A tavalyi (első) Ozorám nem sikerült valami fényesen, mert a túl hirtelen indulás miatt gyakorlatilag semmit sem vittem magammal, ez pedig felér egy szimpla öngyilkossággal, mivel egy birkalegeltetőn éjszaka megfagy az ember, nappal megrohad, a kettő között pedig éhen hal, ha nem visz magával semmit. Ezekből és más tapasztalatokból tanulva idén komplett túlélőfelszereléssel indultunk útnak négyen (Sis, Rini, Tomi és jómagam), a gigantikus hátizsákban volt minden: sátor, pokróc, hálózsák, pulcsi, fejlámpa, hadseregnyi öngyújtó, csík cigi, konzervek, porlevesek, kolbász, abonett, dugóhúzó, ásványvíz ésatöbbi. Ezek mellé hozott Tomi egy pavilont, ami nappal valóságos megváltás volt a tűző napon.

Kedd délután érkeztünk meg a bejárathoz, ahol bevált a jóslat: 10-ből 8 ember előre vette meg a jegyét, így a mindössze két jegypénztárnál egy egészen pici (helyben vásárlós) és egy embertelenül hosszú (elővételes) sor állt. Okosak voltunk, számítottunk erre, ezért nem is vettünk előre jegyet, ennek eredményeképp laza 10 perc alatt bejutottunk, ellentétben a másik sorral, ahol az emberek órákat álltak a 800 fokos napsütésben.

Itt jött az első pozitívum: a karszalag mellé kaptunk egy nagyon dizájnos kis cigicsikktartót, amibe gyűjtögethettük a dekkeket ahelyett, hogy eldobáltuk volna random pontokon a feszt területén. Zseniális húzás, Gaia biztosan hálás érte. Meg is tartottam, itthon is használni fogom ezt a cuki kis kütyüt. Második, necces pont: sátorhelykeresés. Mint utólag megtudtuk, érkezésünk pillanatában már 11.000 ember volt a helyszínen, ezért az ideális placcokat természetesen már rég befoglalták a szemfüles goákok. Másfél óra kutakodás után megtaláltuk a szinte egyetlen használható területet, nem túl messze a centrumtól, nem túl közel a hangorkánhoz, elég közel a toi toi-sorhoz (konkrétan 10 méterre voltunk egy wécébázistól). Faszán telibelőttünk egy domboldalt, ezért alvás közben egészen brutális élmény volt irreális pózokban erőlködni, hogy semmiképp se csússzunk le a meredek terepen, mivel ha bebukjuk és lecsúszunk, a végeredmény az út, majd a toitoi sor lesz, ami egészen gusztustalan eredménnyel zárulna. Szerencsére ilyesmi nem történt.

A sátrak felállítása után nekiindultunk feltérképezni a helyszínt. Az érkezéskor is tapasztalt tömeg percről perce durvább lett, realizáltuk, hogy a tavalyihoz képest minimum dupla annyi ember van, de inkább több. Ez leginkább másnap, nappali fényben ütközött ki igazán, mikor is feltűnt, hogy azok a részek, amik tavaly még üresek voltak, mostanra centiről-centire be lettek lakva, vagy építve. Bámulatos fejlődésen ment keresztül a feszt, nem győztünk ámulni és bámulni a színes forgatagon. Őszinte csodálattal töltött és tölt el most is, hogy egy-egy ilyen rendezvény képes összegyűjteni a világ minden tájáról a legfurább, legérdekesebb embereket egy nagy kupacba, ahol aztán kapcsolódhatnak, megismerkedhetnek egymással. Hihetetlenül jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül, nem vagyunk különcök és koloncok, hanem rajtunk kívül még egy nagyobb városnyi (sic!) hasonló ember létezik a világban.

