A grindhouse filmszínházakat portékájával rendszeresen ellátó Al Adamson (az I-IP, azaz Independent International Pictures társtulajdonosa) szakított a kortársai által őrzött hagyományokkal, és 1969-es mozijának címében sem a wild, sem pedig az angel szavakat nem rejtette el, hanem megpróbált valami újszerű, de a zsánertől egy centivel sem eltávolodó, és messzemenőkig sokkoló címmel – és stábbal – előrukkolni. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Függetlenéknél ezt a címet eredetileg egy szintén akkoriban kikeltett Adamson biker movie, a Hell’s Bloody Devils kapta volna, ám a direktor ahhoz a darabhoz túl jónak találta a titulust, és inkább sebtében rittyentett a jól eltalált címhez egy új filmet.)

A Satans egy átlagosnak mondható bitang motoros banda, melynek vezére első ránézésre egy beatnik-mozgalomból száműzött szemüveges menyétpofa, Anchor (őt az a Russ Tamblyn alakítja, aki számos B-vonalbeli mozi mellett a West Side Storyból és a Twin Peaksből lehet ismerős). A vezér jobbára a háttérből figyeli, míg jól csengő nevekre keresztelt komái, Firewater, Acid, Muscle és a banda ügyeletes kurvája teszik nevükhöz méltó dolgukat: büntetnek. Az ő hatásosra sikerült bemutatásuk (egy pásztorórához nekikészülődő pár női tagját megerőszakolják, majd a férfival egyetemben kocsijukat belelökik egy szakadékba) is arra enged következetni, hogy itt és most nem a jól fésült Pokol Angyalával lesz dolgunk, hanem akár a hullagyalázást is bevállaló pokolfajzatokkal.

Ezt a látszatot igazolja, hogy amint betérnek lazítani egy kis útszéli diner-be, unalmukban kikezdenek néhány békésen eszegető tisztes amerikai polgárral (ez már csak az igazi Hell’s Angels-érzés!). Az ő személyüknél érdemes lelassítani pár karakter erejéig, hisz az amúgy veszélyesen egyszerű, és az unalom hullámában fuldokló dramaturgiát itt kivételesen igazán fényesre sikerült csiszolni: az étkezdében ugyanis a szabad és fényes Amerika néhány igazi díszpéldánya foglal helyet. Egy vakációra induló rendőr és az ő neje, egy vietnámi veterán, Johnny, valamint a két menü felszolgálása között filmes karrierről álmodozó felszolgálónő, Gina – akit a szemétmozik egyik ünnepelt sztárja, és Adamson majd’ minden filmjének színésznője, Regina Carrol, alias Mrs. Al Adamson (Dracula vs. Frankenstein, Angels' Wild Women, Brain of Blood, Blood of Ghastly Horror) alakít.

A megszokott formula szerint a társadalom mételyét reprezentáló közösség és a tisztességes fehér állampolgár találkozása annyiban merülne ki, hogy némi dulakodás után előbbi elkezdi üldözni az utóbbit, ám Adamson úgy döntött, hogy ha már egyszer megmártózik a mélyben, tegye azt nyakig, így egy steril nemi erőszak után nemes egyszerűséggel likvidálja szereplőinek kétharmadát a történetből.

Az életben maradt vietnámi veterán (ne tessenek egyből John Rambo-i magasságokig szökellő archetípusra gondolni) és a pultos karrierista lány eztán elszökik halálhozóik elől, és a közeli hegyekbe menekülnek. Ennél a pontnál a biker mozik hagyományaihoz hasonlóan egy szabványos westernfilm reprodukciója veszi kezdetét (lásd Mini Skirt Mob, Hell's Bells), ám annyiban azért mégis módosul a formula, hogy a direktor a menekülő hőseink mellé újabb elemként, ezúttal üdítő látványként beiktat néhány csodás mellmérettel megáldott lánykát is. A három szépség megjelenése érezhetően a szüzsé tetszhalott állapotából való mesterséges újraélesztését hivatott palástolni, továbbá a lelkesedésében nyilván ekkorra már rég lejjebb lankadt közönség ereibe kíván vért pumpálni. A nemi erőszakra termett cicababák elkábítása, megrontása és természetesen másvilágra küldése (ez utóbbi már képen kívül zajlik) után nem marad más Adamson tarsolyában, minthogy egymás elleni fordítsa a víz és benzin nélkül maradt sátán szolgáit, és egy igazán figyelemreméltó – de azért egy Sergio Leone fináléktól fényévekre lévő – stand off-fal zárja művét.

A rendező, Adamson, bár igen tekintélyes pályaművel vár bebocsátásra a szemétmozik múzeumában, mégis azon kevés alkotók közé tartozott, aki számos koppintott horror- és kung-fu-film között visszatekerte kormányát a bikerek irányába, és hátrahagyott egy-egy igazán maradandó motoros mozit (Hell's Bloody Devils, 1970, Angels' Wild Women, 1972) az utókor számára.

Csodát persze ettől az egy este alatt megírt, majd tíz nap alatt leforgatott gyönyörű kis mocsokságtól se reméljünk, még akkor se, ha Michael Weldon Psychotronic Encyclopedia of Film című könyvében minden idők legdrágább motoros filmjének tartja. Az viszont mindenképpen a mozi, és egyben Al erényévé válik, hogy a vele egy térfélen sürgő-forgó félprofi rendezőkkel (Roger Corman, Maury Dexter) ellentétben gond nélkül lépi át a néző erőszakra akkorra már rég bejáratott ingerküszöbét. Ennek tükrében pedig már minden előítélettől mentesen elmondható, hogy a hulla primitív, de perverz módon szerethető szereplőknek még a legbestiálisabb cselekedetei is, ha másért nem, emiatt mindenképp kimagaslanak a sok trendire sminkelt aszfaltbetyár ámokfutásának átlagából, és a zsáner egyik legüdítőbb darabjává teszik a Satan's Sadistot.

Satan's Sadist
Rendezte: Al Adamson
Producer: Al Adamson, Samuel M. Sherman
Írta: Dennis Wayne
Szereplők: Russ Tamblyn, Kent Taylor, Scott Brady, Robert Dix, Greydon Clark
Zene: Harley Hatcher
Operatőr: Gary Graver
Vágó: Gary Graver
Forgalmazó: Troma Entertainment
Megjelenés: 1969
Játékidő: 90 minutes
USA