PRAE.HU: Hogyan kezdődött, és miért lettél zenész?

Feró: Eszembe nem jutott volna felmenni a színpadra és pengetni egy gitárt. Micsoda hülyeség ez? Komolytalannak tartottam az egészet. Tanár leszek különben is, ez el volt döntve. Középiskolai tanár akartam lenni. Az más kérdés, hogy akkor még nem tudtam semmit a rock ’n’ roll-ról, hogy az milyen szabadságot is ad stb. Érettségi előtt aztán egyszer egy buliban részegen felmentem a színpadra, és elénekeltem a Speedy Gonzalest, utána pedig odajött két bomba csaj. A dolog eldőlt, énekes leszek. Rolling Stones-rajongóként természetesen Stonest, és mellette például Yardbirdsöt, és Jimmy Hendrixet játszottunk. Rock és környékét. A két nagy magyar zenekar közül - Illés, Omega - én Omegás voltam, mert az volt a Stones-os banda. Aztán mikor Zuglóba költöztünk a 70-es évek elején, összeismerkedtem a lányokkal. Ők pedig megkértek, hogy adjam kölcsön a hangfalamat a vidéki fellépéseikhez, és a Mónikának (Csuka Mónika) eszébe jutott, hogy pár Jimmy Hendrix dalt is megtanulhatnának, amit én énekelhetnék. Így kerültem a Beatricébe.

Nem-Nem-Zet Csótánya

Fekete Bárányok koncert

Ricse '79-ben

Támadás!

Discós Beatrice

Ős-Bikini Feróval

Koncert 1

Koncert 2

Garázs

Feró bajusz nélkül '80-ban

Szakadt országnak szakadt elnököt

Jello Biafra (Dead Kennedys) válogatás CD-je Ös-Bikini számmal

PRAE.HU: Hogyan lett a disco zenekarból punk?

Feró: Nem volt ez disco zenekar. A lányok sem voltak disco zenekar. Visszatekintve van egy ilyen zavar a fejekben erről az időről. Nagyon nehéz elmagyarázni, hisz akkor kellett volna élni, hogy megértse az ember. Kétféle zene létezett, az egyik az úgynevezett rock zene, amibe a Beatlestől a rock ’n’ rollig minden beletartozott, és volt a nyálas slágerzene, a Reszket a hold a tó vizén, a Németh Lehel féle vonal. És a lányok sem táncdalokat játszottak, hanem egyszerű dalokat, amivel tudtak koncertezni. A Gyere, Kislány, Gyere pedig egy véletlen folytán született. Meghallottam egy Average White Band nótát, és annyira megtetszett, hogy arra a zenére írtam is egy szöveget. Így lett belőle, egy funky, nem pedig disco nóta, még ha el is hangzik benne, hogy „a disco klubban szól már a zene…”. Ez a dal egyébként eléggé elütött a többitől, csak hát ez az egy jelenhetett meg, a többi rockos darab nem. Ezért állati rossz azt mondani, hogy egyszer csak meggondoltam magam, és elkezdtem rockot játszani. Hát egy szart.

Volt például olyan, hogy lejött a koncertünkre az Orszácky Jackie, (Syrius) aki akkor már menő zenésznek számított, és azt mondta, bazdmeg, ez kurva jó amit csináltok, olyan showt nyomtok, mint az Alice Cooper. Sőt, gondolhatod, hogy ha én egy disco zenekarban vagyok, akkor nem keres meg engem a Gidófalvi Attila, a Donászi Tibi, vagy a Miklóska Lajos, hogy szeretnének velem zenélni. Velük egy táncdalfesztiválon találkoztunk, ahol azért vettünk részt, mert előre akartunk menni. Előbb-utóbb ebből zenekart kell csinálni, ha nincs lemezed, a zenekarnak vége. Ez be is következett, nem jelent meg lemez, és a lányok elhagyták a bandát. Én meg újraszerveztem a fiúkkal. Ekkortól már én voltam a zenekarvezető.

RICSE SZÓTÁR

PRAE.HU: Ha ez egy teljesen új banda volt, miért nem változtattatok nevet?

Feró: Először azért, mert Beatrice néven le volt kötve már egy csomó buli, amiket így nem kellett újra egyeztetni. Később aztán meg akartuk változtatni, de a közönség nem engedte. Ezért maradtunk Beatrice, mert úgy vagyok vele, hogy nem a név számít, hanem az információ.