Az első napok nagyrészt ezzel a pozitív szeretetbombával teltek, egészen addig, míg ki nem jött az emberekből az állat, de erről majd egy picit később. A legelső fellépő a Juno Reactor volt, amit nagyon vártam már a tavalyi kaotikus katyvasz után. Reméltem, hogy mostanra megemberelik magukat és megmutatják, hogy mit tudnak igazából. Az eredmény felemás lett, ugyanis hibát nem ejtettek a koncert alatt, maximálisan rendben volt az egész, viszont a Juno féle apokaliptikus hangulat tökéletesen hiányzott a térből. A végeredmény egy simán jó koncert lett, a világvége pedig elmaradt. Ha így haladunk, talán jövőre összehozzák végre az esszenciális kombót. No de sebaj, indításnak pöpec volt, végig is táncoltuk-énekeltük az egészet. Nos, ami innentől kezdve történt, az eléggé összefolyik. Rossz az, aki rosszra gondol, a ludas inkább a gyilkos forróság és a non-stop zene, nem pedig a huligánkodás. Ennek szellemében inkább pontokba szedve folytatnám az időrendi sorrend helyett.

Amit láttam: HALLUCINOGEN Simon Posford: mint páran tudjátok, számomra a zene (szerencsére élő) atyaúristene. Minden pátosz nélkül mondhatom, hogy a jelenlegi zenei tudásom és információim alapján őt tartom a zeneiség csúcsának (nem véletlenül dolgozott együtt David Gilmourral a Pink Floydból). Ezzel a tudattal készültem a Hallucinogen live előtt az első "találkozásra", az események viszont durván megleptek. Az is tény, hogy a Posford diszkográfiából a Hallucinogen az, ami nem igazán hatott meg soha sem, de az, amit itt kaptam, minden szinten meglepett. A fejemben talán a klasszikus LSD klip mozgott és valahol ilyesmit is vártam, erre valami olyan szintű pakolást kaptam az arcomba, hogy leszakadt a fejem. Semmi pöcsölés, semmi finomkodás, színtiszta szeletelés, másfél órán keresztül. Fél percenként váltás egy újabb csapatásba, nulla pihenő, semmi kiállás, esszenciális zúzda durvaság. Komolyan mondom, killerebb volt, mint bármelyik killer. A csúcspont persze a Gamma Goblin első hangjának felcsendülése volt (megjegyzem, a másfél óra alatt kb. négyszer-ötször köszönt vissza, folyamatos vigyort csalva a képemre), erről pedig még egy videó is készült, amin a 9. másodpercben befigyel az én búrám is, mellettem pedig Sis vigyorog a fél arcát betöltő napszemcsiben:

DERANGO Ezt a bandát csak hírből ismertem, viszont mivel nagyon jókat hallottam róla, mindenképpen be akartam figyelni, hogy mit alkot egy nagyszínpadon. Tomival ketten kiültünk a tánctér melletti domboldalra, onnan hallgattuk meg az éjsötét pakolást (napfelkeltekor), és meg kell hogy mondjam, a psy sötétebbik oldalából ez volt az, ami a legjobban megfogott (bár kimaradtam pár olyan élményből, amit a hozzáértők a csillagokig dicsértek, minth pl. a Cosmo és Kashyyk). Mélyebb nyomot mondjuk nem hagyott bennem, de mindenképpen kellemes élmény volt erre látni a napfelkeltét.

ELECTRIC UNIVERSE A gitáros pop psychedelic témából ők az egyik első emlékem (a Meteor című track a mai napig nagy kedvenc), ezért feltétlenül meg akartam őket hallgatni. Szerencsére ez sikerült is, az első pillanattól ott álltunk a színpadtól 5 méterre. A két arc közül az egyik a pult előtt állt, kezében gitárral, a másik pedig a pult mögött kezelte a kütyüket és a laptopot. Külön poén, hogy a hátsó úriember nem volt egyedül, hanem a kb. 10 éves kisfiával tolta végig a bulit. Esküszöm, ez a kölyök volt a legaranyosabb élményem az egész feszten. Két kézzel pakolta az ütemet, kiállásoknál húzta fel a népet és teliszájjal vigyorgott, amikor újra beindult a 4/4. Az apja pedig folyamatosan mondta neki, hogy mi micsoda, mit miért kell tekerni és mi mire való. Ha belegondolok, hogy ő lesz a következő generáció, hát, nagyon kemény jövő elé nézünk. Ha az első inputokat már ilyen minőségben kapja (~10.000 ember előtt áll a színpadon és csapatja a fullongoát), mi lesz később? Félelmetes ez, kéremszépen.

