A történet kezdetén főhősünk, Shawn (Channing Tatum) hamis holmik árusításával tartja – éppenhogy – fent magát, míg egy szép napon, éppen, amikor sikerülne egy hamisított könyvet (!) eladnia, és ismét közelebb juthatna az amerikai álomhoz, egy helyi vagány beleköt és… Ennél a pontnál fény derül Shawn nem mindennapi adottságára: ösztönös képessége van megverni másokat. Akár az utcán is. Vagy bárhol. Erre figyel fel Harvey (Terrence Howard), a piti jegyüzér, aki menedzselő szárnyai alá veszi az illegális küzdelmek leendő csillagát.  A későbbiekben Shawn – remélem nem árulok el nagy poént – minden bunyót megnyer. Legyőz gonosz oroszt, hatalmas afro-amerikait, egy kínai harcművészt, de a végső küzdelmen múlik persze minden: az Erő sötét oldalát választó gyerekkori pajtásának fejét kell hatalmas tükrökbe csapkodnia, hogy leszámolhasson múltjának kísértő démonaival.

Kedves karakterünk egyetemet végzett, ezért képes felnőni az utcai harcosok magas nívójához: kigyúrt és csak Rocky jelenkori szlengekkel megtűzdelt szókincsével és beszédtechnikájával kommunikál. Sajnos nem tudtam megállapítani, hogy mennyiben rendezői utasítás ez a fajta megjelenítése a karakternek, és mennyiben fakad Channing Tatum természetes játékstílusából.

A végeredmény mindenesetre egy elég bárgyú és mentálisan (mintha) kihívásokkal küszködő izomember. Az a szituáció például, amikor Shawn megpróbálja megszerezni szíve választottját, több, mint lehangoló. (Hogy képet kapjunk, itt álljunk meg egy percre és próbáljuk meg elképzelni a huszonéves Rocky csajozós szövegét.) Harvey, a menedzser még ennél is kevesebb szót érdemel – neki kéne a főhős lelki társát jelenteni, egy legjobb barátot, akit a közös gondok sodortak a másik mellé, hogy ketten kis csapatot alkossanak, akik csak egymás segítségével juthatnak túl a nehezén.

A film értékelését tekintve „bunyós” filmről lévén szó, a küzdelmek jelenetei nem maradnak el a várakozásoktól – jelen esetben várakozáson azt értjük, hogy egy számunkra kedves és egy számunkra nem kedves karakter változatos helyszíneken, a közönség kitörő lelkesedésének középpontjában minden lehetséges módon igyekszik mozgásképtelenné tenni a másikat. Viszont, ami ezeket a jeleneteket összeköti, az maga a horror.

Valószínűnek tartom, hogy a rendező és társíró Dito Montiel a film történetéhez egy kilencvenes évek eleji videojátékból merített ihletet. Jöjjenek a hasonlóságok. A játék lényegét alkotó küzdelem élesen elkülönül az összekötő elemektől, melyekben a kétdimenziós karakterek tőszavakban kommunikálva elmennek bulizni, esetleg nőt szerezni, majd jöhet a következő összecsapás. Az ellenfelek is fokról fokra válnak nehezebben legyőzhetővé, míg el nem érünk a főellenséghez, akin felülkerekedve véget ér a móka, karakterünk lelép a pénzzel és a nővel messzire.

Oly sok „bunyós” film boldogítja a világot. Elég csak végigpörgetnünk este tíz után a tévés csatornaválasztékot, biztos, hogy beleszaladunk egybe. Jean-Claude Van Damme, Jackie Chan, ritkábban Bruce Lee, gyakrabban Chuck Norris és az összes többi, mind belemerevedve a folyamatos küzdelem állapotába. A Névtelen Harcosok Garmadája küzd a Nőért (megmenteni, megszerezni), a Pénzért (a nagyi életmentő műtétjére, jólétre), a Szabadságért (másokéért, sajátjukért). Ők a meg nem alkuvó hősök. Ebbe a sorba lépett új arc ezzel a filmmel és pár év múlva – ebben biztos vagyok – ő is ott lesz, és harcol majd értünk is egy rosszabb kábelcsatorna műsorán este tíz után.

Boldogítsa a Kedves Olvasót ez a tudat, ha esetleg ott találná magát egy jeggyel a kezében a moziterem bejáratában, mert összességében elég vacak egy film ez.

Bunyó (Fighting)
Színes feliratos amerikai akciófilm, 105 perc, 2009.
16 éven aluliak számára nem ajánlott .
Dolby Digital
Rendezte: Dito Montiel
Szereplők: Channing Tatum, Terrence Howard, Luis Guzmán
Bemutató: 2009. július 30.
Forgalmazza: UIP-Duna Film