PRAE.HU: Milyen volt az első rockos felállású Ricse koncert?

Feró: Emlékszem. Lent volt Dusnokon az első, ahol állati nagy botrány lett. Nem tudom én mitől, de a közönség annyira beindult, hogy a poharakat, üvegeket a földhöz vágták. Amerre a szem ellátott, mindenhol üvegen taposott az ember. Jó kis punk buli lett belőle. Többet nem is hívtak minket. Ekkor még csupán 3-4 saját nótánk volt, ezen kívül többek között rengeteg AC/DC-t játszottunk, és az első alkalomtól kezdve, az akkoriban még szokatlan bőrcuccokban léptünk fel. Igazi nagy show zenekarnak indultunk. Később sikerült bejutnunk a Budai Ifjúsági Parkba, ahol először 30-40-en voltak, míg a kor népszerű zenekarán, a Gemini 5-8 ezren. A második bulinkra pedig bejött kb. 20 csöves srác, akiket mi inkább szakadtaknak hívtunk. Ekkor mondom a Miklóskának, hogy na ha ezekből lesznek 500-an, akkor leszünk jó zenekar. Két hét múlva 500-an voltak. Kurva jó volt, minden héten játszottunk.



PRAE.HU: Mennyiben mások a mai fiatalok a hetvenes évek fiataljaihoz képest?

Feró: ’79-ben odajött hozzám két fiatal kis gyerek, lehettek vagy 16-17 évesek és azt mondták, hogy Feró, hol lehet venni biztosítótűt meg bőrnadrágot, mert eldöntöttük a haverommal, hogy punkok leszünk. Én meg erre elkezdtem röhögni, mert hát ilyen bolt nincs. És ma már van. Bemész a boltba, eldöntöd, hogy mi akarsz lenni, aztán már jössz is kifele, mint egy punk, mondjuk. Ezt az egészet sajnos ma már megeszi a divat.

PRAE.HU: Mikor és hogyan lép be a képbe az értelmiség?

Feró: Keletkezett körülöttünk egy hihetetlen nagy sajtóbotrány, amiben részt vett még a Juszt László is. Kijött az Ifiparkba, és készített velünk egy riportot, de amit mi nyilatkoztunk azt nem adták le, hanem helyette azt mesélték el, hogy például marhabeleket dobáltak szét a színpadról. Igaz nem mi, hanem egy angol zenekar, de ezt nem hangsúlyozták ki, és valójában összemosódtak a dolgok. Úgy is lehetett érteni, hogy ez a Beatrice volt. Ebben a pillanatban elsőszámú közellenségnek nyilvánítottak bennünket, és ki is rúgtak az Ifjúsági Parkból Ezt nem is értettük, mert nem a buli után, hanem a rádióműsor és a cikkek megjelenését követően történt mindez.

Ezek után, ’79-ben kezdett el az értelmiség járni miránk. Bejutottunk az egyetemi klubokba. Meghívtak minket például a Közgázra a Jobbágy Gyuláék, akit később úgy távolítottak el elegánsan, hogy ösztöndíjat kapott Amerikába, ahonnan aztán vissza se jött.

Az egyetemeknek azért akkor is volt némi függetlenségük a rendszertől, nem sok, de valamennyi igen. Ezért meg lehetett oldani például, hogy én felléptettem itt előzenekarként a CPg-t. Takony meg letolta a nadrágját, mutogatta a seggét az értelmiségnek, jó buli volt.

PRAE.HU: A Fölös Példány Irodalmi csoporttal hogy kerültetek kapcsolatba?

Feró: Egyre több marginális értelmiségi, olyan értelmiségiek, akik a nézeteik miatt nem kaphattak végzettségüknek megfelelő munkát, kezdett járni a koncertjeinkre. Az egyik közülük, Bernáth(y) Sándor, megkeresett, hogy ő kézbe venné az együttes plakátjainak, szórólapjainak tervezését. Egy darabig nem akartam, mert nem értettem, hogy mit akar. Attól féltem, hogy besúgó, ami nem volt igaz. A félelmem alapja az volt, hogy akkor rengeteg besúgó vett körbe minket. Igaz barátot találtam benne, sokat tanultam tőle, akinek pótolhatatlan szerepe volt a korai Beatrice és Bikini képének kialakításában.

