Ám a Las Vegas-i kantúra megtekintése után csupán a szánkban érződő rossz íz, s néhány haloványan derengő, gusztustalan tartalmú jelenetmorzsa marad a filmélményből, pont, mint másnaposan. Férfiúi obszcenitás, pasi-haverság, s egy tökös-töketlen kaland. A középpontba helyezett hollywoodi vígjátéki férfi archetípusok mellett a nők elrajzolt szipirtyók vagy dekoratív díszelemek, a szerelem legfeljebb csak dramaturgiai ürügy, a lényeg a buli.

Rendezői attitűd helyett azonban csupán egy, a sikerfilmeket sorra szállító középszerű alkotó skatulyája rajzolódik ki előttünk. Todd Phillips filmjeinek cselekménye rendre a haverság/barátság tengelye mentén rajzolódik ki, igaz ez a Cool túra éretlen egyetemistáira éppúgy, mint a Starsky és Hutch zsarupárosára.

A Cool túra a 2000-es évek eleji tinivígjátéközön kifejezetten üdítő darabja volt. Sablonok halmozása megfelelő arányban, nagyjából kiegyensúlyozva a humor és a gusztustalanság mérlegét. A Másnaposok azonban nem tudja felmutatni a rendező korábbi munkájának frissességét. Nem azzal van azonban a baj, hogy a film cselekményét könnyedén összepasszíthatnánk korábbi alkotások jeleneteiből (Hé haver, hol a kocsim?, Három férfi és egy bébi stb.), s hogy a főszereplők típusai agyonhasználtak (laza szépfiú, különc „ősember”, hagyományos értékrenddel bíró zsidó), ráadásul nagyobb büdzsé mellett Owen Wilson, Jack Black és Ben Stiller triójából, vagy számtalan más sztárhármas-variációból könnyedén összekombinálhatóak.

Egy film humora működőképes, ha a szereplőket sikerül közel hozni hozzánk, s a poénok az ő lényükből fakadnak, vagy az sem baj, ha idegenek maradnak, de groteszk elrajzoltságukban jóízűen tudunk kacagni az őket érő szerencsétlenségeken. A gond az, hogy a Másnaposok a szeretetteljesség és a fekete humor keverékéből próbál valamit összekotyvasztani, de a ritmus és az arány nem jó.

Kapunk négy furcsaságokkal bíró, de mégiscsak földközeli szereplőt, akikkel azonban az események sodrásában a fizikai fájdalmak pokoli bugyrát kell megjárnunk. A burleszki figurák estek-keltek, de aztán felálltak és mentek tovább, mint a mesefigurák, ezzel szemben a mi hőseinknek - akiket módunk nyílik megkedvelni - ha megütik az arcát, vér folyik a szájuk sarkán, az áramütés pedig kínnal és fájdalommal jár. Rosszul kimértek az arányok, a film humora gonosz.

Nevetséges-e egy a kortól összeaszott idős korházi páciens meztelen testének látványa? Ízlés kérdése. De egy biztos, hogy felesleges. Azt hogy a Zach Galifianakis által játszott Alan Garner figurája maszturbálást imitáltat egy csecsemővel, undort ébreszthet bennünk, de ez a figurából fakadó humor, s végső soron működik, ám a poénok nagy része nem tartozik immanensen a figurákhoz, csupán egyszerű hatáskeltés.

A Másnaposok nem az a tökös, lendületes kanbuli, amit a promóciója ígért. Egy középszerű, sokak számára bizonyára szórakoztató vígjáték, melytől nyílván nem vár intelligens humort az ember, de azért fájó, hogy a rendező nem lett érettebb a Cool túra óta, s a karaktereket is primer tinédzseri szintre degradálta, ahelyett, hogy másfél órára átadta volna a mozivásznat a felelőtlen, de érettebb szórakozásnak.

Másnaposok (The Hangover)
Színes szinkronizált amerikai vígjáték, 2009.
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Rendező: Todd Phillips
Szereplők: Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Ed Helms
Bemutató: 2009. június 18.
Forgalmazza: InterCom