VIBRASPHERE Megmondom őszintén, nem igazán az én világom ez a középtempós, light progresszív valami, nem is voltam annyira ezen a hullámon, ezért nem igazán fogott meg a muzsika sem. Ellötyögtünk rá egy ideig, talán még élveztem is picit, de nagyon hamar meguntam ezt a finomkodást, nem igazán pörgetett meg annyira, hogy végig bírjam, ezért relatíve hamar eljöttünk a szettről. Voltak érdekes megoldások, párszor elkapott engem is a hangulat, de összességében nem az én zeném ez, nem hagyott bennem mély nyomot.

SILICON SOUND Na ez a szett nagyon meglepett. Valószínűleg én vagyok alulinformált és nem követtem eléggé a történéseket, de én egészen más zenére számítottam tőlük, mint amit kaptam. Bevallom férfiasan, még az is lehet, hogy rossz helyen voltam rossz időben, és tök más zenét hallgattunk a domb tetejéről (a színpad mögötti domb tetején ücsörögtünk), de ez a proghouse szintű lagymatag valami, ez hihetetlenül meglepett. Húzós-pörgős prog-fullon kombóra számítottam, ehelyett lepkefing erejű szellőcskét kaptam, amitől leesett az állam. Komolyan, lehet, hogy valaki kiesett a line upból és rossz szettet hallottam (időrend szerint ők lettek volna, hallottam a zenészváltást is), de ez valami félelmetesen híg cucc volt.

TOTAL ECLIPSE, TRANSWAVE Egybe írom a kettőt, mert kb. ugyanazt az élményt okozták mind a ketten. Igazi, zsigeri, oldszkúl tekerés, kemény acidos felütéssel, retro alapokkal. Nosztalgia volt ez, egy letűnt korra való visszaemlékezés, amikor még úgy csináltak goát a népek, hogy nem volt előttük semmilyen példa, amire támaszkodni lehetett volna, így mindent csak és kizárólag saját kútfőből húztak elő. Mára már picit kopott a fényük, de az energia még mindig a régi. Jó volt hallani őket, még ha nem is voltunk ott végig, örülök, hogy ezt is megértem.

SHPONGLE No igen, ez az a koncert, amit a legjobban vártam. Nehéz úgy írnom a Shpongléről, hogy ne üvöltsön belőle a már-már imádat szintű tisztelet, de talán ez valahol nem is baj. Boldogsággal tölt el, hogy egyátalán létezik ilyen zene, az pedig, hogy egy élő koncerten hallhattam őket, megér mindent, amit ember adhat. Álmomban sem gondoltam, hogy valaha ott fogok állni Posford és csapata előtt 10 méter távolságban, embermagas mélynyomók hatósugarában, széles vigyorral az arcomon. Mégis megtörtént. A színpadkép már önmagában sejtette előre, hogy nem mindennapi dolog készül, dobfelszerelés, flamenco gitár, cselló és tengersok kütyü várta a zenészeket. Amitől nagyon, de nagyon féltem (nézve a korábbi koncertek videóit) az Michele Adamson borzalmas énekhangja, amit élőben nyújtani tud. Komoly illúziórombolást tud okozni, ha a hibátlan zene fölött már-már Duvdev szintű iszonyat vokál rontja az összképet, ezt viszont hatalmas szerencsénkre elkerültük, ugyanis Michele meglepően komolyan szerepelt! Még én is meghökkentem, hogy mennyire szépen szólalt meg (magához képest), bár ehhez sokat hozzátett az is, hogy sok számban Posford effektezte a hangját real time. Külön ki kell emelnem a Michele mellett éneklő hölgyet, akinek valami olyan csodálatos hangja van (élőben, effekt nélkül!), hogy az valami hihetetlen. Majdnem megsirattam párszor, hidegrázós élmény volt! Ha valaki tudja, hogy ki ez a nő, please, dobja be kommentek közé, mert nagyon érdekelne, hogy máshol mit alakít. A koncert csúcspontja nálam kétszer is elérkezett: először a legendás DMT speckó Ozora verziójánál (Posford eszetlenül jól tekerte szét a milliószor hallott hangokat), másodszor pedig az egyik új track, az I Am You (itt hallható HG-n) közben, aminek a vége akkora pszichedelikus sámánrock zúzda lett, hogy beleremegett a Föld.