PRAE.HU: Hogy viszonyulsz ma azokhoz, akik akkor besúgók voltak?

Feró: Inkább sajnálom őket, szánalmasak. Nem nagyon akartam egyébként megtudni, hogy ki volt az, mert féltem, hogy az ősi négyesfogatból az volt valaki. Az ügyvédem, akivel egyébként együtt zenéltem a Richmond Headsben és a Zárvatermőkben, nagyon kíváncsi volt, és meg akarta tudni mindenáron. Én pedig nagyon féltem, hogy kiderül, együtt ettük a szart, és valamelyik bement és elárult minket? Az gyalázatos lett volna. Hála Istennek ez nem következett be, senki nem volt spicli négyünk közül.

ÉLETÚT

PRAE.HU: Ki találta ki a Nemzet Csótánya kifejezést?

Feró: Én, de eredetileg ez úgy hangzott, hogy „Nem-Nem-Zet Csótánya”.

PRAE.HU: Mit akartál ezzel kifejezni?

Feró: A Beatrice egyik legfontosabb mondanivalója volt a Nem kell! A világnak és a rendszernek a tagadása. A „Nem kell sem kell”, azt jelentette, hogy már önmagamnak sem kellek, semmi nem kell. Kettős tagadás. A Fekete Bárányok koncertre szerettem volna valami pluszt. Bernáthyval az ócskapiacon vettünk egy térdigérő, hálós rózsaszínű atlétát. Erre tervezte és festette fel a feliratot, amit ha megnéztél, elgondolkodtatott és nem értetted, hogy mi az, összezavart. A cél pedig pontosan ez volt.

PRAE.HU: A babos kendő ötlete kinek a fejéből pattant ki?

Feró: Volt akkoriban egy nagy szerelmem, aki gyakorlatilag leutálta a nyakamból a lila kendőt, amit a fekete bőr cuccaimhoz hordtam. Helyette hozott egyszer egy babos kendőt, és azt mondta, hogy vegyem fel inkább ezt. Én pedig abban a pillanatban tudtam, hogy ez egy eszméletlen jó dolog, mert ez egy munkavédelmi ruhadarab, amit a szövőnők hordtak munka közben. A filozófia, mely szerint vörös az ország, és ha eltünnek a fehér foltok, a rajongók, meg mi, akkor az egész vörös lesz, csupán később jött. Ekkor csak azt tudtam, hogy ez kurva jó, mert ennek van valamilyen munkásosztály jellege. Az egész egy politikai fintor, hogy egy olyan ruhadarabot hordasz, ami a szocializmusnak egyfajta jelképe.

PRAE.HU: Miért vállaltátok fel végül is, hogy punkok vagytok, ha amikor elkezdtétek, fogalmatok sem volt róla, hogy az mi?

Feró: Nagyon egyszerű oka van. Abban az időben, ha valaki azt mondta rád, hogy punk vagy, abból eleve bajod lehetett. Na most mi ezért mondtuk azt, hogy igen, punkok vagyunk, következő kérdés? És akkor vége. Ha te punknak látsz, akkor punk vagyok. Aztán amikor később megkaptuk a Sex Pistolst, a Clasht meg a Ramonest, abban a pillanatban rájöttünk, hogy itt van, hát tényleg ezt csináljuk. A Sex Pistols tényleg ideológiai társunk, csak hát mi tizedét nem engedhetjük meg magunknak, mint ők Angliában. Nagyon csodálkoztunk, és az igazat megvallva, egy kicsit rosszul is esett nekünk, hogy nyugaton már kitalálták azt, amit mi is kitaláltunk itthon.

PRAE.HU: Kint voltál a Szigetes koncertjükön?

Feró: Nagyon akartam, de sajnos nem tudtam kimenni, éppen játszottunk aznap.

PRAE.HU: Az első kelet-európai punk zenekarnak a Spionst szokták nevezni. Ismerted őket?

