Reggel Imreh András vette át Rácz Pétertől a csoportot, és Radnóti Miklós Mint a bika című versének veselkedtek neki. Imreh András módszere egészen más, mint Rácz Péteré volt; míg Péter órái úgy zajlottak, hogy a fordítók közösen beszélték meg az egyes nyelveken adódó problémákat, Andrásnál összedolgoznak az azonos nyelvet beszélők, ő pedig mindenkivel egyenként beszél a felmerülő kérdésekről, és csak a felmerülő általános problémákat tárja a csoport elé.

A mai nap a gyermekirodalom jegyében telt, délután és este is ez volt a központi téma.


Elsőként Tamás Zsuzsa, a PRAE.HU gyermekrovatának és a Csillagszálló folyóiratnak a szerkesztője, költő volt a vendégünk, ő a gyermekirodalom egészét próbálta bemutatni. Tavaly Lovász Andrea tartott előadást ugyanebben a témában, és Zsuzsa − mint mondta − nem szerette volna az ő előadását megismételni, így más vezérfonalat választott beszámolójához: sorra vette az elmúlt néhány hónap fontosabb eseményeit, erre a fonalra felfűzve mindent, amit e témában érinteni kell: a gyermekkönyvek szövegétől azok illusztrációin keresztül egészen a kiadókig. Elsőként a Könyvfesztiválról beszélt, és örvendetes fejleményként beszámolt róla, hogy idén a Millenárison már külön épületet kaptak a gyermekkönyvek kiadói, színes programokkal, koncertekkel, és Zentai Péter egyenesen ennek tulajdonította az idei látogatói csúcsot. Szó esett az IBBY-díjról is, melyet a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar Szekciója ítél oda minden évben az elmúlt év legszínvonalasabbnak ítélt gyermekkönyveinek. A testület elnöke Békés Pál.

Zsuzsa néhány szóban bemutatta az idei díjazott könyveket, Lackfi János Kövér Lajos aranykeze és Szijj Ferenc Zöldség Anna és a beszélő póniló című könyveit, valamint a tavalyi díjazottakat: Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén című verseskötetét és Czigány Zoltán Csoda és Kósza című könyvét. Utóbbi mű külön érdemének tartják, hogy a kisfiúkat szólítja meg − egyébként a gyermekirodalom mintha elkirálylányosodott volna kissé. Zsuzsa előadásában − ahogy aztán az egész este folyamán is − hangsúlyt helyezett az illusztrátorok munkájára is.

Időrendben a következő fontos esemény ismét egy díjátadó: az Aranyvackor díjé, melynek ötletgazdája Paulovkin Boglárka illusztrátor, a pályázat lebonyolítását − merthogy pályázat útján elnyerhető díjról van szó − pedig a Pagony kiadó vállalta magára. Először 2007-ben hirdették meg az Aranyvackort, Zsuzsa maga is adott át díjat, így volt alkalma látni 80, már az előzsűrizésen túljutott pályamunkát. Elsősorban szerzőpárosok jelentkezését várták, illusztrátor és szerző együttesen készített anyagait. A beküldött anyagok tehát már szinte kiadáskészek, így a szervezők igyekeznek a gyermekkönyvkiadók felé továbbítani a munkákat.

Ahogy az Aranyvackor átadása, úgy az V. Gyerekszínházi Szemle is május elején zajlott. Erre az alkalomra Tóth Miklós rendező válogatott előadásokat, melyeket aztán a szemle zsűrije Zsuzsa elmondása szerint nagyon pontos és komoly szakmai szempontok alapján ítélt meg a szakmai beszélgetéseken. A PRAE.HU gyerekrovatában hét előadásról olvashatnak is az érdeklődők.

A győztes előadás − Amália, Mesebolt Bábszínház, rendezte Tengely Gábor, dramaturg: Gimesi Dóra − „alapanyagául” Boldizsár Ildikó mesekutató, meseíró, meseterapeuta szomorú boszorkányos meséi szolgáltak. Amália boszorkány, ízig-vérig nő is, és az ő feladata megállítani útjukon a királylányukhoz igyekvő királyfikat, majd ha ez sikerül, pöttyös bögrévé változtatni őket. Amália arra vár, hogy egyszer jöjjön egy királyfi, akit nem tud megállítani. A királyfi természetesen eljön − és Amália nem tudja őt letéríteni az útjáról. Ez azonban azzal jár, hogy a várva-várt királyfi bizony eljut a királylányhoz, hogy vele legyen boldog. A királyfi azonban mégsem boldog a királylány mellett, és Amáliára vár a feladat, hogy megtanítsa a fiút boldognak lenni a neki rendelt lány mellett. A boszorkány megteszi, lemond a királyfiról, és hozzásegíti őt a boldogsághoz valaki más oldalán.