A DMT-ből egy magyar srácnak köszönhetően handycames videó is készült, nézzétek-hallgassátok szeretettel:

Ami picit meglepő, de mindenképpen vicces és (számomra) örömteli pont volt a koncerten, hogy többször is hibáztak a zenészek. Nem feltűnően, nem nagyokat, de hibáztak. Ennek őszintén örültem, mivel így a saját bőrömön is tapasztalhattam, hogy ők is emberek. Vigyorogtam is jó nagyokat egy-egy pici elcsúszásnál, félrefogott hangnál. Külön öröm volt, hogy majdnem minden számnál volt egy külön produkció a színpadon, az indiai táncostól kezdve a szalagos lányon át a három karneváli táncoslányig. Az indiai srác félelmetesen komoly előadást prezentált, kirázott a hideg párszor, mikor felénk fordult a tekintete. Hihetetlen mimika és mozgás kombója volt ez, autentikus indiai történettel, tökéletesen a zenére gyúrva. A három karneváli táncoslány viszont számomra picit visszás volt, valahogy nem érzem magaménak ezt a brazil ihajcsuhaj dolgot. Ettől valahogy az egész picit "kommersz" (elég brutál érzés ilyen szót használni Shpongle koncerttel kapcsolatban) lesz, elveszíti azt a végtelen mélységét a zene. Pontosan ezért nem a szívem csücske a "My Head Feels Like A Frisbee" című track sem, ellentétben a "Behind Closed Eyelids" zsenialitással, ami mai napig a legkedvencebb kedvencem a számok közül.

A koncert a vége felé gyakorlatilag szép finoman átalakult kőkemény döngölésbe, aminél jobb dolog nem is történhetett. Mestermunka, vérprofi zenészekkel (mondjuk a flamenco gitáros maradhatna a flamenco gitárnál, mert azt hibátlanul kezeli, az elektromos gitárnál viszont nagy benézések voltak nála, mint pl. a fenti DMT videón), gyönyörű kivitelezés, egész életre szóló élmény. Biztosan állíthatom, hogy ez volt életem eddigi legjobb koncertje, pedig azért voltam már pár ezer rendezvényen. Önmagában ez is kivívta a legmélyebb tiszteletemet a szervezőség iránt, gigantikus respect jár neki(k) azért, hogy összehozták ezt a kis csodát.

Ami viszont közvetlenül Shpongle után következett, az valami annyira durva orrbavágás volt az agyamnak, hogy elmondani nem tudom. Tizenpárezer ember hullámzik a Shpongle utolsó hangjaira, mikor is egy Alpha nevű úriember kiáll a színpadra és nem átall bepakolni olyan zenét, amit jobb híján lakodalmas killernek tudnék nevezni. Konkrét romazuri 160+ BMP-es alapon. Nem mondom, lehet, hogy máskor, más helyzetben hatalmasat röhögtem volna, de ebben az esetben kb. olyan érzés fogott el, mintha felébresztettek volna a legszebb és legmélyebb álmomból, hogy az orrom alá dugjanak egy fotót valami random afrikai tömegsírról, poszterméretben. Hát ember az ilyen?

PROMETHEUS Elméletileg a Prometheus két emberből áll: Benji Vaughan (Younger Brother) és Simon Posford. Ehhez képest Posfordot csak egyszer láttuk a színpadon, akkor is kb. egy-két percre, amikor odaállt beszélgetni egy picit Benjivel. Ettől függetlenül hihetetlenül kellemes muzsika jellemezte a szettet (mondjuk az utolsó 20 percről lemaradtunk), külön meglepetésként ért a The Zap (Benji és Raja Ram közös projekt) Proton Pusher című száma (itt volt HG-n). Itt viszont már érvényesült az, ami már Shponglén is nagyon zavaró volt: a tapló közönség.