Feró: Személyesen nem, de egyszer láttam őket, talán a Közgázon. Nekem nem igazán tűnt zenekarnak, inkább valami hugyagyú értelmiségi performance-nak, amit én legalábbis nem értettem. Amit ugyan nem nagyon értettem, mert gyerek voltam, viszont nagyon szerettem, és jártam is hozzájuk a Bem rakpartra, az a Baksa Soós-féle Kex volt. Ez nem volt olyan egyértelmű, mint a „Mercédes gyorsan száll, a villamos csak botorkál” sor, ami tök érthető, már visz is a rendőr érte. Akkoriban ugyanis a pártfunkcionáriusokat szállították Mercedesszel. (Az idézett sor az Angyalföld című Beatrice számban tűnik fel. További adalék, hogy Angyalföld volt Kádár János örökös képviselői választókörzete)

PRAE.HU: 1980-ban közös országos turnén vettetek részt az Omegával és az LGT-vel. Mennyiben volt más a produkciótok a nagy szabadtéri színpadokon a kis klub bulikhoz képest?

Feró: Amikor elmentünk az Omega, LGT turnéra, sokan úgy élték ezt meg, mint egy árulást. De a produkcióban nem kellett visszafognunk magunkat. A „Támadás” ugyanúgy ment. Ugyanakkor nagyon jólesett, és jót is tett nekünk, hogy végre kiálltak mellettünk más zenészek. Hiszen ha turnéban vagy valakivel, az azt is jelenti, hogy kiállsz érte, és elismerik, hogy fontos amit a Beatrice csinál.

PRAE.HU: Miközben a nemzet csótányaként több tízezres rajongótáborod volt, édesanyáddal laktál. Milyen volt nálatok a szülő-gyerek viszony?

Feró: A Mónikával való válás után megkérdeztem anyámat, hogy aludhatok-e nála? Azt mondta, ott a szobád! Megkérdezte, éhes vagyok-e, mondom igen, hát főzőtt egy bablevest. Ennyi.

Ugyanezt tartom a gyerekeimnél is. Egyszer össze is vesztem a feleségemmel, mikor azt mondta a fiúnknak, hogy le is út fel is út, ide többé nem jöhetsz. Leültettem az ijedt, akkor 18 éves fiamat. „Figyelj ide - mondom neki - egyet jól jegyezzél meg, ha most kimész itt azon az ajtón…, azt jól jegyezd meg…, hogy ide akkor jössz vissza, amikor csak akarsz, bazdmeg. Menjél el bárhova, ahova csak akarsz! Menjél és próbáld ki, de mindig legyen benned az, hogy a te szobád itt van. Ide te bármikor hazajöhetsz, és csak annyit mondasz 'szia Apa, hogy vagytok?' –'jól' és bemész a szobádba. Nem kell magyarázkodnod. Semmit. Neked mindig is van otthonod.” És tudod ez egy nagyon jó dolog, mert habár a szüleim ezt így sohasem mondták ki, de velem is így bántak.

PRAE.HU: És gyerekkorodban?

Feró: Családi háttérrel nekem nem volt problémám, csak hát kurva szegények voltunk. ’56-ban a svájci vagy az amerikai nép adományát kaptuk, amiből nekem egy tábla csoki jutott. Ennek a tábla csokinak azért van jelentősége, mert amikor megkóstoltam, arra gondoltam, hogy ez meg mi a kurva anyja? Előtte is ettünk csokoládét, de először volt a számban igazi csokoládé. Addig nem tudtam, hogy ilyen is létezik. Amiről pedig nem tudsz, az nem fog fájni, nem fog hiányozni. Kivéve, ha a reklám állandóan azt mondja, hogy ezt vedd meg, mert ez kurva jó.

PRAE.HU: Mi az igazság a csirkedarálós sztorival kapcsolatban?

Feró: Erdős Péter találta ki. Volt némi alapja, csak nem mi csináltuk. CPg koncerten tépett szét a közönség egy csirkét, meg egyszer a Fiatal Művészek Klubjában, népszerűbb nevén a FIKÁ-ban, volt egy performance, ahol bontott csirkéket állítottak ki. Hogy daráltak-e vagy nem, azt nem tudom, de az biztos, hogy mi a környékén se voltunk a helynek. Viszont mi voltunk az egyes számú közellenség, és ha bármi történt ebben a városban, minket vettek elő. „Kell-e nekünk Beatrice?”- címen ment egy vita műsor a tv-ben. Erdős Péter és egy újságíró beszélgetett. Természetesen mi nem voltunk jelen. „Az ilyen zenekahvok olyat is megcsinálnak - mondta Erdős doktor - hogy élő kiscsihvkét a darálóba belehvakják, és képzelje el a kedves néző, hogy ott fröcsög a véth a fehéhv ingen…” Nem mondta azt konkrétan, hogy mi voltunk, de abban a szövegkörnyezetben úgy hatott, hogy igen.



