Pedig aztán a szombati nap igazán pörgős és hosszú volt. Az Imreh András által vezetett szemináriumon a Radnóti-fordítás mellett fajsúlyos délutáni és esti programok kényeztettek bennünket. Négy órakor Dánél Móna előadását hallgathattuk meg kortárs magyar próza témájában, este pedig drámáztunk: Szálinger Balázs és Térey János voltak a vendégeink.



Móna előadása előtt két rögtönzést láttunk és hallottunk. Votisky Zsuzsa, a kiváló könyveket kiadó Typotex Kiadó vezetője vázolta a Bábel Mátrix nevű online fordítás- és adatgyűjtemény helyzetét, lehetőségeit, rámutatva az itt megjelenő tartalom összetartottságának fontosságára. Ezt követően a tábor egyik hallgatója (a beszámolókban már többször említett), Siiri mutatta be a Pluralica folyóirat aktuális számát, mely valóban impozáns antológia formájában, átfogóan és tüzetesen tárja az olvasó elé a kortárs észt irodalmat. A naplóíró szerzett is magának egy példányt, melyet nagy kedvvel fog olvasni - "most három napig csak az Íliászt...", ugye, nos -



Előadásában Móna elöljáróban hangsúlyozta, képtelen vállalkozás a kortárs magyar prózáról másfél órában beszélni. Ezért, amint közölte, nem is annyira szigorúan kanonikus (vagy annak vehető) vázát fogja összerakni a témának, sokkal inkább szubjektív elképzelésekből álló kép kialakítására törekszik. Ennek során, persze, nyomatékkal jelentek meg azok a tudományos/kritikai belátások, melyek prózaértésünk alakításában nagy szerepet játszottak az utóbbi három évtizedben. Valóság és fikció megkülönböztetésének, illetve összemosódásának, a nyelvi megelőzöttségnek a tapasztalata, vagy az 1986-os prózafordulat, valamint mindennek hatása meggyőző szelekciós elveknek bizonyultak, hogy az előadás végül mágia és realitás, továbbá mágikus realizmus prózapoétikánkban betöltött szerepét domborítsa ki. Érdekes és aktuális elméleti, valamint értelmezői adalék volt továbbá a sport, a testiség kérdésének tárgyalása: az élmény megélésének és szövegbe ágyazódásának kérdése a jelenkori tudományos vizsgálódások számára ugyancsak kiemelt tényező, hiszen a (testi) tapasztalat és az olvasás (megértés) közé ékelődő (áthidalhatatlan?) távolság vagy különbség kihívás elé állítja az értelmezőt.



Miután kifújtuk magunkat és bőséggel megvacsoráltunk, megérkeztek esti vendégeink, akikkel Kalapos Éva Veronika színházkritikus beszélgetett. A fő téma a drámaírás volt, azonban a közönség ízelítőt kapott a szerzők lírai munkásságának mibenlétéről egyaránt. Szálinger Balázs például nyomatékkal kiállt a „költő-lét” mellett, kiemelve, hogy bár beszélhetünk drámaírói munkásságáról, ő alapvetően akkor is költőként dolgozik (és költőként érti magát), amikor a színházzal kerül kapcsolatba. Térey János előzékenyen válaszolt dráma és színház, írott mű és eljátszott darab, valamint a drámafordításokkal kapcsolatban fölmerült kérdésekre. A beszélgetésnek végül Balázs kislánya vetett véget, aki, érezvén a kérdések és válaszok végét, egyetlen jól irányzott huszárvágással berekesztette a disputát. Minthogy azonban a teraszon folytatódott a csevegés, ott már ő is felszabadultabban érezte magát: fogott is magának valami nem túl vonzó bogarat. János komoly arccal figyelmeztette, hogy a szóban forgó bogár semmiképpen sem utazhat velük együtt a kocsiban haza.



És hogy mi történt vasárnap, az utolsó napon? Hát erre biztosan roppant kíváncsi vagy, kedves olvasó, mindent azonban nem oszthatok meg veled. „Búcsúnk is boldogít”, amint a költő mondja, de ez mindig csak akkor igaz, ha a búcsú bánatát a viszontlátás öröme oldja föl. Mielőtt azonban a naplóíró olyannyira elérzékenyülne, hogy feltárná az elvarázsolt nagykovácsi erdő és park valamennyi szépséges titkát, siet megjegyezni, hogy ezen az utolsó napon a fordítások egyeztetésén túl mindenkinek egy, a saját anyanyelvén született művet kellett magyarul tolmácsolnia. Akadtak persze kisebb-nagyobb nehézségek, forogtak az értelmező szótárak, de lassanként azért összeálltak a szerzemények. Kiderült természetesen, hogy a magyarban nem mindenre van (megfelelő) szó, amire más nyelvben több is, sőt jelentésmegkülönböztető szereppel, így a nyersfordításokkal való munka során óhatatlanul kozmetikázni kell a szövegeket, hozzáigazítani a célnyelv által mozgatható kontextusokhoz.



Ahogy elengedtük a műfordítókat, úgy elengedtük a kedves és egész héten igen remekül teljesítő konyhásokat szintén. Estére a változatos hideg vacsorát már a szállásra kaptuk, ám a naplóírónak alig ment le néhány falat a torkán. „Ki Nagykovácsi vizét issza, vágyik annak szíve vissza”, hogy csúnyán belepiszkáljak egy költészettörténetileg is hovatovább megható sorpárba; és valóban, annak reményében, hogy valamennyien jól éreztük magunkat, várjuk a folytatást. Minden kíváncsisággal és derűlátással.