Ennek ellenére nem mindig ezt kaptuk, amely elsősorban a félreegyeztetések hibája volt, amint azt Tundó Klárától, az esemény főszervezőjétől megtudhattuk. A szombati ukrán, angol, horvát és spanyol egyvelegből messze kiemelkedett több szempontból is az ukránok mesesátra.

A kakas aranytaréja című mese történetét megkaptuk magyarul, azután ukránul is, másodszorra már az Ukrán Vasárnapi Iskola kisdiákjainak előadásában. Ráadásul bepillanthattunk az ukrán kultúra rejtelmeibe is, megismerhettünk népdalokat, a népviselet egyes darabjait. A gyerekek és a szakképzett pedagógusok közösen elkészített munkái szolgáltak díszletként, s a „dekorálás” és egy utolsó próba után indulhatott is a kalandozás a nem is oly távoli Ukrajna kultúrájában. A fentebb említett Vasárnapi Iskola hétvégi foglalkozásokat jelent Budapesten olyan gyerekek számára, akiknek valamilyen kötődésük van Ukrajnához, de szüleikkel Magyarországon élnek. A hatodik kerületben 1993 óta létező intézmény vezető pedagógusa azt is elmondta, hogy az óvoda-iskola növendékei egyszerre találkoznak irodalommal, zenével ugyanúgy, mint gasztronómiai különlegességekkel; elsődleges céljuk, hogy a gyerekek minél szélesebb körben szerezzenek ismereteket általában szüleik vagy egyik szülőjük szülőföldjéről.

Sajnos mindez a pozitív tapasztalat nem mondható el az angol British Garden Pre-School  teljesítményéről. Bár lenyűgöző volt, hogy a saját könyvtárral rendelkező privát óvoda USEBORN könyvek és társasjátékok tömkelegét állította ki, ám mindössze néhány mesét hallhattunk tőlük, olyan rövid történeteket, amelyeknek szereplői gyakran a tévéből is ismertek voltak, viszont ezek nem hangzottak el magyarul, így az angol anyanyelvű gyerekek mellett a többieket sajnos nem kötötte le kellőképpen, ráadásul tolmácsot vagy egyetlen magyarul beszélő pedagógust sem hoztak magukkal. A First Atlas, a Cookbook for Boys, a Noisy Jungle, az Art Ideas játékosan bár, mégis tökéletesen igénybe vehetők a nyelvtanuláshoz akkor is, ha a gyerek nem egy kizárólag angol nyelvű és kultúrájú óvodába jár.

Ezt követően a horvátokat ismerhettük meg kicsit jobban a gyerekek segítségével. A szép gitárzene és a horvát népdalok után egy négynyelvű, CD-vel kiegészített meséskönyvet mutattak be. Devecsery László Mohó Misije és A csacska kakaskája még enyhe túlzással sem nevezhető kiemelkedő gyerekirodalmi alkotásnak; ám az kifejezetten figyelemre méltó, s a nyelvtanuláshoz ismételten csak jól használható, hogy a rövidebb részekre bontott mesék angol, német és horvát nyelven olvashatók, és csak a könyv legvégén – immáron összefüggő egészként – találhatóak meg magyarul. Ez egészül ki egy olyan feladattal, ahová a mese kimaradó szavait vagy kifejezéseit kell beilleszteni a megadott kérdések és utasítások alapján. Természetesen tökéletes megoldás nem létezik, a lényeg az, hogy a meséhez közel hasonló módon egészítsék ki a gyerekek a hiányos szöveget, amelyet aztán a magyar eredeti alapján könnyen leellenőrizhetnek.

A spanyol csapat legnagyobb problémája az volt, hogy teljes mértékben nélkülözték a gyerekeket, ami nemcsak annak a következménye, hogy ők maguk nem hoztak közönséget, hanem annak is, hogy a nap végére, délután hat órára viszonylag kevesen tudtak a helyszínen maradni. Az elmész és vissza se térsz vára című kötet Kasztília és León tartományának népmesegyűjteménye, amelyből a műfordító, Bernát Éva tolmácsolásában ismerhettünk meg darabokat.

A mindvégig a helyszínen lévő, dobozból és fából készült díszletek, amelyeket a szervezők hoztak, kifejezetten ötletesek és könnyen mozgathatóak voltak, ám az egy sátor kissé szűkösnek tűnt, holott kétszer annyi helyet kaptak, mint általában a többiek.

Ha szimultán módon zajlottak volna az események, talán gördülékenyebben le lehetett volna bonyolítani a programokat, hiszen az egyes nemzetek műsorait mindig beszélgetések, dedikálások követték. Így a rendelkezésre álló időt is hasznosabban ki lehetett volna használni, ugyanis még egy felnőttet is megterhel, ha egy teljes napot kell ülve-állva eltöltenie úgy, hogy bőven voltak holt időszakaszok. Érdemes lett volna több fórumon felhívni a gyerekek, szülők, óvodák, iskolák figyelmét a rendezvényre, hogy a gyerekközönség folyamatosan „biztosítva legyen”.

Mindezek ellenére továbbra is hangsúlyozom, hogy e figyelemreméltó ötlet és kezdeményezés kicsit nagyobb odafigyeléssel egy igazán sikeres rendezvényt eredményezhet a későbbiekben. Kíváncsian várjuk a folytatást.