A lengyel művész 2003 és 2005 közötti fotóiból mutatott be a Platán Galéria impozáns válogatást, amely munkák önmagukban is több képből, fázisból állnak. Mindegyiken hangsúlyos a vörös szín használata, amely leginkább a vérnyomra emlékeztet bennünket. A vér látványa a havon számos asszociációt indíthat el képzeletünkben, akaratlanul is elfordíthatjuk a fejünket… Ahogy a kiállítást megnyitó Csatlós Judit antropológus mondta: a testnedvek nyomai kultúránkban máig tabu tárgyát képezik.


A kilenc darabból álló Út (2003) című kép (a varsói Zachęta – Narodowa Galeria Sztuki tulajdonából került a tárlatra) fogadja a kiállítótérbe belépő látogatót, akiből a képen látható fehér alapon, havon elcsepegtetett, odafröcskölt piros pöttyök azonnal némi aggodalommal vegyes kíváncsiságot váltanak ki.

A Könyv (2004–2005) című sorozat a vörösre festett hó és a felhőformációkat ábrázoló képek esetleges egybeesését állítja párhuzamba. A hóban megjelenő formák visszatérnek az égen úszó felhők formái között, méghozzá szétnyitott könyvek lapjaira emlékeztetve. (Egymástól markánsan elütő képi- és formavilágok ütköztetése Burska kedvelt módszere, más munkáiban például a nyíló virág és egy amputált láb képeinek sorozatát állítja párhuzamba. Ezen párhuzamok oka többnyire a szép és a rút témáinak szembeállítása munkássága egészében.) A Kövek (2004–2005) című képeken azt láthatjuk, amint a víz megközelíti, körülöleli, majd teljesen elnyeli a parton lévő sziklákat, ahogy elmossa a kövek között lévő vérfoltot:„Szimbolikája többértelmű, az élettel, a vitális erőkkel, de a halállal, az erőszakkal, a fájdalommal és a női fiziológiával is összeköthető.”

A feminista művészetben számos esetben nagyon hangsúlyos szerepet kap a vér mint téma, motívum, eszköz, anyag. Ezekben a munkákban legtöbbször személyesen megjelenik az alkotó, mintegy saját vérét áldozva (Marina Abramovic, Gina Pane, Ana Mendieta, Kiki Smith, stb.), máskor a vér csak utalás- és jelzésszerűen kerül képbe (pl. Carolee Schneemann), vagy egyedüli témája az adott munkának (pl. Rebecca Horn).

A kiállításon látható Burska-fotók esetében viszont nyugodtan kijelenthetjük, hogy a művész magának, illetve nekünk is sokkal elvontabb és szabadabb mezőt hagy az értelmezéshez: a fotókon nem jelenik meg a művész maga, így a vörös szín, amelyet a havon vagy a vízben látunk, nem köthető személyesen hozzá, témájában személytelen marad. Ugyanakkor, vagy pontosan e bizonytalan helyzet miatt sokkolóbb is a látvány a néző számára, hiszen nem tudja pontosan, mit is lát. Így viszont különösen érdekes párhuzam a felhőkkel való párosítás, illetve ennek a műnek a címe: Könyv. Könyv, amely mind formájában, mind tartalmában magában hordozza egy történet elmesélését, képi kifejezését.  A felhők emberfeletti forma-játékát és a vérnyomok véletlen hasonlóságát párhuzamba állítani nem más, mint az embert körülvevő, látszatra esetleges, kaotikus jelenségeket elkezdeni „olvasni.”