A látottak alapján joggal nem értik. Ha valami pótolná, helyettesítené, amit olvasás alapján várunk, talán nem is okozott volna fennakadást a színrevitel. Itt azonban inkább az látszott, hogy a darabot a puszta cselekményre csupaszították le, a mélységet és magasságot pedig kivették mögüle, alóla. Hozzáteszem, alapvetően nagy teljesítmény a trilógiát, a kilenc felvonást egy estébe sűríteni. Ez valamelyest sikerült is. Legalábbis színpadra került a három komédia elejétől a végéig – gondos húzásokkal.

A három mű „tartalmilag” úgy foglalható össze: készülődés a nyaralásra, a nyaralás és nyaralás után újra otthon. Ismerjük be, ha önmagában erről szólna a trilógia, nem feltétlenül csigázná fel a nagyérdeműt. Tiszta sor, a készülődés, a vidéken töltött idő és a hazaérkezés maguk azok a helyzetek, amelyek lehetőséget adnak a kapcsolatok, lelki folyamatok, válságok és látszólagos megoldások bemutatására. A véget nem érő szervezkedés és veszekedés, hogy ki kinek a kocsijában utazzon, vagy ki kinek a kártyaasztalához üljön – nagyon is komoly belső játszmákat és belső drámát takar. És éppen ez az, ami hiányzott innen.

Amikor épp nem unalomba hajlik a produkció, nevetnivaló is van. De min? Az biztos, hogy Goldoni kellemes, finom karaktereit eltúlozták. Kár viszont, hogy a szánalmas Togninóból, a doktor fiából (nincs is annál szebb, mint „a doktor fiának” lenni) eltúlzott idiótát csináltak! Ettől volna komédia?

Ennek az amúgy is csehovos darabnak az előadása olyan, mintha Csehovból csak a párbeszédeket tartanánk meg, és nem foglalkoznánk azzal, hogy valami más is lehet bennük a puszta nyelvi jeleken kívül. A Piccolo előadásából még a kabóca- és tücsökciripelés, sőt az utolsó felvonásban (a Sirályhoz illően) a vihar hangeffekt sem hiányzik – a fejünk szétmegy tőle, így a hatás sem marad el.

Szép számmal akadnak kifejezetten szép momentumok az előadásban. Sőt szerepel benne egy érdekes alak: Guglielmo. A férfi, aki szerelmes Giacintába, s akivel Giacinta először csak játszadozik, majd vesztére beleszeret, ahogy az érzékenyen és őrjítően fájdalmasan meg van írva. Itt sem csoda, hogy Giacinta beleszeret Guglielmóba. Megjelenése, játéka és nem utolsósorban hangja, hangszíne kitűnik a többi színész közül – nem szépségével, hanem egyediségével. Orgánuma nyilván adottság, másfelől, minthogy az előadásban játszanak a hangerővel, hanghordozással (az első rész gyakorlatilag folyamatos olaszpörgetés magas hangerővel, ami aztán lejjebb került – legnagyobb örömömre), vélelmezem, koncepciózus volt. Felüdülésként hatott a visító, vihogó nők és a jellegtelen szereplők mellett egy élő figura. Miatta máris megérte, hogy eljöttek.

Carlo Goldoni: Nyaralás-trilógia

Leonardo: Andrea Renzi
Paolino: Francesco Paglino
Cecco: Rocco Giordano
Vittoria: Eva Cambiale
Ferdinando: Toni Servillo
Filippo: Paolo Graziosi
Guglielmo: Tommaso Ragno
Giacinta: Anna Della Rosa
Brigida: Chiara Baffi
Fulgenzio: Gigio Morra
Berto: Fiorenzo Madonna
Sabina: Betti Pedrazzi
Constanza: Mariella Lo Sardo
Rosina: Giulia Pica
Tognino: Marco D’Amore

Átdolgozta és rendezte: Toni Servillo
Díszlet: Carlo Sala
Jelmez: Ortensia De Francesco
Fényterv: Pasquale Mari
Világítás: Lucio Sabatino
Hang: Daghi Rondanini
Rendezőasszisztens: Costanza Boccardi

A Teatri Uniti és a Piccolo Teatro di Milano – Teatro d’Europa közös produkciója

2009. május 27.
Művészetek Palotája, Fesztivál Színház

Fotók: Marco Caselli