PRAE.HU: ’81 augusztusában jelentetted be a Beatrice feloszlását. Azt követően, hogy a Hajógyári Szigeten, az előző évi Fekete Bárányok mintájára megrendezésre került nagyszabású koncert fellépői „a vagy Ricse nélkül, vagy sehogy” ultimátum hatására úgy döntöttek, hogy megtartják a koncertet nélkületek. Hogyan fogtad fel a zenésztársak tettét?

Feró: Alapítótagja voltam a zenésszakszervezetnek. (1981 március 23-25.) Ezzel a bulival a szakszervezet működésének anyagi alapját kívántuk megteremteni, ami például kisebb zenészeket tudott volna segíteni. Figyelj ide, éppen ezért ez a zenészvilágnak egy kibaszott nagy árulása volt ám. Egyedül a Presszer volt az, aki odajött és elmondta, hogy azért nem hívtak el már a gyűlésre sem, mert a rendőrség képviselője szólt nekik, minden lehet, csak a Beatrice nem. A zenészek simán árultak el minket, mintha ez nem lenne fontos dolog.

PRAE.HU: Hobó viszont felajánlotta, hogy lépjél fel velük közösen. Miért nem vállaltad?

Feró: Azért, mert nekem volt saját zenekarom. Milyen dolog lett volna, hogy a többiek nem, én pedig csak azért is fellépek? És akkor mi van?

PRAE.HU: Elégtételt éreztél, mikor 10 évvel később, ’91-ben, a rendszerváltás után teltházas koncertet adtatok a BS-ben, valamint 38 hétig vezettétek az eladási listát?

Feró: Nem éreztem elégtételt. Nem szerettem azt a Beatricét. Hiába volt az a legsikeresebb felállás, és hiába írtuk a legjobb nótáinkat abban az időben. Az, hogy sikere van, és a közönség földhöz veri a seggét tőle, különösebben nem hat meg. Azt szeretem, ha én jól érzem magam a színpadon, és ahhoz az a zenekar gyenge volt.

Akkor egyébként nagyon divatba jöttünk a médiában. Azok kezdtek el bulikat szervezni nekünk, akik addig ellenünk voltak. Így mutatták, hogy most már Beatricét is lehet. Azonban mikor kimondtam, hogy népben és nemzetben gondolkodom Magyarországon, abban a pillanatban vége lett a dolognak. Hihetetlen sokat ártott az egésznek a politika. Mégis nagyon jó, hogy benne voltam, mert közelről láthattam sok mindent. 8 éve azonban kiszálltam.



PRAE.HU: Pontosan hogyan sodródtál bele a politikába?

Feró: Habár egész életemben soha nem voltam tagja egyetlen pártnak sem, a marginális értelmiség miatt a kezdetekkor abszolút SZDSZ-es voltam, és ’90-ben rájuk is szavaztam. Aztán rossz tapasztalatokat gyűjtöttem és eljöttem, mint sokan mások is. Az MDF meg színpatikus volt, és mikor a Csurka kilépett onnan, azt mondtam, hogy neki van igaza. Kurva sok mindent tanultam én akkor. Például azt, hogy mi történik veled, ha kiállsz, és véletlenül elmondod a saját gondolataidat a világról.

PRAE.HU: Cseberből vederbe kerültél?

Feró: Végül is igen. Mikor például megjelent egy ilyen szallagcím, hogy Feró kormánypárti lett, minden bulinkat lemondták. Lemondták az összes bulinkat a rendszerváltás után, az MDF kormányzás alatt. Fel tudod te ezt fogni?

PRAE.HU: Kormánypárti punk banda? Ebben a műfajban lázadni kell. Többek közt a hatalom ellen.

Feró: Ez tévedés, értelmiségi hülyeség. Nem ellene kell menni valaminek, hanem a saját igazadat kell mondani, és magad mellett kiállni. A nóta egy állásfoglalás. Amúgy meg azt gondolom, hogy mindenki csináljon, amit akar, az ő dolga.