Mondanom sem kell, hogy a csupán lányokból álló hallgatóság (a szervező Pétereket nem számítva) kis híján könnyekig hatódott a történettől.

Az utolsó tárgyalt esemény a 80. Ünnepi Könyvhét és a vele egyidőben megrendezett 8. Gyermekkönyvnapok volt, melynek kapcsán Zsuzsa a már említett Boldizsár Ildikó Királylány születik című könyvét emelte ki, mint ami megosztja az olvasókat. A könyv szerint ha kislány születik, kilenc égi királylány mond egy-egy áldást a bölcső felett. Egyesek közhelygyűjteménynek tartják, mások épp ellenkezőleg.

Végül Zsuzsa körbeadta és bemutatta a Csimota kiadó néhány könyvét, köztük Finy Petra A Fehér Hercegnő és az Aranysárkány, valamint Böszörményi Gyula Emberke színe című művét − az egyik a környezetétől elütő ember beilleszkedési problémáit járja körül, míg a másik egy eredetmonda arról, hogy hogyan lettek az emberek különböző bőrszínűek.


Zsuzsa után Besze Barbara következett, ő a Magyar Gyermekkönyv Egyesülés elnöke, és a General Press kiadó irodalmi vezetője.
Barbara a magyar gyermekkönyv kiadás helyzetéről beszélt, annak nemzetközi viszonyairól, és természetesen a magyar gyermekkönyvek külföldi, illetve a külföldi gyermekkönyvek magyar fordításairól.
Az Egyesülés, mely nyolc kiadót tömörít (Vivandra, Kráter, Pagony, General Press, Holnap, Petepite, Könyvmolyképző, Naphegy), komoly szerepet vállal a magyar nyelvű gyermekirodalom külföldi népszerűsítésében. Az évente Bolognában megrendezett gyermekkönyvvásáron is részt vesznek, minél több magyar gyerekkönyvvel, erre az alkalomra katalógust is készítenek. Az európai gyerekkönyvek magyarítása egyelőre bajos feladat, nem vagyunk még felkészültek olyan könyvek piacra dobására, mint az a mese, melyben a kengurumama hosszas, az utódnemzésre irányuló próbálkozás után elmegy a nőgyógyászhoz, ahol kiderül, hogy nem lehet gyerekük, majd egy televízióműsor hatására, ahol az örökbefogadásról hall, embergyereket fogad örökbe, és ez divattá válik az állatok körében.

Két hete Barbaráék Madridban jártak egy konferencián, mely a fordításról szólt, fordítástámogatással foglalkozó alapítványok, egyesületek vettek rajta részt. A szimpóziumot az EUNIC szervezte.
A konferencia egyik fő témája az olvasás népszerűsítése volt; ennek kapcsán szó esett egy lengyelországi kampányról, mely arról szólt, hogy mindenki olvasson gyermekének 20 percet minden este. A kampány televíziókon, óriásplakátokon keresztül próbálta elérni az embereket, de még a legnézettebb lengyel szappanoperába is kerültek olyan jelenetek, melyben a szülők mesét olvasnak gyermeküknek lefekvés előtt. Hasonló kampány Magyarországon való elindítását szorgalmazná is az Egyesülés, Békés Pál is az ügy mellé állt, de szponzorok hiányában, megfelelő pénzösszeg nélkül nem megy a dolog.
Spanyolországban is találni követendő példát: egy valenciai tanítóképző főiskola végzős hallgatói időről időre szemlézik a megjelent gyerekkönyveket, és katalógust adnak ki azokról a művekről, melyeket leginkább szeretnének a szülők, pedagógusok figyelmébe ajánlani.
Magyarországon egyedül a Csodaceruza magazin végez hasonló munkát, ez az egyetlen gyermekirodalomról felnőtteknek szóló folyóirat.