Shpongle alatt már ki-kibukott, hogy a cirka 20.000 ember már (nyilván) nem egy szelektált közeg, rengeteg olyan arc is megjelent, aki egyátalán nem ide való. Mielőtt bárki félreértené, én sem vagyok cukorból, 6 év Szigetes meló után megtanultam ignorálni a parasztokat, de van egy szint, ami után nálam is elszakad a cérna. Amikor a Shpongle-koncert alatt megjelenik egy csapat rongyrészeg német turista egy kibaszottnagy gumicsónakkal és elkezdenek olléolléolléózni mint valami iszony focimeccsen, belőlem is kijön az állat. Az még hagyján, hogy egy ilyen ritka eseményen odaállnak mellénk végigpofázni a koncertet (színpadnak háttal), oké, de amikor már nem lehet tőlük hallani a zenét és úgy közlekednek az emberek, mintha pogó lenne (még engem is felrúgtak jópáran, pedig a 194 centimmel nem vagyok egy ingatag típus), az valahogy eléggé kibassza nálam is a biztosítékot.

A tömegből adódóan iszonyatos nyomorgás ment nagyobb fellépőknél a tánctéren, ami oké, egyértelműen várható volt, de én valahogy azért elvárnám egy ilyen közönségtől és ilyen fesztiváltól, hogy odafigyelünk egymásra, bármekkora is legyen a tumultus. Egy Szigeten,vagy Soulfly koncerten pl. nem lepődöm meg azon, hogy valaki nekem jön, és egy laza "bocsi" nélkül továbbviharzik, de egy olyan fesztiválon, ami elvileg arról szól, hogy peace, love, unity (bármennyire is elcsépelten hangzik), azt hiszem jogosan basz fel a bunkóság, legalábbis a huszadik alkalom után. Türelmes ember vagyok, nem is álltam le senkivel vitatkozni azon, hogy "ugyanmár nézz a lábad elé, vagy legalább nézz rám, ha már lendületből érkeztél a gyomromba könyökkel", de azért eléggé elszomorító, hogy ilyeneket kell tapasztalni egy elméletileg békés psy szcénától.

Az igazán szomorú pedig nem is az, hogy a random talajrészeg német/francia/olasz focidrukker feeling arcok csinálják ezt, hanem mikor a méteres raszta sérós "őshippik" és a 150 centis erdei manónak meg tündérnek öltözött ál-szpiritlányok közlekednek tank módban. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy mi hozta ki ezt a minősíthetetlenül prosztó tapló suttyó magatartást az emberekből. Mondjuk (mivel ezek a dolgok az utolsó pár napban voltak igazán feltűnőek) valószínűleg a majd' egy hétnyi folyamatos és agyatlan mértékű cuccolás, valamint a fáradtság is rátett pár lapáttal, bár ezt valahogy akkor sem tudom elfogadni indokként, mivel én spec. soha nem tudom magam annyira lefárasztani, hogy felrúgjam az embereket a tánctéren, és annyit se mondjak, hogy sorry.

Ráadásul két méteres gumikrokodilom sincs, amivel orrbabaszhatom a táncolókat, mint valami ótvaros Bloodhound Gang koncerten. Ennek szellemében az utolsó három nap (kb.) eléggé frusztráló volt ilyen szempontból. Ahogy egyre jobban fáradt (és egyre készebb lett) a közönség, egyre többször ütközött ki ez a bunkóparaszt attitűd. Mondjuk az árusoknál és a "boltoknál" ez az első pillanatban megmutatkozott, mivel az euró vs forint árfolyam gyakorlatilag követhetetlen volt (90%-ban euróban volt megadva mindennek az ára, nyilván, mivel a közönség 90%-a külföldi volt). Volt olyan hely, ahol forintban számolva jóval olcsóbban lehetett megvenni ezt-azt, máshol meg pont fordítva. Az árak amúgy tökéletesen európai szinten mozogtak, se olcsóbban, se drágábban. Sőt, európai szemmel so-so alacsony áron számoltak mindent, de ez egy magyar pénztárcának (ill. hát ugye magyar fizetésnek) eléggé borsos, sőt, mondhatni kurvamód drága (póló: ~6-8.000 huf, rövidgatya: ~15.000 huf, ruha, ~20-25.000 huf, rendes kaja: ~1.500 huf, chai tea: ~600 huf, kis üdítő: 480 huf, kávé: (fél deci) 200 huf (2-3 deci) 650 huf etc). 

