A háztartásban felgyűlt szemét szelektív gyűjtése Magyarországon is egyre elfogadottabb dolog, ha nem is a háztartásokban, de az utcára kihelyezett, nem igazán esztétikus műanyagkonténerekben mindenképp. De hogy onnan hová kerül, az más kérdés. A szennyvíz útja pedig még ködösebb homályba vész. Budapesten például a Dunába, vagy talán Csepelre, az új szennyvíztisztítóba.

A szennyvíz növekvő mennyisége, és annak megtisztítása a Világon mindenhol gondot jelent, hol kisebbet, hol nagyobbat.
Budapesten naponta 600 ezer köbméter szennyvíz keletkezik, ennek a fele kerül tisztítatlanul a Dunába. Ma már javul a helyzet: a Csepel északi sziget-csúcsán elkezdett Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep kivitelezése a végéhez közeledik, elvileg májusban át is adják, és augusztusban próbaüzembe helyezik. A tervek szerint 2010-től, a szennyvíztisztító teljes működésével Budapest szennyvizeinek 95%-a tisztítottan kerülhet a Dunába.

Az új budapesti tisztító az úgynevezett hagyományos szennyvíztisztítók sorát fogja bővíteni. A technológia során a szennyvíz egy tisztítási folyamaton megy keresztül, a folyamat végén keletkező szennyvíziszapot további feldolgozás vagy hasznosítás várja. Ez a folyamat nagy költségekkel jár, rengeteg energiát emészt fel, és a végén továbbra is van egy nagy rakás feldolgozatlan hulladék. Persze azért haszna is van: a folyamat során keletkezik újrahasznosítható víz is.

A legfőbb probléma a szennyvíz szállításából adódik: több évszázados beidegződés, hogy a hulladékot, a szennyvizet minél messzebbre visszük lakóhelyünktől, hisz büdös, koszos, betegségek lehetőségét hordozza magában, nem is akarunk tudni róla, látni meg főként nem akarjuk. Egyfajta hagyomány, hogy a szennyvíztisztítókat messze, a településeken kívül helyezzük el, ott nagy mennyiségben összegyűjtjük, majd tisztítjuk, holott ez jóval magasabb költségekkel jár, mintha nem szállítanánk messzire a szennyvizet, majd a megtisztított vizet vissza.
A leggazdaságosabb az lenne, ha a keletkezett hulladékokat a keletkezés helyén kezelnénk.

Létezik egy szennyvíztisztító, ami növényháznak álcázza magát , akár a városok közepén is el lehet helyezni, anélkül, hogy kellemetlen szagokkal, zajokkal járna, és még építészetileg is beilleszthető a városi szövetbe. Mindent megtalálhatunk benne, amit egy üvegháztól elvárunk: üveg, óriási növénytömeg, pára, még aranyhalak is úszkálnak egy medencében. Akik a szennyvizet tisztítják: halak, rákok, kagylók, csigák, növények, baktériumok. A látvány: nagy, vízzel teli tartályok, felső részükben rácsos tálcák, a tálcákon növények, gyökerük a vízben. Kellemetlen szagok nincsenek, finom vízcsobogás hallható, és néha az aranyhalak ficánkolása.

Ez egyfajta biológiai szennyvíztisztító. A technológiát élőgépnek nevezik, gyökereit a 80-as, 90-es években fejlesztették ki az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Ennek egy régi, kezdetleges verzióját látta meg Bodnár Attila, az az építész, aki New York mellett saját építészirodát működtetett. Könyvtárakat, templomokat, zsinagógákat tervezett. Fényről, tömegekről, transzcendenciáról álmodott. A sors azonban úgy hozta, hogy betévedt egy szennyvíztisztítóba. Ettől kezdve szennyvíztisztítókról álmodott. Amint azt elmondta: az általa látott kis zárt világban nagyon erősen érezhető volt a természet jelenléte, az ember és a természet együttműködésének szükségessége, ez volt az, ami őt elsősorban megfogta. Megkereste a szennyvíztisztításban jártas barátját, felkerekedett, és 1998-ban New York-ból Budapestre költözött, majd céget alapítottak. Azóta – a világon egyedülállóan – a technológiát ipari méretekre is alkalmassá fejlesztették.