Szó esett még az ifjúsági regények, kötelező olvasmányok egyszerűsített nyelven való újraírásáról is, de a körülötte kialakult vitáról annyi szó esik más fórumokon, hogy én nem szentelek most több karaktert a témának.


Este Nádori Lídia és Kiss Márta érkezett, Tamás Zsuzsa mutatta be őket, és beszélgetett velük. Lídia Sárkány a lépcsőházban és Márta Sziklavirág című könyve volt a téma. Elsőként Lídia mesélt, aki nem csak a gyerekirodalom szempontjából lehet érdekes számunkra; műfordítóból lett szerzővé. Azért fogott saját mű írásába, mert érdekes volt számára, hogy hogyan keletkezik egy szöveg. Műhelymunkának, írásgyakorlatnak indult, hogy a fordító maga is szert tegyen szövegalkotási praxisra, nem csak tanulmány vagy fordítói utószó formájában, hanem a történetalakítás szempontjából is. Személyes okokból kötött ki aztán a mesénél, és végül mégsem a történetalakítás izgatta elsősorban munka közben, hanem a nyelv megtalálása. És ha már mese, a cél egy olyan nyelv kidolgozása volt, melyet a felnőtt használ, ha gyerekkel beszél, de nem gügyög, nem szépeleg, nem édes-cuki, nem is moralizál, és nem ironizál, nem kacsint ki a gyerek feje fölött a többi felnőttre. Ugyanakkor kénytelen volt néha gyermeki fordulatokat használni, hogy őt idézzem, ha felnőtt vagy, és egy gyerekkel beszélsz, olyan pozíciót keresel, ami nem leereszkedés, a lényeg, hogy a szemetek egy magasságban legyen. De ettől még nem lesztek egykorúak, ha meg akarod értetni magad, próbálsz a gyermeki látásmód mentén gondolkodni úgy, hogy azért belesűríted saját, jóval szélesebb körű tapasztalatodat. Az így született, Jancsi meséi alcímű mesefüzér első darabja az asztalfióknak – de legalábbis nem publikációs céllal – készült, később mégis egy kiadóhoz került.


A Sziklavirágban Jávai meséket találunk. Márti ott találta meg a kapcsolódást az eddig elhangzottakkal, hogy ő sem író – viszont zenész és festő. Zenei ösztöndíjjal két és fél évet töltött Jáva szigetén, és a téma előtte hevert. Úgyis régóta szeretett volna illusztrálni egy mesekönyvet, itt volt hát a lehetőség, hogy meg is írja azt. Alapos gyűjtőmunka után először fordítani próbálta a fellelhető szövegeket, de magyarul szöveghű fordításban annyira nem működtek, hogy kénytelen volt aztán magyarra írni őket. Arra azért törekedett, hogy az eredeti történet megmaradjon, csak egyetlen mesébe nyúlt bele dramaturgiailag.

Az illusztrációk elkészítése is nagy utánajárást igényelt: Jáván nem maradtak fenn a régi korokból festmények, csupán domborművek. A sziget színvilágát és a domborművek formavilágát kellett összedolgozni. Az eredmény magáért beszél: Márti indonéz barátai a képekre pillantva azonnal felismerték meséiket.

A lányok velünk maradtak még egy picit, így aztán fültanúi lehettek annak a nem mindennapi beszélgetésnek, amit egy észt és egy amerikai nő magyar nyelven folytat a kötésről, sűrűn emlegetve a Fürge Ujjakat. Maya elpanaszolta, hogy míg „Reet tud idegen nyelven kötni”, neki ugyanez nem sikerül; mindig elakad az olyan mondatoknál, mint „szaporítsuk a szemeket értelemszerűen.” RIP humoránál volt: „És hogyan kötsz? Egy kötet, egy fordított?”

Ez az este sem maradhatott dalolás nélkül: meghallgattuk az észt és az uruguayi himnuszt, aztán népdalokat énekeltünk. Előkerült a besame mucho Elena előadásában, Maya pedig amerikai népdal címén a Beach Boys Barbara Ann című számát adta elő felejthetetlenül.
Reet úgy énekelt magyar népdalt, ahogy Márton László novellát olvasott – bizonyos szakaszokat finoman érzékeltetett: „na, akkor jön a búza, meg minden…”

A gyermekirodalomról szóló napot pedig mivel is zárhattuk volna mással, mint néhány gyerekvers előadásával.

Jó éjszakát, gyerekek.