Ami még eléggé kiborított párszor, az két dolog, mégpedig az ivóvíz (csapok) száma (4 db) és a két sornyi zuhanyzó jégnél is hidegebb vízzel. A csapoknál mindig állt a sor (ez még mondjuk ki lehet bírni, 10 perc nem a világ), de a zuhanyzó téma már egy fokkal súlyosabb. Egyrészt azért, mert konkrétan egy órát kellett sorban állni, hogy bejusson az ember, aztán pedig jöhetett az olyan hideg víz, ami a "hideg víz" lexikonpéldája. Elhiszem én, hogy flash a dögmelegben hidegben zuhizni, tényleg van egy romantikája a dolognak (annak kevésbé, hogy a fél fesztivál az ember seggét/egyéb testrészét nézi a fel-fellibbenő textil mögül), de van különbség frissítő hidegzuhany és vesemedence-gyulladás között. A toi toi wécék viszont kifejezetten vállalható állapotban voltak (ahhoz képest, mint mondjuk egy Sziget), a napi kétszeri takarítás minden nap megvolt, így a lehetőségekhez mérten tök korrekt volt a helyzet. Egy tanácsot viszont fogadjatok meg: délután négykor, tűző napon álló toi toi-ba NE menjetek be. Komolyan mondom, láttam már pár dolgot életemben, de ez kiérdemelte a földkerekség leggusztustalanabb dolga címet.

Összességében Pozitívumok:

• Eltekintve a tajparaszt suttyó gyökerektől, a közönség túlnyomó része hihetetlenül érdekes, pozitív és barátságos ember volt, hatalmas öröm megismerni ilyen arcokat. Iszonyatosan feltölti az embert a tudat, hogy ennyi hasonló ember él a Földön. Mintapélda erre a raszta kávézós arc, akinél Ozora legfinomabb capuccinóját ittam (a pókháló mögötti kis részen a kanyarban), akinél folyamatosan ment az ibiza romantikazene és a reggae.
• Nagyszínpad dekó. Gyönyörű, csillogó-villogó, izgő-mozgó szépségesség, öröm volt ránézni!
• Sajtos-tejfölös lángos. Ozora legfinomabb kajája.
• Helyszín. Egy kis csoda. De ez alap.
• Hangosítás. Nagyon jól szóltak a zenék, nem túl hangosan, nem túl halkan, nem volt okunk panaszra. Párszor volt kivétel, de semmi sem lehet tökéletes.
• Mobiltöltő állomás. Nagyon jó és hasznos ötlet, bár elfért volta kb. kétszer ennyi aljzat. Ettől függetlenül nagyon jó dolog, életet mentett.
• Cigicsikktartó. Megmentette a birkákat és a Földet egy tonnánnyi kátránytól és szeméttől. Bár így is volt sok tuskó aki eldobált mindent, de ez mindig benne van a pakliban.
• Büfék. A lehetőségekhez mérten vérprofin meg volt csinálva a pult, bár még így is tömeggel kellett szembenéznie a sörre vágyó emberkéknek. Mondjuk, ha nem a nagyszínpados pulthoz mentünk, hanem a másikhoz, eléggé gyorsan be lehetett fejezni a vásárlást. Ez mindenképpen komoly pozitívum, gratula a fejlesztésekhez!