A biológiai szennyvíztisztítás már kb. 100 éve létezik. Általánosságban a lényege: a mechanikailag összegyűjthető nagyobb méretű szemetet kiszűrik, majd baktériumokkal „kietetik” a vízből a további szennyeződéseket. Ma már pontosan lehet kalkulálni, mekkora mennyiségű baktérium kell egy egység szennyvíz megtisztításához, és mindez mennyi időt vesz igénybe. A baktériumok dolguk végeztével leülnek a víz aljára, így leszűrhetővé válnak, a bekebelezett szennyeződésekkel együtt. A leszűrt baktériumokat nevezik szennyvíziszapnak, melynek kezelése máig megoldatlan probléma, óriási mennyiségek keletkeznek belőle, amit aztán szárítanak, égetnek, minél kisebb térfogatra zsugorítják, hogy aztán valahol elhelyezzék. A sokféle létező biológiai szennyvíztisztítási technológiák mindegyikének ez az alapvetése.

Az élőgép azonban nem egy egyszerű biológiai szennyvíztisztító: a baktériumokon kívül további élőlényeket von be a tisztításba, jóval szélesebb spektrumát használva az élőlényeknek, ezzel egy teljesebb ökoszisztémát teremtve, kevesebb energia kerül felhasználásra, és jóval kevesebb szennyvíziszap keletkezik.

A módszer felgyorsítja a természetes tisztítási folyamatokat, egyesíti a hagyományos, ún. eleveniszapos eljárás és a természetközeli tisztítási módszerek előnyeit. A szennyvíz több lépcsős tisztítási folyamaton megy keresztül, a folyamat egyes elemeiben, celláiban más-más életközösségek jönnek létre, a lebontási folyamat aktuális szakaszától függően. A növények levegőztetett tartályok tetején elhelyezett rácsokra vannak telepítve, gyökérzetük 1-1,5 méter mélységben nyúlik az alattuk elhelyezkedő szennyvízzel teli tartályokba. Gyökérzetük életteret biztosít a tisztításban résztvevő más élőlényeknek, halaknak, rákoknak, csigáknak, baktériumoknak.

A növények miatt szükség van a legalább +6 ºC-os hőmérsékletre, azért fedik a szennyvíztisztítót üvegházzal, legalábbis a mi éghajlatunkon.
Az élőgép előnye, hogy jól integrálható a városi szövetbe, a megjelenése és az üzenete pedig pozitív hatással van a környezettudatos gondolkodás fejlődésére.

Nagyon különböző méretekben építenek élőgépeket: Magyarországon építettek már napi 1-1500 m3 szennyvíz megtisztítására alkalmas létesítményeket, Kínában 3-4000 m3-eseket, most folyik egy 15000 m3-es építése.

Bodnár Attila szerint lassan, de változik a viszonyunk a környezethez, a környezetvédelemhez, így a szennyvíztisztításhoz is. Rohamos mértékben nő a vízhiány a világon, ezzel együtt jelentkezik, hogy újra kell használni a szennyvizeket, megjelenik a körforgásra való igény. A technológiai aspektusán kívül megjelenik a természettel való együttműködés erősödése, technológiai és szellemi fejlődés is. A szennyvíztisztítók egyre közelebb jönnek a városokhoz.
Bodnár Attila hasonló folyamatot lát a szennyvíztisztítók térbeli elhelyezkedésének megváltozásában, mint ami a wc-k esetében bekövetkezett pár száz év alatt: régen eldugott helyen, esetenként a kert végében voltak az illemhelyek, ma már a lakásainkban kapnak helyet.
Látható egy folyamat indulása, hogy megmutatjuk, felmutatjuk a megtisztított vizet, nem kiengedjük valahol hátul a csatornába.

A szennyvíztisztítók térbeli megfogalmazása ma még szinte kizárólag gépészmérnökök és építőmérnökök kezében van. Ha a szennyvíztisztító bekerül a városba, az már új műfaj lesz, innentől kezdve komoly építészeti feladatot jelenthet annak megtervezése. Ez a folyamat talán nem tart több száz évig.....

Az élőgépekről bővebben: http://www.organica.hu/