sem az illusztratív történelmi lecke, sem a didaxis csapdájába, nem sugall egyértelmű megoldást a felvetett kérdésekre, annak ellenére sem, hogy Aliide a darab végén megadja a saját – radikális – válaszát a saját életdilemmájára.
A Tisztogatás a választott téma súlyát, a dramaturgiai megoldásokat és a megírás módját tekintve egyaránt a kötet kiemelkedő darabja.

Leea Klemola Kokkola-ja (Kokkola egy finn város) egyszerre a kötet leginkább abszurd és leginkább finn darabja – legalábbis, ha elfogadjuk, hogy a bevezetőben már említett közhelyek több-kevesebb igazságértékkel bírnak. Szinte már sarkvidéki hideg, idejük jelentős részében alkoholos delíriumban fetrengő szereplők, általános depresszió, fókává változó kulcs-szereplő és Grönland mint az álmok netovábbja. Az olyan, nemzetiségtől és földrajzi koordinátáktól független emberi viszonylatok, mint az ikertestvérek kötődése vagy a gyermekvállalás kimondott-kimondatlan dilemmái itt egy sajátos hangulati töltéssel bíró közegben jelennek meg, amiről az olvasó hajlamos elhinni, hogy a finn vidék és lakója valóban ilyen. Még ha tudja is, hogy egy erősen karikírozott képet kapott, amiből még a mindennapok Mikulása, a Gondviselő Bt. elhivatott vezetője, Piano Larsson sem hiányozhat.

A kötet záródarabja, A finn ló Sirkku Peltola-tól, igazi állatorvosi lóként a vidéki finn (és nem csak finn) társadalom számos neuralgikus pontját mutatja meg az EU-ellenességtől vagy legalábbis -szkepszistől kezdve a hagyományos életmód megváltozásából adódó konfliktusokig. „Elvágyódik, akár csak a többi hatvan év alatti” – írja a szerző az egyik szereplő jellemzésénél. Peltola egyébként is részletes instrukciókat ad tragikomédiájához, sőt, a szereplők motivációit is szükségesnek tartja kifejteni. Ettől valószínűleg nem függetlenül végig ott érezni a darabban valamiféle keresettséget. Például, ahogy a 13 éves kamaszlány kapásból idézi, hogy a 124. számú EU-nyomtatvány az állatok „tartásból való kivonására” vonatkozik. Vagy ahogy a rezonőrként szerepeltetett „78-98 éves” nagymama elszántan angolul tanul, és pengeéles-vitriolos megjegyzéseket tesz családtagjaira. Mindez lehetne ironikus vagy szatirikus, de nem az, hanem kimódolt és didaktikus. Pedig az alaptörténet – még ha állatbarátoknak és vegetáriánusoknak nem kevéssé taszító is - ötletes (a család kiöregedett lovát a jó pénz reményében apa és fia titokban eladja, de egy szerencsétlen baleset következtében az elpusztult állatot és a környékről összevásárolt társait a gyanútlan családdal etetik meg, az értéktelennek tartott Repin festményt, és ezzel egyetlen kitörési lehetőségüket, pedig tönkreteszik).

Összességében azonban a kötet nagyon is egészségesnek, életerősnek, és korántsem csak Finnországhoz kötődőnek mutatja a kortárs finn drámatermést. Remélhetőleg a darabok közül nem eggyel majd a hazai színpadokon is találkozhatunk.

Mai finn drámák
Fordították: Falk Nóra, Jankó Szép Yvette, Kovács Ottilia és Pap Éva
Polar Könyvek
A Polar Alapítvány megbízásából kiadta a Valo-Art Bt. 2009-ben
2800 Ft