Negatívumok:

• Prosztó tapló emberek. Menjetek Szigetre a kibaszott gumicsónakokkal meg gumikrokodilokkal óbégatni.
• Sok kutya (alapvetően nem baj, de) > rengeteg kutyatojás > pokoli hullaszag mindenütt és aknásított területek. Esküszöm, ennyi kutyaszart még Budapesten sem láttam. Nappal még oké, kikerüli az ember, de éjszaka? Brrr.
• Lehuzigálás. A rengeteg különféle shop és bolt még oké, hadd pörögjön a biznisz (bár a biznisz már önmagában negatív szó Ozorával kapcsolatban), de az, hogy mindenhol random árakkal dolgoztak (10-ből 8 helyen ki se volt írva semmilyen fix ár. annyiba került a cucc, amennyiért adták neked épp), ez pedig eléggé furcsán veszi ki magát.
• Bejutás. Ez a két kassza nagyon kevés ennyi emberre.
• Víz. Sokkal több csap kellene ennyi emberre (a toi toi-nak van vizesblokkja is, az tökéletesen megfelelő tud lenni, ha van belőle minimum kettő, de inkább három), a zuhanyzásra pedig szintén kellene valami emberi megoldás, mert ez így eléggé brutális. Ha nem is melegvíz meg összkomfort (nyilván nem), de legalább több zuhanyzó, hogy ne kelljen egy-másfél órákat állni a sorban, hogy odajusson az ember. Ehhez kapcsolódik az is, hogy:
• A fesztiválozók fele nem járt zuhizni az előző dolog miatt (?), ehhez pedig hozzáadódott a sok kutyatojás, az eredmény pedig olyan földöntúli dögszag lett a tánctéren, hogy arra nincsenek szavak. Sis szerint halpiac szag volt, szerintem szimplán kutyaszarszag és esszenciális embertestszag, aminek a kombója valami hihetetlen bukét kölcsönzött a partyknak. Komolyan, nemár.
• Magánpartyk. Ha az ember elmegy a sátrához, valószínűleg két dolog miatt megy oda: aludni, pihenni. Nem fér a fejembe, hogy miért megy el valaki úgy egy ilyen fesztiválra, hogy a kocsiból, lakókocsiból, összetákolt djpultból, akármiből döngeti a csapatást. Nem elég a két helyszín? Minek kell még plusz zenét csinálni? Éjszaka. A kempingben. Nekünk még so-so szerencsénk volt, csak egy helyszínről ért el hozzánk a magánbuli hangja, de nem messze tőlünk volt egy gárda, aki egy kis pultból döngette a 180 BPM-es psycore-t, amitől 100%, hogy lehetetlen volt mellette aludni. WTF?
• Árak. Hadd ne igyak már kávét 650 forintért. Vagy fél decit, 200-ért. Please. Oké, vigyek magammal, de azért mégis.

Szumma: A legtöbb negatívum simán kiküszöbölhető (kivéve az emberi tényezőket), a legtöbb pozitívum pedig a szervezőség érdeme. Valószínű, hogy ők sem számítottak ekkora tömegre, és jövőre jobban oda fognak figyelni az ilyen "apróságokra" is, ezért elnézhető minden ilyen kis "baki". Elképzelni sem tudom, hogy mekkora munka van ebben az eseményben, pedig jómagam is szervező vagyok, ezért fogadják őszinte tiszteletemet, hatalmas élménnyel lettünk gazdagabbak és hihetetlenül büszke vagyok (életemben először) arra, hogy magyar vagyok. Akárkivel beszélgettem a feszten, ahogy kiderült, hogy helyiek vagyunk, mindenki megköszönte a fesztivált és gratulált az eredményhez. 

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy jövőre mit tartogatnak a tarsolyukban. Ha tartják ezt a szintet és megoldják azt a pár megoldható kisebb negatívumot (infrastruktúra), akkor azt hiszem hogy Ozora méltó lesz az ország (és Európa!) egyik legszínvonalasabb fesztiválja címhez. Várom a hivatalos DVD-t (legalábbis a színpadon mozgó kamerás arcokból gondolom, hogy lesz rendes minőségű felvétel is). Köszönjük!

Rini képei a fesztiválról:

Egy (meglepően jó) Index videó:

[ plusz képek, videók és egyéb linkek: goa.hu forum ozora topic ]