PRAE.HU: A Varró Dániellel közösen írt darabotok címe Líra és Epika. Máris két formában találkozhat vele a közönség, hiszen játsszák a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban és május közepétől a Budapest Bábszínházban is. Mindenekelőtt hadd kérdezzem meg: nem féltetek attól, hogy túl komolynak tűnik a cím, elriasztja a közönséget?

Szabó Borbála: Nem, nem féltünk tőle, sőt igazából örültünk is neki, hogy van némi kettősség ebben: a darabból ugyanis kiderül, hogy egy királyfi és egy királylány nevét tartalmazza a cím, de persze az illető fogalmak elméleti oldalára is utal. Líra és Epika története egy mese, de az egész darab egy kicsit felnőtteknek is szól. A legtöbben nem számítottak erre, Nyíregyházán is ezt láttam: a szülők arcán megdöbbenés tükröződött, amikor kezdtek rájönni, hogy a darabnak van egy bonyolultabb rétege is.

PRAE.HU: Nem lehet, hogy ez kis túlzással egyszerűen csak azt jelenti, hogy a felnőttek már egyáltalán nem is gondolkoznak olyan fogalmakban, mint „líra” és „epika”?

Lehetséges. A Budapest Bábszínház közönsége talán egy kicsit más réteg, nem tudom. A bábelőadás rendezője Mácsai Pál, és ő kifejezetten örömmel vitt a rendezésbe úgymond felnőtteknek szóló, realisztikusabb elemeket.

PRAE.HU: A darab gyerekeknek szóló része némi tanító szándékot is magába foglal? Vagy inkább csak humor forrása a líra és epika kettőssége?

Nyilván igen, hiszen Dani a versformák rajongója, elméleti ember, és biztosan bennem is van pedagógiai szándék. De egyben született meg az ötlet. Nem úgy volt, hogy „most akkor mire tanítsuk meg a gyerekeket? Na, mondjuk a líra és az epika különbségére!” –  hanem felmerült, hogy mi ketten csináljunk valamit. Ő tud verset írni, én meg darabot, akkor ezt rakjuk össze. Mindketten örülünk, ha tanulnak belőle gyerekek-felnőttek, de nem pedagógiai szándékból született a darab, és talán nem is didaktikus.

PRAE.HU: Tehát ki is ez a Líra és Epika nevű két főhős?

Két birodalomról szól a mese. Az egyik Líria, ahol mindenki versben beszél. Itt csapongók az érzelmek, az emberek füllentenek néha, viszont minden szép, amit mondanak: rímel és dallamos. Egy rímért eladnák a lelküket is. Itt Poézis király és Szinesztézia királyné az uralkodó pár, és az ő fiuk Líra királyfi. Ő az a típus, aki mindenbe belezavarodik, amit mond. Folyton magyarázkodik: elkezd valamit, aztán „megvilágítja” másként, még bonyolultabban, de az így már végképp magyarázatra szorul…

A másik birodalom Epikum: egy prózai világ. Lakói a tények, adatok szerelmesei. Büszkék arra, hogy mindig igazat mondanak. Nem álmodoznak. Terjengősen, egyszersmind kopogósan, unalmasan beszélnek. Prozetta királyné tartja a kezében a birodalmat, papucs férje pedig Eposz király, aki, ha csak alkalma adódik, visszavonul a könyvelésre.

Ez a két szomszédos birodalom állandóan harcban áll egymással, természetükből fakadóan. Folyamatosan szidják egymást, négyszáz éve hadakoznak, és a háborúban nagyon elszegényedett mindkét ország. Kisütik, hogy a királyfit és az epikumi királylányt össze kell házasítani: ezzel a dinasztikus esküvővel kezdődik a darab.

De megtörténik a baj: a királyfi nem azt mondja, amit kell, hanem mindig valami sokkal bonyolultabbat. Újabb háború veszi kezdetét, az eddigi legnagyobb, sok cselszövéssel és csatával. No és persze szóviccel. A darab végi csata egy szócsata, ahol mondatokkal dobálóznak.

