„Éljen a művészet!” és „Ne szemetelj!” – üzenné Falcsik Mari és Rutkai Bori egy-egy űrhajóval a távolba a Könyvtárból, a vizsgaidőszak végét nyögő egyetemisták talán az átlagnál hangosabb háttérzajából. Mindkettőjüknek egyaránt fontos ugyanis az alkotás, a környezettudatos élet, a bennük élő gyermek megóvása. Ebből fakadóan gyerekirodalommal is foglalkoznak, és fognak is, teszi hozzá hamar Bori, akinek a Vacka Rádió dalait is köszönhetjük, aki a mai napig szereti a mesekönyveket, különösen azokat, amelyekben tó vagy perec szerepel. A tó mellé odaheveredni, a perecet megenni számára szinte egyenlő a valósággal. Az egy csupor tej című mesekönyve a mai napig elkíséri még álmaiban is, például amikor utoljára a tejeskannatávcsövével énekelni látta Kádár Jánost egy kórusban.

Falcsik Mari számára is fontos a gyermekkor szabadságának megőrzése, igyekszik az oda vezető átjárót épen tartani, gyerekszemét nyitva hagyni. Talán innét fakad ádáz optimizmusa is, amivel nem bírja elviselni a felesleges szomorúságot. Gyerekkorában átrajzolta a mesekönyvek rajzait, ha szomorú lett a mese vége. Ennek ellenére tízéves korában a mesekönyvek mellett mindenevő volt, kedvenc olvasmányi közé tartozott az Árvácska és Az apostol.

A meséken túl a zeneszeretet is közös bennük. Falcsik Mari korábban énekelt, de PDL többszöri kérésére sem sikerült rávenni egyikőjüket sem, hogy énekeljenek. A költőnő azonban többször mondott verset fejből, noha ő leginkább a zenével kísért versmondásban hisz –, így tudnak igazán átvivődni a gondolatok a másik ember fejébe. Hamarosan egy CD-je is megjelenik Láposi Farkas közreműködésével. A hangszerek mellett a vers zenéje különösen fontos számára. Igyekszik meghagyni őket a saját töredékességükben, központozás, írásjelek nélkül, előre dolgozva az időnek, csak a legszükségesebbet megőrizve.

programkert

perec és Kádár János

ádáz optimisták

érdeklődők

Bori, miután Falcsik Mari "leköltőzte", magát még mindig inkább dalszövegírónak vallja. Mesterségét ugyan kényszerűségből választotta, mivel az óvoda után, ahol még jó Weörös Sándor verseket lehetett énekelni, elfogytak a jó dalszövegek, ezért kb. 100 éves korában, azaz 24-25 évesen írni kezdett. A dalszövegírás mellett táncol, énekel, az október végi lemezbemutató koncertjére készül, sváb faluban cigány ruhában ad elő, noha a polgárpukkasztás nála csak nagy szeretettel párosulva tud működni, emellett pedig végtelenül szerény, és még mielőtt újra bocsánatot kérne, hogy nagyképű, mert biztosan csak ő tájékozatlan a dalszövegeket illetően, Falcsik Mari kimondja helyette is, hogy az ember akkor kezd el írni, amikor hiányozni kezd valami, amit sehol sem talál meg. Ez a korszak egyébként is kedvez a költészetnek, míg a rendszerváltás előtti világ Falcsik Marit kifejezetten hátráltatta. Tudta, hogy úgysem publikálták volna, és ez, mint egy pókháló láthatatlanul körbefogta. Ennek ellenére írt és írt. Csodának érzi, hogy az a sok vers át tudta vészelni azt az időszakot, és a ’90-es években életképes, erőteljes költőként indulhatott olyan hangon megszólva, mintha már a sokadik kötetén lenne túl. A rendszerváltás volt az ő felszabadulása – mondja –, amikortól helyre zökkent az idő. Szívből sajnálja azonban azt a nyelvpusztulást, ami azóta végbement. Az emberek a rájuk szakadt szabadságot képtelenek értelmesen kitölteni. Másrészről pedig hiányzik az az értelmiségi réteg, az a felszabadult humanizmus, amely a ’60-as, ’70-es években megvolt.

Ha az ember nem akar depressziós lenni napjainkban, ahol a fiatalok szabadságvágya elkényelmesedett, a nyelv stilisztikailag romlik, a gyerekek már nem is gyerekek, a kamaszok szétcsúsznak, akkor mi marad?

Az alkotás – válaszolnak szinte egyszerre. Bori szerint minden cselekedetben meg kell találni az alkotás örömét a fogmosástól kezdve a biciklizésig. Persze ezért kőkeményen meg kell küzdeni. Falcsik Marinak az alkotás a hitről szól, nem a művészi létről. A művészet következmény. Az élet csodálatos, bár egyre többet hallani arról, hogyan lehet elrontani, ő mégsem áll be a szakadék felé tartók sorába, mert van más irány is.