„Férfiúról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott…” – fohászkodva a zsurnaliszták védőszentjéhez kezdhetném így Homérosz és Paizs Miklós után szövegemet. Illetve immáron pont ekképp tettem…

E férfi nem a trójai háború sokat szenvedett hőse, ám éppúgy korának embere, miként az volt O., azaz Odüsszeusz a maga idején. E férfi kipróbált jó pár polgári foglalkozást, megélhetési céllal, megannyi művészi megnyilatkozásban kereste és keresi az önkifejezés lehetőségét, agitált az alkotói és szólásszabadság joga mellett, izgatta hit, nevelés és filozófia. Komoly ismerője a tealeveleknek, végtelen türelmű, figyelmes családapa, egy iparművész társa két évtizede.

E cikk írója ismeri a Bëlga egykori megmondó-emberét, hallotta a Buzi-e vagy?-ot, sőt, a Youtube-on egyszer végignézte a hozzá animált klipet is, s bár nem kenyere a politika, többször került figyelmébe Sickratman közösség elleni izgatási ügye, melyet Balra át! című dalának szövegével indított el.

Az, hogy az Odüsszeiász alkotója inkább e keményen tükröt tartó Larry Flynt-féle társadalmi-politikai provokátor, avagy a Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori növendéke, a Don Giovanni-partitúrákkal szöszmötölő elvonult művész, aki már rég nem igyekszik a világ jelenlegi, „trendi alakulásának ütőerén tartani az ujját...” –, alighanem blőd kérdés. Paizs láthatóan összetett, komplex, stabil személyiség. Tud harsány és szemérmes lenni. Mindennek megvan a maga autentikus helye – vallja. Ha egy teaházban dolgozunk, nyilván a nyugodt, meditatív, diszkrét vendéglátói figyelem, ha kiskocsmában éjszaka pultosként balhézó részeggel összeakadva, a határozott férfias erő a kívánalmas.

Ez a személyiség áll az Odüsszeiász létrejötte mögött. Mindamellett, hogy az antikot újraíró, újraértelmező, profanizáló mű – miként oly sok, a könyvheti megjelenés óta napvilágot látott ismertető, szerzővel készült interjú taglalja – Vajdai Vilmos és a TÁP Színház számára, felkérésére született (volna) eredetileg.

Ez alkalommal is az ön-, ihlet- és tárgyhűség győzött: a konkrét megrendelői instrukciók hiányában leginkább Paizs elgondolásaira épülő szöveg maga-lefektetett elvek mentén, végül a kísérleti színházas törekvésekről leválva íródott tovább – a Jaffa kiadói műhelyébe, azaz könyvformátumba, s ez idáig három szerzői „egy-szuszra” felolvasóest számára.

Akik ismerik egyébként az író részére szakmai konzultációt is nyújtó, s a mű címét javasló Karsai György irodalomtörténész, antikszínház-szakértő Homérosz műveihez fűződő elgondolásait, melyeket két rövid összefoglaló kötetben[1] tesz közzé, nem érzik nóvumnak az Odüsszeiász szüzsés-vulgáris sztorijait. Karsai írja A Szép és a Szörnyeteg[2] című tanulmánykötetének előszavában: „…meggyőződésem szerint híd építhető a nyugati színházi műfaj és kultúra forrását jelentő kétezer-ötszáz évvel ezelőtt született drámák és a mai gondolkodás, világszemlélet között.” E kiadványban az irodalomtörténész drámák elemzései révén mutat rá ókori szöveghelyek aktualitására. Hasonlóan tesz hosszú évek óta, például a Pécsi Tudományegyetem Klasszika-filológia Tanszékének katedráján Homérosz textusaival. „Szophoklész azt mondja, hogy ő olyanoknak ábrázolta az embereket, amilyeneknek lenniük kellene, Euripidész pedig olyanoknak, amilyenek” – találjuk Arisztotelész Poétikájában.

Az Iliász központi témája a háború, a harc maga. Az Odüsszeia centrumában már nem a heroikus küzdelem, sőt, talán nem is a hérosz, hanem az ember áll. Minden kicsinységével és esendőségével együtt. Karsai elemzései ugyanakkor mindkét eposzban plasztikusan felfedik Homérosz ironikus, tűéles, máskor együttérző, de mindenképp aktuális leírásait az emberi gyengeségről. A klasszika-filológus, jó tanárhoz híven itt egyfajta mediátor szerepét tölti be: megmutatja, rávilágít arra, ami a szövegben eleve benne van. Nem tesz hozzá, nem vesz el. Legfeljebb segít értelmezni, olvasni a sorok közt.

Nem mond újat tehát Paizs Miklós sem, mikor számba veszi, hogy O., azaz Odüsszeusz a bolyongás tíz éve alatt hányszor kivel hogyan hált, ölt és sírt. Nem tesz erőszakot a szövegen, mikor a különböző nimfákkal, boszorkányokkal, királylányokkal folytatott nemi aktusokat a szinonimaszótár más-más rétegnyelvi, jassznyelvi olykor irodalmi, olykor ordenáré kifejezéseivel illeti, ezzel mintegy azok ösztönbe ágyazottságának szintjeit árnyalva. Jogosan kérdez rá, hogy vajon mi a csudát csinált végeredményben is ez az O. tíz évig, ahelyett, hogy szépen hazakotródott volna a családjához, az övéihez? S miért gondolta, hogy azok hűségben, türelemmel várják ki, míg ő végigélvezi (a szó nem kizárólagos szexuális értelmében, de…) az egész kis-ázsiai térséget és a görög szigetvilágot?!

Paizs tehát parafrazeál. Mert nem fordít, hanem költ – egy idő után nem is hexameterben, csak hatos lüktetésben. Kihagy, sűrít, aktualizál, magyarít. Hangsúlyokat helyez át. Amit un, azt az olvasóval is átugratja. Amin gondolatai elidőznek, azt a befogadónak is alaposan meg kell rágnia – nincs apelláta. Teszi mindezt Sickratman autentikus elvhűségében, de Homérosz és Euripidész nyomdokain járva: tükröt tart, bizony, ismét. Nemcsak a görög szövegnek, de a harmadik évezredi olvasónak. Íme az ember. A maga szűkösségében és tágasságában.

Ja, és: Homéroszt olvasol? Paizst olvasol? Könyvet olvasol? Buzi-e vagy?

[1] Homérosz: Iliász –Talentum Műelemzések szerk.: Karsai Gy. Akkord Kiadó, 1998., Homérosz: Odüsszeia –Talentum Műelemzések szerk.: Karsai Gy. Akkord Kiadó, 1998.

[2] Karsai György: A Szép és a Szörnyeteg. Görög drámák értelmezései Osiris Kiadó Budapest, 1999.