PRAE.HU: Akkor ezt praktikusan valahogy úgy kell elképzelnünk, hogy Líria összes megszólalóját Dani formálta meg, és minden epikus részt te, vagy azért ennél bonyolultabb, összetettebb volt az együttműködés?

Egyértelmű, hogy a verseket ő írta, a prózai részeket én, de úgy, hogy előtte leültünk, megírtam egy szinopszist, jeleneteztem a darabot, és a karakterekről is sokat gondolkoztunk együtt. Például hogy ki milyen versformában beszéljen. Szinesztézia királyné szinesztéziákban: azok egy részét közösen találtuk ki. Vagy volt úgy, amikor az idővel már elcsúsztunk, hogy én megírtam egy jelenetet prózában, és Dani azt – mintegy műfordításként – verssé „fordította”. Sok mindent meg persze ő talált ki. Ahogy mesélni szoktuk: igazi Szabó-Varró szerzőpárosként legtöbbször én szabtam, ő pedig kivarrta.

PRAE.HU: A két előadásról annyit tudunk, hogy a nyíregyházi egy két órás színházi előadás, a bábszínházi pedig feleakkora, és értelemszerűen bábelőadás.

Dramaturgként több darabbal dolgoztam már, de először aggódtam szerzőként a saját mondataimért, szavaimért. Nehezebb volt húzni a saját szövegemből. A nyíregyházi előadást  Göttinger Pál rendezte. Neki nagyon tetszett a szöveg, kicsit talán túlságosan is tiszteletben tartotta: így aztán vannak az előadásban hullámvölgyek, amikor a felnőttek még jól szórakoznak, de a gyerekek figyelme már kezd lankadni.

A bábszínházban sokkal fogyaszthatóbbá tették, egyúttal viszont kevésbé tartották tiszteletben a szöveget. A cselekmény maradt, de az elvontabb tartalom egy része ugrott. Viszont nagyon jók a színészek, ahogy Nyíregyházán is. És gyönyörűek a Bagossy Levente tervezte bábok is! Egészen finom mozgásokra képesek, akár legyinteni vagy vakarózni is.

PRAE.HU: Úgy tudom, dolgozol Karaiáth Orsolya Maffia-klubjának színpadra vitelén is, és készül egy Esterházy-darab is. Hogy állnak ezek a munkák, s mik a további terveid?

Közös munkának indult, de Orsi regényéből végül is egyedül írtam meg a darabot, és valami teljesen új dolog sült ki belőle. Nem az a novellafüzér-szerű, nosztalgikus és vicces hangvétel, amilyen a regény. Inkább abszurd színmű, aminek hangsúlyozottan semmi értelme, de sokat lehet rajta röhögni. Meg is egyeztünk, hogy más lesz a címe: Hét kicsi dívaként játssza jövőre a Budapesti Kamaraszínház, ha minden jól megy. Ezt nagyon várom, a rendező Almási-Tóth András szerintem a legalkalmasabb arra, hogy színpadra állítsa ezt az őrületet. Pikantériája a darabnak, hogy színre lép benne Esterházy Péter is – bár sajnos nem az igazi, csak egy álruhás –, viszont ez már át is vezet a másik kérdésedhez. A valódi Esterházy Pétert ugyanis felkérte a Bárka Színház, hogy a Haydn-év tiszteletére írjon egy darabot a mesterről. Ezt Göttinger Pál rendezi, és ennek leszek én a dramaturgja. Sokkal többet nem tudok még, hiszen nincs kész a mű.

Ezen kívül érdekel mostanában a prózaírás. Nagyon is igazi meséket kezdtem írni a saját gyerekeimről meg a barátaikról, fiúkról és lányokról. Kezdek rákapni erre az élvezetre, hogy amit leírok, az ott van a papíron és úgy is marad. Nem állítja színpadra senki...