PRAE.HU: És ’90-ben miért jelöltetted magad Köztársasági elnöknek?

Feró: Nyílván nem volt komoly a dolog. A zavarkeltés tetszett benne leginkább. Úgy gondoltam, hogyha a tv-be behívnak, akkor megeszem a többi jelöltet. Azt akartam játszani, hogy teljes szabadságot kell adni a népnek, hogy ugyanebbe a gatyába akarok lemenni a boltba, és az emberek között akarok lenni. Adott esetben le akarok menni velük inni a kocsmába, stb. Ha pedig vigyázni akarnak rám, tegyék úgy, hogy azt én ne vegyem észre.

Aztán mikor összegyűlt már 50 ezer aláírásom, 75 vagy 100 kellett a jelöléshez, a parlament eldöntötte. A kormány és az ellenzék megegyezett. Ez volt az első csalódásom a politikában. Viccesen úgy szoktam mondani, hogy a rendszerváltás utáni első tevékenységük az volt, hogy kibaszták a népet. Magyar Népköztársaságból Magyar Köztársaság lett.

PRAE.HU: Visszatérve a ’80-as évekre. A Ricse feloszlása után, mikor több év után visszakaptad az útleveledet, egy hónapot kint töltöttél Münchenben. Ekkor nem volt zenekarod, rendes állásod és családod sem. Miért nem maradtál kint?

Feró: Én akartam maradni. Fél évre legalább, hogy világot lássak és mondjuk megtanuljak németül. Kaptunk volna 1200 Márka politikai segélyt is, sőt, a Spex német zenei magazin meg is akarta venni a Beatrice történetét, fizettek volna, hogy meséljem el. Ezt viszont nem akartam. Gyerekes romantika volt, hogy a hazámat nem árulom el. De hát kit árulhattam volna el? A kommunistákat? Őket nyugodtan el lehetett volna.

Mégsem így történt. Maradjunk annyiban, hogy Vedres Joe hazahozott, hogy csináljuk meg a Bikinit. Míg a Beatrice egy nagyon profi, de mégis amatőr zenekar volt, addig a Bikiniben már befutott nagy zenészek játszottak. Az volt a jó benne, hogy bármit kitaláltam, rögtön meg tudták csinálni. A Ricsések pedig általában jöttek, és követelték, hogy játszunk Ricsét. Eleinte nem is akartam, mert féltettem a Bikinit, nem akartam, hogy őket is ellehetetlenítsék.

PRAE.HU: Ha ma lennél 20 éves, alapítanál zenekart?

Feró: Gondolom, hogy egy szeplős, gátlásos, de rendkívül pinaéhes kispasinak ma sem könnyű a lányokat elgáncsolni, tehát valószínűleg igen. Viszont nagyon nehéz ma már újat kitalálni. Van erről egy elméletem, mely szerint lehetséges, hogy elfogyott a variációja a zenének. Gondolj arra, hogy mikor Bach az első moll-t megfogta, az már istenkáromlásnak számított. Mert hát a dúr az emelkedett hangzású, a moll pedig szomorú. Az Urat pedig szomorúan dicsérni nem lehet. Abban tehát volt egyfajta politikai akció, hogy megjött a moll hangzás. A népzenében mindig is létezett, de a hivatalos zenében nem. Onnantól kezdve pedig van 12 hang, aminek a variációja lehet, hogy elfogyott.

PRAE.HU: Mi a véleményed a bulvárról, aminek mára te is részévé váltál?

Feró: A mai világot meghatározza a bulvár, amitől egészen addig nem kell félni, míg magadat adod benne. Másrészt tudomásul kell venni, hogy a bulvár létezik, és hogy azon kívűl semmi nincs, vagy alig valami. Megkérdezik, hogy miért te szóba állsz a Blikkel? Szóba, igen, miért? Sőt még szeretem is őket, és akkor mi van? Hát ez a rock ’n’ roll. Nem az, hogy ja én nem, én csak a Metal Hammernek nyilatkozom.

