Kiket ne bíráljunk?
a kezdőket (el ne menjen a kedvük)
Eörsi István

A szerző mottóként a Si King – Dalok könyvéből idéz néhány szép sort, előlegként a versek hangulatához, gondolom eleinte. A kötet szövegeit olvasva a későbbiekben az az érzésem, mindezt tréfának szánta, a versek egészen mást tárnak az olvasó elé, a mottó és a szövegek között semmi átfedés, az egyik nincs a másikkal összhangban. Jó, legyen így, beletörődöm, mint ahogy abba is, hogy a nem annyira filozófiai mélységű, mint inkább a humor felé orientáló könyv olvasásával töltök majd néhány órát.

A szövegek naplószerűen építkeznek, a folyamatosság finom érzékeltetése érdekében. Ennek ellenére sok olvasható a többitől független, önálló írásként. Már az első felütés is olyan, mintha valahonnét ki lett volna emelve, több ezer oldal közül megfontolt válogatás alapján ezt kapja az olvasó, az egész töredékét. A központozás hiánya (is) megerősít ebben.

A cím alatti alcímről („fikciós rímregény") egyszerre van jó és rossz véleményem. E kettősség oka a szó összetettségében keresendő. A regény utótagot még értem. Folytonos, mint egy regény. Hosszú, több soron át tartó mondatok vannak benne, mint egy regényben. Párbeszédek. Történetek. Ezt értem. Viszont az alcím előtagjával, a rímmel problémám van. Gondolom, a rím kapcsán a szerző nem olyan sorvégi összecsengésekre gondol, mint a „fasz kinek mindegy tél vagy tavasz"; „Kollegina Gy. eszpresszót iszik A helyen ahol ülünk nőmnek hiszik"; „A színháztól eljöttem / nem álltam meg ott helyem". Vagy újabb tréfája ez Árvai Ferenc Ödönnek? Mert ez esetben engem sikerült megnevettetnie. És itt eljutottam ismét oda, amit a kötet nagy erényének tartok – a szerző humorához. A többi néma csend.

A versek olvasása közben bennem André Breton A szürrealizmus kiáltványában megfogalmazott, a szimultanista írásra vonatkozó szövege idéződik fel, mintha Árvai Ferenc az említett szöveg teljes birtokában lenne, mondatról mondatra ismerné és megfogadta volna azt: „Írj sebesen, de nem eleve kiagyalt téma szerint, elég gyorsan, nehogy emlékezeted működésbe lépjen, és nehogy kedved szottyanjon elolvasni, amit írtál." (André Breton: A szürrealista varázsművészet titkai)

Árvai Ferenc Ödön élethelyzeteinek bemutatásával – hű maradva a történtekhez, elhangzottakhoz –, közelebb enged az olvasó számára felvázolt énhez, a költő ismerősévé avat bennünket. A kortárs, fiatal költészetben sokaknál érezhetünk az olvasóval szemben felállított távolságtartást, Árvai Ferenc Ödön mintha ezt pótolná, és miért ne, nem árthat a közelebbi ismeretség. Az énlíra meglehetősen ritka bölény a manapság divatos költészeti megoldások sztyeppéin. „de jó hogy szeretnek Nem gondolnak rám mint bosszúságra."

Megismertet bennünket alkoholkultúrájával, szokásaival, barátaival, ironikus hangvételű humora sokszor szívderítő, akár az általa is emlegetett szürkebarát vagy whisky. Teraszok, alkohol, csajok, fű, vendégszövegek és Cseh Tamás egymás után, eposzi kellékként vonulnak.

A prózaibb szövegekről Háy János, a lírikusabbakról pedig Kukorelly Endre írásmódszere, szövegeinek hangulata jut eszembe, azt a szerzőre és az olvasóra bízom, mennyire mondható ez jónak. Annyit azért megjegyeznék általánosságban: a hatások minden fiatal költő verseire rányomják bélyegüket, így talán nem is akkora probléma, hogy látszik a kiindulópont. Árvai Ferenc Ödön – bízom benne –, idővel majd levetkőzi ezt, megszabadul ezektől egy önálló, csak rá jellemző költői hang reményében. Ezt az elgondolást erősítik bennem a következő mondatok: „Mintha nem kellene mitől félni Mintha a múltban élnénk Mert aki a múltban él az tudja mi lesz holnap Aki a múltban él nem fél Tudja mi lesz holnap"; - „Mért van hogy ünnepek alatt a legszomorúbb az ember?"; „Mintha nem volna több hasonlat A napok ugyan úgy telnek"; „és kezében cukorrá változnak a dolgok"; „Elidőzök míg úgy nem érzem hogy indulok Nem magamtól Mint vitorlás a tavon." Ilyenkor érzem legerősebben a máskor hatásvadász, sőt néhol felületes szövegeken, helyzeteken túlmutató tiszta költészet jelenlétét.

Kísérletezésben nem szenved hiányt a kötet, és mert a kísérletezések, újítások korát éljük, én örömmel veszem a szerző ezen szándékát. Árvai Ferenc a maga beat költőkre emlékeztető módján egy érdekes – olvasásra mindenképp alkalmas – kötetet tett le a múzsák és az olvasó elé, vállalva annak esetenként előforduló esetlegességeit. Fiatal, pályakezdő költőről van szó, ne feledkezzünk meg erről. Nekem viszont kávém, söröm, vizem elfogyott, az ítéletalkotást most már az olvasóra bízom...