Ott van például Ozzy Ozbourne, aki aztán elég sok mindent letett az asztalra, megcsinálta a saját valóságshow-ját. És? Mit láttunk? Őt láttuk. Nem volt az rossz. Akkor is, amikor elmentem korizni, azt kérdezték, hogy mit keresek én ott? Mit, mit, hát először is sokat! Másodszor pedig, magamat adtam. Egyébként meg én is akarom, hogy a világ lásson engem, lássa, hogy létezem. Különben nem tudná. Azért is tudtunk teltházas bulit csinálni, mert az emberek tudták, hogy 30 éves a Beatrice. És honnan tudták? Onnan, hogy sok mindent bevállaltam. Felhívtam például az egyik reggeli műsor szerkesztőjét, aki egyébként ős-Ricsés, és megkérdeztem, hogy minket miért nem hívtok meg soha zenélni? Miért, eljönnétek??? Ő is meg volt rökönyödve. Aztán játszottunk is élőben, három számot. Ha létezni akarok, akkor tudomásul kell venni, hogy így működik a világ.

PRAE.HU: Milyen volt számodra a 30. születésnapi koncert?

Feró: Nagyon melós. Nem szeretem ezeket a nagy bulikat, mert mindig arra kell figyelni, hogy ki következik ki után, és hogy nehogy elbasszam a sorrendet.



PRAE.HU: Ezért nem volt rendes ráadás a végén?

Feró: Nem, hanem azért, mert a Beatrice sosem volt egy operett zenekar. Nem volt divat nálunk a ráadás. Most viszont olyan volt a közönség, hogy éreztem, valamit még kell adni nekik. Ezért mentem ki egyedül, és énekeltem pár régi nótából részleteket. Ha mindent le akartunk volna játszani, maradhattunk volna még órákig. A koncert során egyébként ekkor éreztem teljesen felszabadultnak magam. A Beatricénak egyébként soha nem volt szponzora, azoknak énekeltem, akik a saját zsebpénzükkel támogatták a 30 éves koncert létrejöttét.

PRAE.HU: Közel tíz éve jelent meg a legutóbbi önálló Ricse lemez. Terveztek új albumot?

Feró: Igen, de ígérni nem tudok semmit. A fiúk már rengeteg számot írtak, de ezeket általában kidobtam a kukába, mert nem tetszettek. És ha nem tudok azonosulni a zenével, nem tudok szöveget írni rá. Nem lehet erőltetni az egészet. Nagyon fontos, hogy a zene hasson rám. Karakteresnek kell lennie, és ha az, rögtön meg tudom mondani, hogy miről fog szólni a szöveg. Amúgy meg a szellemi függetlenségünket is féltem kicsit. Nem akarom beskatulyázni a zenekart. Legyen egyfajta Beatrice stílusa az új anyagnak.

PRAE.HU: Visszanézve az elmúlt 30 évre, mit csinálnál másképp?

Feró: Nemrégiben találtak meg egy Erdőssel készített riportot, engem pedig behívtak a nagy királyi televízióba, hogy ezt nézd, meg ehhez mit szólsz? ’89-ben, a rendszerváltozás környékén azt mondja Erdős Péter, hogy „megmondom őszinthén, hogy ennek a Beathvice zenekahhnak ma sem adnám ki a lemehvét, én ezt semmi képpen nem. Nem éhvtek vele egyet.” Én meg elkezdtem röhögni, hiszen minden megkérdőjeleződött abban a pillanatban.

Ezzel a mondattal keresztülhúzott mindent. Mit próbálkoztam, hányszor mentem hozzá! Miért küzdöttem ’78-tól ’90-ig, mikor kiderül, hogy semmi képpen nem adta volna ki. Ezek után teljesen mindegy, hogy mit csináltam volna másképp, semmit sem változtatott volna a dolgokon.

 PRAE.HU: Mire vagy a legbüszkébb?

Feró: Sok minden van, ami tetszett azok közül, amit csináltam, de nem tudok egyet kiemelni. Amikor pedig egyedül ülök a szobában és ezen gondolkozom, minden megkérdőjeleződik. Felvetődik a kérdés bennem, hogy tessék mondani, számít ez valamit? Meg hogy lesz még itt 50 év múlva valaki, aki emlékszik rám?

Hasznos linkek:

www.beatrice.hu
www.nagyfero.hu
http://www.mult-kor.hu/20080422_a_budai_ifjusagi_park_es_a_mediciek
http://www.artpool.hu/muzik/maghely.html